2015. 12. 23.
Smuzewitz Ilona

Heti dezinfó

Az országot meg kell védeni, jó napot kívánok. Elmondjuk, mit és miért tesz a kormány azért, hogy a magyar embereknek jobb legyen. Az országot meg kell védeni. Nem győzöm elégszer mondani. Majd visszatérünk arra, hogy Mészáros úrnak kell-e minden közbeszerzést és földet megnyernie – szerintem egyébként igen –, de előbb az országban legyen rend, biztonság. Ha egy barátnak tévé kell, akkor kaphasson piaci alapú hitelt. Az államtól. De nem, az nem állami pénz.
2015. 12. 23.
Uj Péter

A Top 100 leggazdagabb felcsúti

Nem szabad irigykedni a felcsúti csodavállalkozó sikereire, mondta a miniszterelnök őszintén, és rögtön példát is mutatott: ő maga sem irigykedik. Sőt. Én sem irigykedem, hiszen ki vagyok én, hogy irigykedhessek? Én egyenesen büszke vagyok rá, és már előre örülök, hogy majd elmesélhetem az unokáimnak: én abban a korban élhettem, amikor egy Mészáros Lőrincet tudott adni a hazának a felcsúti reneszánsz.
2015. 12. 23.
Trunkó Barnabás

Ketten az NDK-ból

Vologya egy ideig még Drezdában mélyítgette a barátságot KGB-alezredesi rangban, majd vásárolt egy Leningrádba szóló repülőjegyet, de a schönefeldi reptéren a hangosbemondó már a szentpétervári járathoz szólította az utasokat. Közben Angela is abbahagyta kvantumfizikai kutatásait, egy párt­egyesülés kapcsán CDU-s lett, majd a Kohl-kormány ifjúsági, nőügyi, környezetvédelmi és atomreaktorügyi minisztere...
2015. 12. 23.
Para-Kovács Imre

1294 ember, akik leigázzák hazánkat

Megint leírom, mert a kormány szisztematikusan és ostobán hazudik: a jelenlegi rendszer szerint 1294 embert kellene befogadnia Magyarországnak, 1294 menekülő, üldözött és kiszolgáltatott embert, akik egy olyan területről érkeztek, ahol elmebeteg terroristák irtják reggeltől estig saját népüket, meg persze mindenkit, aki arra jár. Rettenetes teher lenne ez a jól teljesítő Magyarországnak ahol 168 ezer szegény egyszeriben eltűnt a gazdasági csoda következtében...
2015. 12. 23.
Farkasházy Benedek

A nagy CBA-sejtés

Egyes boltok piacokká alakultak (néni petrezselymet árul a sarokban), majd bezártak, néhány benzinkút pedig ólommentes salátát kezdett árulni. A balatoni boltok viszont nyitva maradhatnak vasárnap. Adventkor, de nyáron nem. Elutasították a vasárnapi vadászat tilalmáról szóló javaslatot is, hogy az állatok fiókáikkal tölthessék a hét utolsó napját.
2015. 12. 09.
Trunkó Barnabás

A Sakálok napja

Dodót a 60-as évek elején egy Paks környéki csőszkunyhóban ismertem meg, de akkor még nem tudtam róla, hogy tenorista. Sőt később együtt jártunk az angyalföldi Vashang dalárdába, itt azonban kiderült, hogy Dodó nem igazi tenorista, hanem inkább bariton, sőt a sok bagózás miatt inkább basszbariton, amivel aztán sokat szívattuk őt a szomszédos, Négycsöcsű nevű krimóban.
2015. 12. 09.
Bartus László

Szegénységi bizonyítvány

Cseppet sem véletlen a migránshullám, amely hazánkat fenyegette, mert a Nemzeti Együttműködés Rendszere páratlanul vonzó életpályamodellekben gazdag. Magyarországon elképzelhetetlenül rövid út vezet a dunakeszi futsalcsapattól a külügyminiszteri székig, a falopástól a milliárdos állami megrendelésekig.
2015. 12. 09.
Farkasházy Benedek

