Manó Büfé
Megyesi Gusztáv
2010. 11. 17. · Hócipő 2010/23
- Háromfajta gitt létezik - magyarázza Schulz, alacsony, kucsmasapkás ember, s időnként áthajol az asztalon, hogy jól jegyzeteljük-e, amit mondott.- Van ugye a vasgitt, amit nitrohígítóval és étolajjal keverünk. Van aztán az aranysárga gitt, amihez lenolajkence jön, és van a sima aranysárga, de mindegyiket zsírpapírban dolgozzuk össze, majd konyhakéssel visszük fel a felületre, mégpedig pontosan 45 fokos szögben.
- És maga pontosan így csinálta?
- Mondanám, ha nem? - kérdez vissza kissé méltatlankodva, majd beleiszik az italába, aminek Macska a neve, s amit Andrea mért ki neki a pult mögött, és ha jól megfigyeltük, száraz vörösborból és ásványvízből áll.
A világ legeslegvégén állunk, Angyalföld és Zugló határán. Negyedórával ezelőtt a Szegedi úton baktatva még éreztük hátunkban a várost, aztán pár lépés múlva átbújtunk a rákosrendezői pályaudvar sorompói alatt, s a világ végébe toppantunk. Három pár sorompó mered az ég felé, de sohasem egyszerre, mert hol az egyik, hol a másik pár van leengedve, ebből következően amikor elindulnak az autók hátulról, hirtelen fékezniük kell az újabb sorompó előtt, van, hogy tíz percre, sőt félórákra leáll a forgalom. A SOROMPÓ 10 PERCEN TÚL IS ZÁRVA TARTHATÓ, hirdeti nagy, hibátlan tábla kissé anakronisztikusan, vagy tán nagyon is a jövőt előrevetítve.
Itt, az út szélén meghúzódva áll a Manó büfé, melynek teraszát ezen a napon üvegezte be Schulz.
Két oka van annak, hogy a Manót téliesítik: mert jön a tél, ugye, másrészt múlt hétvégén diákok jártak éjfél után a környéken, a Manó nem sokkal korábban zárt, hát összetörték a hullámpalát. Ha minden igaz, Schulz a palatetőt is rendbe rakja majd két emberrel, mert Schulz mindenhez ért, de ha nem is ért, ott van mindenütt, és nélkülözhetetlenné teszi magát. Hogy honnét ez a mindenhez értés, nem tudni. Annak idején Líbiában dolgozott, ahogyan mondja, nagyszabású építkezésen, ott mindenük megvolt a társaival, a fél világot megvásárolhatták volna, de mire hazaértek, harminchatból csak tízen maradtak. Valami vírus - mondja Schulz a sorompók fölött a messzeségbe nézve. Majd hozzáteszi: - De lehet, hogy baktérium.
- Ki tudnának segíteni? - Húsz év körüli fiatalember áll előttünk, hátizsákját a kezében tartja, s nem várja meg, míg kiisszuk sörünket az üvegből, már mondja is: - Vonatjegyre kellene. - Persze, fut át rajtunk gonoszul, mi másra is kellene, mint vonatjegyre, adtunk már vonatjegyre épp eleget, aztán a restiben láttuk, hogy mire kellett a pénz. - Hová lesz az út? - Váchartyánba. - Mikor megy a vonat?
- Már megy is.
Egy ezrest nyomunk a kezébe, a fiú futni kezd, de előbb hátára kapja a zsákot; kételkedők vagyunk, gyanakvók és szemetek, kimegyünk egészen a sorompóig, hogy lássuk, valóban a vonathoz ment-e. A szerelvény már indulóban, a fiú, mint valami romantikus filmben, épphogy eléri az utolsó lépcsőt, a zsák mulatságosan ugrál a hátán.
- Elég lett volna egy ötszázas - mondja a sarokasztalnál egy alacsony férfi, senki se látta, mikor lopózott be. - Mindennap ezt csinálja, a pályaudvar végén aztán leugrik.
