Show ném gorcsicával

Trunkó Barnabás
2010. 08. 25. · Hócipő 2010/17
Az élet a legjobb forgatókönyvíró! Ezt az immár frázissá csépelt mondatot minden igényesebb szerkesztő azonnal kihúzná a kéziratból, ha nem tudná, hogy Moszkva és Washington éppen a Salt ügynök bemutatójának idején cserélt ki néhány kémet, a CIA-ra nézve eléggé megalázó átváltási árfolyamon. Az élet most is bebizonyította, hogy tényleg jobb forgatókönyvíró, mint a Salt ügynök szerzői.

Oroszország azonban ünnepelt, hiszen a film bemutatóját a moszkvaiak a hollywoodival egy időben láthatták; később már úgysem láttak semmit a füst miatt, pedig az erdőtüzek oltásában maga Putyin is részt vett, másodpilóta minőségben. (A magyar miniszterelnök aligha elégedne meg a másodpilóta státuszával.)

Az oroszországi premieren megjelent Angelina Jolie is, aki szexi tűzpiros ruhájával és tetkóival elbűvölte a moszkvicsokat. A tetoválószalonok rendkívüli forgalmat bonyolítottak azokban a napokban: minden orosz csaj olyat akart, mint amilyen Jolie-nak van. Azóta sok moszkvai srác érezheti magát Brad Pittnek.

A film valójában arról szól, hogy nemcsak a muszkáknak vannak a napi hírekből ismert dögös kémnőik (Anna Fermanova, vagy Anna Chapman, alias Kuscsenko); ha kell, az amcsik is be tudnak dobni egy bomba nőt.


- Majd azt fogják írni, hogy fegyvernek látszó tárgy!

Ez a mozi is túszcserével kezdődik, de még az általános cserearányromlás előtt, mert itt Angelinát egy darab, adóellenőr kinézetű észak-koreaira cserélik. A phenjaniak egyébként nagyon megverték Jolie-t, de ö nem árulta el nekik, hogy vajon amerikai ügynök-e? Ezt egyébként nekem sem sikerült megtudnom a tényleges testi kapcsolat nélküli, multiplexben eltöltött másfél óra alatt.

Mindenesetre a kiszabadított Angelina (Salt ügynök) a CIA-nál dolgozik jó állásban, úgy látszik, megúszta a legutóbbi kormányváltással együtt járó nemzetbiztonsági tisztogatást. De egy szép napon a CIA központjában - még az ügyfélfogadási idő alatt - megjelenik Orlov, az orosz szuperkém-főnök, és lakossági bejelentést tesz arról, hogy Angelina valójában orosz kém. Orlovot a magyar közönség egykori kedvence, Daniel Olbrychski alakítja, aki még mindig olyan szöszi, mint a 40 évvel ezelőtti Wajda- és Jancsó-filmekben. Angelina persze kikéri magának a gyanúsítgatást, de biztonság kedvéért elkezd menekülni, mert a menekülés remek hollywoodi patent. Meg persze azért is menekül, mert a kollégái azonnal le akarják őt lőni, ami egyébként nem langley-i, hanem tipikusan lubjankai tempó.

Innentől aztán nagy szarban van a rendező, mert a műtermi szélgép valószínűleg elvitte a forgatókönyv jó néhány oldalát, amiből párat talán megtaláltak, de ötletszerű helyre rakták vissza. Meg a szivarhamu is ráhullhatott a könyvre, mert jelentős lyukak vannak rajta.

Így aztán Phillip Noyce rendező úgy döntött, hogy hagyja a fenébe a forgatókönyvet, hiszen ott van neki Angelina Jolie, meg a saját akciófilmes rutinja, és ebből kerekített egy mozgalmas, látványos mozit.

A napokban kiderült, hogy a Rubik-kockának mindössze 43 trillió alapállása van, de ezek maximum húsz tekeréssel kirakhatók. Egy hollywoodi kémfilmben nincs ilyen sok alapállás, mert a muszkák vagy a világot akarják felrobbantani (ehhez egy digitális visszaszámláló szükséges, ami a 00:00:02 másodpercnél áll le!), vagy az ancien régim-et kívánják visszaállítani, vagy az elnököt levadászni. A történet szempontjából általában közömbös, hogy az amerikai vagy az orosz elnököt. De mindezt a CIA látványosan megakadályozza, főleg olyankor, amikor a titkosszolgálatoknak némi költségvetési többletforrásra van szükségük.

Ezenkívül a filmből a néző azt is megtudhatja, hogy a pók állítólag nem rovar, egy meseszép szibériai kolostorban az oroszok kémgyerekeket tenyésztenek, a liftaknában a gravitáció törvényei csak korlátozott mértékben érvényesülnek, irodabútorból is lehet mozsárágyút készíteni, az amerikai president egy beszari alak, viszont az orosz államfő minimum kétéltű, és nagyon hasonlít a mérgezés utáni ukrán Juscsenkóra.


- Schmitt Pali motorjára is licitáltam!

Ez a mozi azonban főleg egy hatgyermekes családanyáról, Mrs. Pittről szól, aki állítólag a férje elől szipkázta el ezt a szerepet. És Angelinánál nem lehet mellényúlni, már csak azért sem, mert a Salt ügynökben egyetlen erotikus jelenet sincs, kivéve talán azt a részt, amikor Angelina Jolie az emblematikusan vastag ajkaival felhajt egy pohár vodkát. Gondolom: szto grammot.

Az élet meg rendületlenül írja a jobbnál jobb forgatókönyveket, most például a szerencsétlen Igor Szutyaginról, akit a legutóbbi kémcsere kapcsán adtak ki az oroszok, de senki sem vállalja, hogy neki kémkedett volna. Igor most egyetlen penny nélkül ül a londoni szállodaszobájában, és visszavágyik a szibériai börtönébe, ahol eddig 11 évet töltött. Egy Kafka-Bacsó páros tollára kívánkozó sztori!

Nyilván úgy kezdődne, hogy: - doktor Kotász…!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.