A sólyommá változott papagáj

Ez ki volt? Ki mondta, hogy az idegenlégiósok nem vehetik el a magyarok munkáját, és velük le fogunk zakózni? Lezakózni? Az én csapatom? Itt, Dunakeszin? Mondd, hogy kikapunk, vagy bármit, de zakót ne emlegess, mert mész a fakóba! Lesz új szertáros is. Jani bácsit internáltuk Barcelonába nagykövetnek. Hogy ott nincs is követség? Hát majd lesz! A főnök is megmondta, hogy csak akarni kell...
2015. 12. 09.
Smuzewitz Ilona

Egy hosszú, őszinte barátság vége

Mikor az emberek még nem döntötték el, hogy az országot meg kell menteni, akkor váratlanul véget ért egy rég­óta tartó, mély és őszinte férfibarátság. Pontosabban a nagyközönség számára volt váratlan, hogy Simicska úgy döntött, mindenkinek elérhetővé varázsolja magát, és teljesíti a betelefonálók kívánságát. Elég volt mondani egy nevet, és ő készségesen rávágott valami durvaságot: Orbán? Geci.
2015. 12. 09.
Farkasházy Tivadar

Civil war

A Rákos mezején a döntő ütközetre felállt a két sereg: jobbra a Fidesz Orbán vezetésével, balra az MSZP Tóbiással az élen. Velük nem? Akkor jobbra a Fidesz Orbán vezetésével, balra a DK Gyurcsánnyal az élen... Kezdem újra a másik felét. Balra az Együtt, velük se? Akkor balra a PM. Így se jó? Rendben. Balra az LMP Schiffer vezetésével...
2015. 12. 09.
Uj Péter

A neoreneszánsz fordítókorong

Több mint jelzésértékű, hogy az egész százszögletű érték-síkidom egyik csúcsán egy régi, klasszikus reneszánsz nagymester, Tiziano képe fityeg. A magyar pénzügyi világ az utóbbi években némileg óvatosan kezelte az itáliai reneszánsz festők műveit, amennyiben azok egy-egy befektetési portfó­lióban jelentek meg, az óvatosabbak ilyenkor már a NAV-ot tárcsázták, nem tudtak szabadulni az Utolsó vacsora és egy szegény akasztói juhász szomorú történetének emlékétől.
2015. 12. 09.
Váncsa István

Kutyaszar

Tíz év múlva a magyar lakosság felének nem lesz orvosi alapellátása, vagyis nem lesz háziorvos, akihez, ha baj van, elmehetne. Ez a jövőkép nem valamely ballib törpepárt agyszüleménye, hanem a lehető legilletékesebb helyről, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik munkaanyagából származik, és persze közel sem oly vészjósló, mint első hallomásra gondolnánk.
2015. 12. 09.
Bakács Tibor Settenkedő

Krisztus katonái

2015-ben végre egymásra talált a katolikus klérus és a KDNP. Lehetne ez evangélium is, de nem az, mert nincs benne semmi jó hír. Írhattam volna a katolikus egyházat is, de az nem lenne pontos, mert a Kádár-rendszerben a hívők között sokan nem voltak besúgók, ahogy a főpapok között is volt kivétel. Ám ebben az évben mindenkinek színt kellett vallania saját ura előtt, attól függően, hogy Orbán Viktornak vagy Jézus Krisztusnak hívják.
2015. 11. 25.
Megyesi Gusztáv

Mindannyiunk kerítése

Telekvégi kerítés nélkül senkik voltunk, a helybéliek foghegyről beszéltek velünk, s összesúgtak a hátunk mögött. Soha nem látott erővel álltunk neki betonozni, kifeszíteni a dróthálót, még egyet csavarni a tüskéken; persze kezdetleges kerítés volt ez, sehol benne pengés drót, pláne Szerbia felé néző, de mégiscsak kerítés volt, a mi kerítésünk.
2015. 11. 11.
Császy Zsolt

Az Orbán-rezsim börtönében (részletek)

Mivel súlyos bűncselekménnyel vádolnak, ezért DNS-mintát is vesznek egy gézes pálcikával a számban lévő nyálból. Mindennek nem igazán látom a jelentőségét, hisz tudtommal nem kellett nyomokat rögzíteni. Nem tudom, keresnek-e ujjlenyomatot a szerződéseken, netán úgy vélik, az értékbecsléseket nyalogattam? Akkor még nem tudom, hogy a következő két évben további három alkalommal rabosítanak, így a végén akár önállóan is meg tudtam volna csinálni az egész műsort...
2015. 11. 25.
Lengyel László

