2010. 10. 22.
Hócipő szerkesztőség

Juci


- Ezt mind megehetem?
2010. 09. 22.
Megyesi Gusztáv

A Gomba


2010. 10. 06.
Farkasházy Tivadar

100

Egy pápa, vagy bármily földi halandó boldoggá, majd később szentté avatásához két csoda bizonyítása szükséges, ez néha ötven, máskor ötszáz évbe is beletelik. Egy költő halhatatlanná válása azért rövidebb, s bár korai erről beszélni, hiszen öt éve még itt álltál ezen a színpadon, de azért felvetem. Ehhez is két bizonyíték szükséges, az irodalomtörténészeké és az olvasóké.
2010. 10. 06.
Hócipő szerkesztőség

Joli Pesten


- Már megint valami futóverseny!
2010. 09. 22.

Nézhetetlenek, mert láthatatlanok

A helyi kábeleket leszámítva is már legalább 50 magyar nyelvű csatorna létezik, s számtalan médiaiskola ontja a riportereket, mégis óriási hiányérzete támad a nézőnek. Az alábbiak egy része önszántából hiányzik, másokat a politika vagy az igénytelenség szorított a taccsvonalra, páran pedig csak úgy vagyogatnak.
2010. 08. 25.
Trunkó Barnabás

Show ném gorcsicával

Az élet a legjobb forgatókönyvíró! Ezt az immár frázissá csépelt mondatot minden igényesebb szerkesztő azonnal kihúzná a kéziratból, ha nem tudná, hogy Moszkva és Washington éppen a Salt ügynök bemutatójának idején cserélt ki néhány kémet, a CIA-ra nézve eléggé megalázó átváltási árfolyamon. Az élet most is bebizonyította, hogy tényleg jobb forgatókönyvíró, mint a Salt ügynök szerzői.
2010. 08. 11.
Hócipő szerkesztőség

A dunai Hajós


- Yehudi Menuhin is gyakorolt reggel!
2010. 08. 11.
Para-Kovács Imre

Nesztek krokodilok!

Az már természetes, hogy egy csatorna a bevezető reklámok kezdési időpontját adja meg a műsor kezdéseként, még el is viselném, elvégre abból élnek, hogy intimbetét és mosogatópor, de amikor bőven az előző adag valami harmadik harmadán indul az anyag, már tudom, hogy itt baj lesz és beleszarás esete forog fenn, és én a végén ideges leszek.
2010. 07. 28.
Farkasházy Tivadar

Az utolsó bölény

Major, Gobbi, Básti, Kállai, Kálmán, Váradi, Lukács, Törőcsik, Bessenyei, Agárdi, Maklári. Nem akármilyen tizenegy volt a Nemzetiben, s 25-ös évjárata! Darvas Iván, Raksányi Gellért, Keres Emil, Inke László, Tony Curtis, Jack Lemmon, Paul Newman, Rock Hudson, Peter Sellers, Richard Burton, Peter Brook, arra is óriási karriert csinálhatott volna. Tony Curtis Schwartzként látta meg a napvilágot, ő Krampnerként, Kiss Ferenc adta neki a nevét a felvételin az akkori miniszterelnökről.
2010. 07. 28.
Hócipő szerkesztőség

Dolák-Saly dva bratanki


2010. 08. 15.
Hócipő online

Sziget ajánló - vasárnap

Az utolsó napon is várja a nevetni vágyókat a Civil Open Színpad 19:00-tól, ahol Kőhalmi Zoltán és Beliczai Balázs zárják a Hócipő kabarét. Utána irány a Muse és a Yeasayer.
2010. 08. 14.
Hócipő online

Sziget ajánló - szombat

Szombaton egyszerre három nevettető is a Civil Open Színpadára lép 19:00-tól. Varga Ferenc József, Ürmös Zsolt és Éles István fogja megdolgoztatni a látogatók rekeszizmát. Aztán az eső sem tántoríthat el, hogy eljussunk a Hollywoodoo, Iron Maiden és az Infected Mushroom koncertjeire.
2010. 08. 13.
Hócipő online

Sziget ajánló - péntek

Pénteken 19:00-tól ismét vár mindenkit a Hócipő kabaré, ahol Pataki Balázs és Dombóvári István lépnek fel, azután megyünk a Papa Roach-ra, Paradise Lostra, 30 Second To Marsra és Kiscsillagra zúzni. Tovább klikk után le is írtuk, hogy miért.
2010. 08. 12.
Hócipő online