Lassan megtelik a terasz, egy háromfős társaság érkezik, nem tudni, hogy ruhájuk civil vagy munkaruha, a könyöklős pultnál szótlanul isznak, majd elviharzanak; az üres konzervdobozban rosszul elnyomott csikkek füstölögnek tovább. Odébb két overallos ember ebédel, a magasabbik hurkát cseresznyepaprikával, hófehér kenyérrel, a társa pizzát. A magyar munkásosztály pizzát eszik, ráadásul tenger gyümölcseivel, és üvegből issza hozzá a sört; kézfejébe, vaskos ujjaiba örökre beleette magát az olaj. Az alacsonyabb lecuppant a hüvelykujjáról egy rákdarabkát, közben fél szemmel Yamamoto tábornokot figyeli a National Geographicon, amint rezzenéstelen arccal halad el HD-minőségben a kilátástalan helyzetbe került japán flotta előtt, mert a Manó büfében 42 colos, síkképernyős, szemkímélő tévékészülék áll a közönség rendelkezésére.
A toalett szemközt, a vasútállomás épületében található, zárt objektum, Andrea adja ki hozzá a kulcsokat. Már több helyütt észrevettük, hogy minél lepusztultabb egy vendéglő vécéje, annál nagyobb kulcsot adnak hozzá, itt mindjárt kettőt is. Gazzal benőtt terepről, rozzant vasúti bodega mellől lépünk a toalettbe nagy, vasrácsos ajtót nyitva, régi, háború előtti típus, semmi piszoár, csak a fal, de nem lekátrányozva, kissé lejtősre alakítva, hanem kicsempézve. A burkolat persze hiányos, viszont szemmel láthatóan takarítva van, az ember még másnap is ott érzi az orrában a hipó jellegzetes, szúrós illatát; nem lepődünk meg, amikor a rácsok között Schulz dugja be a fejét, hogy remélem, elégedettek, a makulátlan tisztaság az ő munkája eredménye.
Mikor kilépünk, a rozzant bódé oldalában kortalan nő végzi a szükségét a gazban; a resti is ezt a vécét használná, de valaki véletlenül hazavitte a kulcsot.
A sorompók között két, VÁM- ÉS PÉNZÜGYŐRSÉG feliratú kocsi vesztegel immáron tíz perce, ahogy áthaladunk előttük az úton, kedvünk volna az arcukba nevetni pimaszul, hogy „jó munkát, urak”, de túlságosan tükröződik a szélvédő, még majd magunk válnánk nevetség tárgyává. Mögöttük egy középkorú férfi száll ki két gyerekkel egy Skodából, ám amint megpillantja a hiányos hullámpalát, a félig kész üvegezést, a szedett-vedett társaságot, visszafordul. Pedig látni a Manón, hogy vendégváró, lakályos hely akar lenni, Andrea például mindennap megöntözi a tévé mellé helyezett óriás szanzavérát, amit a készülékkel együtt Schulz minden éjjel bevisz a raktárba, hogy meg ne fagyjon, hajnali 4-kor, nyitás előtt pedig újra kihozza, ezenfelül reggel felé a Napnak van egy olyan állása, amikor a Manó kifejezetten barátságos hely: az ember csak a fény felé fordítja az arcát, és azt mondja, nem is állnak olyan rosszul a dolgok.
A magasabbik overallos kenyérdarabkával tolja össze a tányéron maradt hurka májas, rizses maradékát, az alacsonyabb viszont körberágja a pizzaszeletet, a kérgét pedig, mint a napközisek, otthagyja; a háta mögött Yamamoto tábornok körül szorul a hurok, ám a Hornet anyahajó ellentámadását már nem várják meg, hirtelen fölpattannak, s perc múltán már elnyelte őket a pályaudvar végtelenje.