Édes anyaföldem: Európa

Mi magyarok, kelet-európaiak többször is megtapasztalhattuk: van okunk a rettegésre. Felszínesen nézve Nyugatról a kelet-európai társadalmak zárt rendszerek, ezért érte őket váratlanul a tömeges népvándorlás. Valójában az ellenkezője az igaz. Az elmúlt száz évben a kelet-európai régióban volt a legnagyobb népmozgás, szinte valamennyi nemzet átélte egyszerre a bevándorlást, betelepülést más nemzetek által, és a kivándorlást, kitelepülést saját „szállásterületéről”, nemzetéből. Itt változtak legtöbbet a határok, itt születtek és tűntek el államok.
2015. 11. 25.
Para-Kovács Imre

Álljunk csatasorba vidáman!

Apu azt mesélte, hogy mielőtt Magyarországon rend lett, mindenkinek kellett iskolába járni, és az embereket megtanították olvasni. Mindenkit! Szerencsére nekem már nem kell iskolába mennem, mert az iskolakötelezettségi korhatárt leszállították 6 éves korra, ezzel is támogatva a családokat, de főleg a gyerekeket, akik egyébként sem szerettek iskolába járni. Még nem tudom, hogy földbirtokos leszek, politikus vagy focista, de azt hiszem, az a legjobb, ha mindhárom egyszerre, mert apa szerint több lábon kell állni.
2015. 11. 25.
Smuzewitz Ilona

Tíz fénymásolt Orbánért egy eredeti járna!

Orbán Viktor fénymásolt aláírásait osztogatták egy szombathelyi iskolában. A miniszterelnök benézett egy tanterembe, üdvözölte a diákokat, és egy saját kezűleg írt üzenetet hagyott nekik. Az iskolában sokszorosították a lapot, és minden jelentkező diáknak adtak belőle. Az iskola tagadta, hogy listát készítettek volna azokról, akik nem kértek a fénymásolatból.
2015. 10. 28.

A délpesti felkelés

Boross Péter volt miniszterelnök forradalmi tevékenysége miatt 1959-ig rendőri megfigyelés alatt állt. Utána talán már nem kellett, ezért lemerülhetett, és kibekkelhette a kommunizmust, ehhez a legjobb búvóhely a Délpesti Vendéglátóipari Vállalat volt, melynek igazgatóhelyettesévé 1965-ben nevezték ki, mint általában az 56-osokat akkoriban. Göncz és Mécs 1963-ban szabadult általános amnesztiával az életfogytból, de a Talajjavító Vállalatnál és a Híradástechnikai Szövetkezetnél ezt nem merték...
2015. 10. 28.
Megyesi Gusztáv

Mi a baj a nyulakkal?

Parasztok vagyunk, nem értjük a nyúlkönyv elleni támadásokat. A hátrányos helyzetű gyerekek szakképzésével foglalkozó Türr István Intézet olyan könyvet adott ki, amely arra kéri a 10–14 éves gyerekeket, hogy rögzítsenek fejmagasságban deszkát a kerítéshez vagy a falhoz, szereljenek rá két hegyes kampót, majd helyezzenek alá egy asztalt. Az asztalra tegyenek vödröt és tálat a nyúl vérének felfogására, belsőségeinek, fejének és lábainak a tárolására...
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/26  •  XII. 18. – XII. 31.
Para-Kovács Imre reméli, hogy Orbán nemcsak új feladatairól kapott ukázt, és nem csak arról beszélt Putyinnal, hogy ő mit kap ezért, hanem megemlítette azt is, milyen jó dolog a Béke! Váncsa István megfejtette, mitől merevedett sóbálvánnyá Orbán hallgatósága Smuzewitz Ilona: Hőbörgőül beszélt a Menczer, mert így tud beszélni, mert külügyi államtitkár volt és a diplomácia nyelve a hőbör! Farkasházy Tivadar két kimutatkozásról: Moldováéról és Csurkáéról Havas Henrik megkötözve talált Rogánra a Karmelitában Dési János Jeruzsálem magyar királyáról: Ferenc Józsefről Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Rákay Philip új játékfilmet készít Tiborczról, Mészárosról és Andiról "Lopni mentem" címmel
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.