Azt tudja, hogy mindig az utolsó Hócipőt olvassa?
Kérni, riogatni utálunk, de nincs más lehetőségünk. A baloldali médiatúlsúly olyan igaz, mint hogy Orbán vagyontalan. Mi viszont nemhogy azok vagyunk, hanem évek óta máról tegnapra élünk. Ahogy tíz percig sem lehet levegő nélkül élni, mi sem tudunk létezni, ha az önök támogatása szünetel, egy szép nekrológ utólag már nem segít.Kéthétről kéthétre araszolunk előre, miközben bármikor bekövetkezhet a vég, ha nem érkezik elég támogatás olvasóinktól.

Ez az ájtatoskodó kormány, miközben állandóan hányja magára a keresztet, a templom egerévé tette a független sajtót, az igazit, nem azokat, akik annak hazudják magukat a Fidesz lélegeztetőgépén. Ráadásul továbbra is nekünk kell kergetni a macskát, de ehhez az önök pénze is kell, hogy elérjük a bajszát. Amit igen szeretünk huzigálni, s továbbra sem engedünk a 48-ból, talán észrevette, hogy már rég mindegyik oldalon ezt tesszük.
Segítsen minket hozzá, hogy megint tehessük, lehessünk. Támogassa adománnyal a Hócipő legfőbb támaszának számító Honderű Alapítványt! Nincs az a kis összeg, ami ne jönne jól, aminek ne lenne meg a helye. Támogathat bennünket egyszeri alkalommal, vagy akár havi rendszerességgel!
Honderű Alapítvány – Támogatás
Kérjük, támogassa adománnyal a Hócipő legfőbb támaszának számító Honderű Alapítványt!
A HONDERŰ ALAPÍTVÁNY BANKSZÁMLASZÁMA:
10402142 – 22706261 – 00000000
KÜLFÖLDRŐL:
IBAN: HU32 1040 2142 2270 6261 0000 0000
BIC és SWIFT kód: OKHBHUHB
10402142 – 22706261 – 00000000
KÜLFÖLDRŐL:
IBAN: HU32 1040 2142 2270 6261 0000 0000
BIC és SWIFT kód: OKHBHUHB
Honderű Alapítvány – 1%
Adója 1%-ának felajánlása önnek semmibe nem kerül, mi viszont évek óta ebből készítjük a Hócipő téli lapszámait. Adója többi 99%-áról úgyis ők döntenek, ezt az egyet költse arra, hogy ne csak ők szórakozhassanak önnel, hanem ön is rajtuk!
A HONDERŰ ALAPÍTVÁNY ADÓSZÁMA:
18082937-1-41
18082937-1-41
Miért pont Honderű?
Az 1843 januárjában indult, önmagát szépirodalmi és művészeti divatlapként meghatározó újság volt az egyik első, amelyben rendszeresen jelentek meg karikatúrák. A korabeli arisztokrácia gyűlölte, mivel rendszeresen felemlegette e körök hibáit. Hetenként jelent meg, sárga borítékban árulták (ami a Hócipő kísérőszíne is). Ráadásul ugyanúgy nyolcrét hajtott íveken készült, mint a Hócipő.A Hócipő legolvasottabb cikkei
Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs- Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
- Smuzewitz Ilona: Kéttannyelvű tarifa
- Dési János: A győztes politikus törzsfejlődése
A Hócipő legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/02 • I. 14. – I. 27.
Para-Kovács Imre: Trump káeurópai makettje úgy pörgeti a hazudozást, hogy reggelente a Magyar Nemzetből kell kimazsoláznia, mit hablatyolt előző nap
Váncsa István megtudta: énekelni és tangóharmonikázni tudó belgyógyászokat keresnek a kórházak, akik kis kalappal rendelnének az épület bejárata előtt
Smuzewitz Ilona: Segítene Trump védőpajzsa a vasúti mosdókban nyíló kisboltok felújításában?
Farkasházy Tivadar a 38. évfolyamról és az összmagyar Tarrfogyatkozásról
Havas Henrik jelenti a Karmelitából: hogyan keverték össze Orbán előre megírt válaszait a nemzetközi sajtótájékozhatóján várható kérdésekre
Dési János nem érti, miért 300 milliós peront épített a vasútminiszter-gróf, ahelyett, hogy NER-es létrakölcsönzőt nyitnának
Verebes István: a hatalomgyakorlásnak felelőssége van, vagy következménye?
A Heti Kamu megtudta: vonatpótló sífutó-csoportokat szervez a MÁV
Selmeczi Tibor egy Blikk-címlapról, amely 50 évet késett
Megünnepeljük az orosz újévet, és, hogy újra oroszol tanulhatunk, ha Viktor nyer
2025 Hócipő-Díjasai – II. rész
2025 Hócipő Hírei – II. rész

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.