2013. 01. 23.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
Itt az idő!
Aki öreg, legyen teher! Amíg viszont nem vagy az, addig dolgoznod kell. És majd a kormány eldönti, mikor vagy öreg. Egyelőre 60 körül, de a mai egészséges életmódnak (vagy inkább az egyre mélyülő nyugdíjválságnak) köszönhetően a fiatalság kitolható 70-ig is.2013. 01. 23.
Ürmös Zsolt
Közös zenekart alapít Kiki és Bebe
Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjének toronymagas esélyesévé lépett elő az a zenei formáció, melyet a hazai popélet két legérdekesebb nevű énekese - Kiki és Bebe - alapított. A zenekar ötlete az énekesek szerint egy közös vidéki fellépés során született...2013. 01. 09.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
Kinek a pap...
Hiába győzködtem egyik „jobbos” ismerősömeta napokban a mágikus tíz % érdekes matematikájáról, ő pedig hiába próbálta megértetni a sikert egy másik „nem jobbos” ismerősével. A harmadik „erő” Magyarországon azok csoportja, akik bal vagy jobb, a bőrükön érzik a gazdasági sikereket.2012. 12. 12.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
Az ember, aki karácsonyfának állt
Hogyan készül fel erre a nem mindennapi munkára?Általában már tavasszal, az első fenyőrügypattanáskor kint vagyok az erdőben, járom a fenyveseket, be-beállok a fák közé, és gyakorolom a mozdulatlanságot. A nyarat általában magashegyi edzőtáborban töltöm, törpefenyvesekben. Aztán szeptemberben elkezdem a formaidőzítést.
2012. 11. 28.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
Ünnepnap
Hónap eleje van. B. Jánosné pedagógus papíron komoly életpályát sejtető, száznegyvenötvenvalahányezer forintos fizetése elvileg most érkezett meg a lakossági bankszámlájára. Pontosan annyi, mint a múlt hónapban, meg az azt megelőző hónapokban: 89 900 Forint. B. Jánosné egy lyukasórában ki is megy a bankjához, mert már nagyon kéne neki a pénz.2012. 11. 14.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
Gazdátlanul
Valaki segítsen, mert meghülyülök. Holott örülnöm kéne, hiszen jelen pillanatban az ellenzéki mozgalmak úgy szaporodnak, mint a tehetségkutatók egy CD-s énekesei, vagy a nagymamájukról beszélő standup „humoristák”. Nézzük csak- , miből válogathatunk: MSZP, DK, Milla, Szolidaritás, Haza és Haladás, Szabadelvű Polgári Egyesület, LMP, és egy-két kivétellel mindez Együtt 2014-ig. Vagy addig sem.2012. 10. 31.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
Cityparaszt
HÓCIPŐ: Hol is vagyunk pontosan?JÁNOS: Há’ itten Újpesten, a lakótelepen.
HÓCIPŐ: Ha jól tudom, ön korábban mérnök volt.
JÁNOS: Igen. Tanultam, szépen öltöztem, kútúráttan viselkedtem, dógoztam, azt’ nem éltem meg. Mondták, hogy nem kőll annyi diplomás.
2012. 10. 03.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
Képzelt riport
HÓCIPŐ: Hány éves?ANYA: 72, aranyos.
HÓCIPŐ:És még mindig anya?
ANYA: Hát... azt csináltam, amit mondtak.
HÓCIPŐ: Hány gyereket nevelt fel?
ANYA: Tizenhármat. A legkisebb 14 éves.
A Hócipő legolvasottabb cikkei
Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs- Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
- Smuzewitz Ilona: Kéttannyelvű tarifa
- Dési János: A győztes politikus törzsfejlődése
A Hócipő legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.