Átmenő forgalom, itt nem lehet sokáig vacakolni se röviddel, se sörrel vagy fröccsel, ide csak két percre jönnek a vasutasok, bekapják a felest, s már fordulnak is. Itt nincsenek hosszú történetek, a történet az emberekre van írva, a ruhájukra, ami lepusztultság a városban csak múló epizódnak tűnik, az itt főszerep, a hozzátartozó forgatókönyvvel. Kegyetlen és sunyi vidék ez: a hideg kifejezetten alattomosan éri az embert a töredezett betonról, alulról, hogy mindjárt térdmagasságig nyilalljon belé, ezért mi is köszönés nélkül távozunk, és kisvártatva már ugrunk is fel egy Nyugatiba tartó vonatra, mondani sem kell, épp a kalauznő karjaiba.
- Elnézést, de nincsen jegyünk.
- Nem baj - mondja a kalauznő, miközben tetőtől talpig végigmér bennünket, mintha legalábbis valami titokzatos, egzotikus tájról érkeztünk volna, egyenesen a világ végéről.
Fotó: Szebeni András
Megyesi Gusztáv
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Megyesi Gusztáv
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/18 • VIII. 27. – IX. 9.
Orbán repülőről is megtekintette, elkészült-e már a hatvanpusztai félkész mezőgazdasági üzem!
Para-Kovács Imre: A lán ugrani készül, avagy az oroszok akkor fosztogatnak és erőszakolnak Ukrajnában, ha azt Szijjártó már megbeszélte Lavrovval
Váncsa István a falvak kedvenc időtöltéséről: a kocsmák előtti mocskosfideszezésről
Smuzewitz Ilona megtudta: úgy pótolják az orvosokat, hogy minden vajúdó kismama kezét egy vízvezeték-szerelő fogja majd
Farkasházy Tivadar nem érti, a kormány miért tudta azonnal, kik gyújtották fel a kárpátaljai templomot, és most miért nem tudta Sulyok, kik bombázták Munkácsot?
Havas Henrik egy Semjén Zsolt kezében tartott Bibliára esküdött, hogy hallgat
Dési János Kőszeg Ferenccel beszélgetett az ügynökök elöli futásról és a Pride-sétáról
Selmeczi Tibor Mészáros Lőrinc nyomdokain: gázszerelésbe kezdett egy vécépumpával
Verebes István galériája, avagy a sértődött ellenzéktől a Fidesz utolsó órájáig
A Heti Kamu kioknyomozta, hogy a NER-elit tihanyi, luxusnyaralónak tűnő gyümölcsfeldolgozói mellett nem úszómedencék épültek, hanem feszített víztükrű cefrekádak
2025/18 • VIII. 27. – IX. 9.
Orbán repülőről is megtekintette, elkészült-e már a hatvanpusztai félkész mezőgazdasági üzem!
Para-Kovács Imre: A lán ugrani készül, avagy az oroszok akkor fosztogatnak és erőszakolnak Ukrajnában, ha azt Szijjártó már megbeszélte Lavrovval
Váncsa István a falvak kedvenc időtöltéséről: a kocsmák előtti mocskosfideszezésről
Smuzewitz Ilona megtudta: úgy pótolják az orvosokat, hogy minden vajúdó kismama kezét egy vízvezeték-szerelő fogja majd
Farkasházy Tivadar nem érti, a kormány miért tudta azonnal, kik gyújtották fel a kárpátaljai templomot, és most miért nem tudta Sulyok, kik bombázták Munkácsot?
Havas Henrik egy Semjén Zsolt kezében tartott Bibliára esküdött, hogy hallgat
Dési János Kőszeg Ferenccel beszélgetett az ügynökök elöli futásról és a Pride-sétáról
Selmeczi Tibor Mészáros Lőrinc nyomdokain: gázszerelésbe kezdett egy vécépumpával
Verebes István galériája, avagy a sértődött ellenzéktől a Fidesz utolsó órájáig
A Heti Kamu kioknyomozta, hogy a NER-elit tihanyi, luxusnyaralónak tűnő gyümölcsfeldolgozói mellett nem úszómedencék épültek, hanem feszített víztükrű cefrekádak
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