Sziget ajánló - csütörtök

A tavalyi évhez hasonlóan idén is csütörtökön lép fel Badár Sándor és Szőke András a Hócipő kabaréban. A helyszín és az időpont változatlan: 19:00 Civil Open Színpad. Ajáljuk még Rohadt Johnnyt és zenekarát, metal-ragge-t, Péterfy Borit.
2010. 08. 11.
Hócipő online

Sziget ajánló - szerda

A Hócipő kabaré mellett idén sem maradhat el a már szokásosnak mondható Sziget ajánló rovatunk. 19:00-tól Litkai és Felméri stand up-pol, majd ismét nagyunkba vesszük a fesztivált és jobbnál-jobb koncertekre megyünk.
2010. 07. 14.
Para-Kovács Imre

A dolgozó népet szolgálom

Ezúton gratulálok Halász Zsuzsának, a KDNP egykori szóvivőjének, hogy hamarosan műsora lesz a Magyar Televízióban, amivel egyszersmind megszűnik A szólás szabadsága, mert az ő műsorának más lesz a címe, ez mégiscsak valami liberálbolsi provokáció, még akkor is, ha a műsor az utóbbi időben nem volt egy kifejezett Hyde Park Corner...
2010. 06. 30.
Hócipő szerkesztőség

Üvegtigris


- Gázsit majd akkor kapunk, ha naponta megnézzük!
2010. 05. 05.
Farkasházy Tivadar

Az újságírás vége IV.

Korunk vezető publicistája a blogger, aki ingyen osztja meg gondolatait az arra rászorulókkal. Eszem ágában sincs az új világ ellen ágálni, mivel számtalan előnyét, a wikipédiától a szakblogokig magam is élvezem. Ám a figyelem fenntartásához folyton valami velőtrázót kell feltenni, pár neves kolléga is próbálta, de egy idő után egyszerűen inflálódik a szitok, mint halott az akciófilmben.
2010. 04. 21.
Farkasházy Tivadar

Az újságírás vége III.

Aki otthon marad, a Fideszt és a Jobbikot választja - írja a Népszava, náluk ez a vezető anyag. Hát erre azt tudjuk megjegyezni, hogy ha az, aki otthon marad, fideszes, akkor az nem a Fideszt támogatja, ha otthon marad és jobbikos, akkor nem a Jobbikot támogatja, de ha baloldali marad otthon, akkor lehet, hogy így van.
2010. 03. 10.
Para-Kovács Imre

Magas minőség

Mint rendes sportember, három hétig feküdtem a tévékészülék előtt a vancouveri játékok alatt, és néztem nagy felbontásban az eseményeket, néztem és élveztem, de a legfontosabb, hogy teljesen elkényeztettem magam, és amikor a három hét leteltével átkapcsoltam más csatornára, hogy megnézzem Kerényi Imrét, azt kellett tapasztalnom, hogy a kép minősége vacak.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2017/13  •  VI. 21. – VII. 4.
ÚGY DÖNTÖTTEK, HOGY MEGVERTÜK ANDORRÁT! Váncsa István az egymillió forintos állami villanykörtékről Para-Kovács Imre szerint, ha augusztusban legyőzzük Lettországot, simán átmegy kétharmaddal az első éjszaka joga Farkasházy Tivadar szerint a Rajk per igazolja, hogy két hét alatt simán elhülyíthető egy ország Smuzewitz Ilona megtudta, Mészáros Lőrinc felveszi az Arany Petőfi Ady József Attila Madách Jókai Berzsenyi Balassi Márai Babits Wass Albert neveket is, hogy az ő jogdíjukat is megkaphassa Molnár Oszkár fejében jártunk Hogyan kell uniós pénzből szörpházat, vadászházat, dzsúdóházat, teknősbékaházat építeni! Németh Szilárd és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet A Heti Kamu megtudta, Kövér László Guantanamón fog nyaralni, a panelek után pedig a stadionokat is visszabonthatják A legolcsóbb nyaralás egy Hócipő, ami nem más, mint két hét szabadság!
Hócipősök könyvei
PARTNEREINK




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.