2015. 06. 10.
Bakács Tibor Settenkedő
Kockakő és lámpavas
Jobb, ha őszinte vagyok, legalább az elején, de mérhetetlenül unalmas és fantáziaszegény a magyar ellenzék szereplése. Ennél egy arab főzőműsor is érdekesebb a tévében. A civileket meg csak azért nem bántom, mert meg van nekik a maguk Lázárja.2015. 05. 27.
Para-Kovács Imre
Végjáték a Duna mentén
Kifosztott nemzeti dohányboltok üres polcai búcsúztatják a magyar kormányt országszerte, penészes az ég, és valahol felsír egy magányos közbeszerzés. Olyanok vagyunk, mint egy kanyarós doni kozák, minősített eset. Szemben az eddigiekkel.2015. 05. 27.
Bakács Tibor Settenkedő
Levél Tatjanához!
Hadd meséljek neked Viktor, mint régi harcostárs, a keresztényekről meg a lengyelekről. Én mindkét halmazban utazgattam, engem először Varsóban tartóztattak le, 1986-ban, de nyugi, valutáztam, közbűntényes voltam már genetikailag, de azt is mondhatom, nem szállok bele a múlt ellenzéki dicsőítésébe. Ha jól emlékszem, nálatok, bár akkor még veletek voltam, mindez a Vencel téren történt, évekkel később...2015. 04. 29.
Smuzewitz Ilona
Orbán lett Habony tanácsadója!
„Orbán Viktort nem ismerem, és nem találkoztam vele. Vagy ha találkoztam, akkor elfelejtettem”, mondta Habony Árpád. „Aki többet akar megtudni Orbán Viktorról, forduljon a népesség-nyilvántartóhoz.” A miniszterelnök a Parlament kupolatermében beszélt az egybegyűlt iskolások előtt, amikor 17 pedagógusnak átadta a Nemzet Korszerű Brokátborítású Vitrinnel Ékesített Tanára elismerést.2015. 04. 29.
Váncsa István
Műveljük kertjeinket
Negyven-ötven évvel ezelőtt még azt hihettük, hogy 2000 után Magyarország is a földi paradicsomhoz lesz hasonlatos, korlátlan bőséggel párosuló korlátlan szabadidő, boldogság, csúcstechnológia, minden betegséget azonnal gyógyító egészségügyi ellátás, közvetlen járatok a Holdra, de talán a Marsra is. Hogy mi lett mindebből, azt tudjuk, de ha mégse tudnánk, íme egy friss adalék. Az agrárgazdaságért felelős államtitkárság honlapja szerint „az agrártárca elhivatottan hirdeti, hogy aki csak teheti, legyen önellátó élelmiszerből”, ez így áll ott szó szerint.2015. 04. 15.
Smuzewitz Ilona
Szeged mellé költözhet Szolnok!
Miután leállította az M4-es autópálya építését, a kormány elrendelte, hogy vizsgálják meg, miként lehetne Szolnokot bekapcsolni az autópálya-hálózatba. Meg nem erősített hírek szerint arra készülnek, hogy Szolnokot a mostani helyéről Szeged mellé telepítenék, hogy közel lehessen az M5-ös autópályához. Szeged mellett főként az szól, hogy szintén Tisza-parti város, így a közelében a szolnokiaknak nem lenne honvágyuk...2015. 04. 15.
Para-Kovács Imre
Kény Szer Vállalkozás
Béla vagyok, vállalkozó, pénzügyi szakember, elloptam 4 milliárdot, köszönöm, hogy meghallgattatok – mondta Béla, aztán visszaült a helyére. A névtelen sikkasztók havi összejövetelén nem volt rossz a hangulat, de mivel a szokottnál is sokkal többen jelentek meg, kicsit feszültebbek voltak a törzsgárdatagok. Mindenféle jöttmentek estek be az utcáról, büntetlen előélettel, alig harmincévesen, és 2–8 milliárdokat vallottak be...2015. 04. 01.
Trunkó Barnabás
TEK-etlenek
Áder államfőnek már az is gyanús lehetett, hogy az eredeti tervek szerint az újévi köszöntője után Weisz Fanni, a bájos jeltolmács-hölgy helyett egy golyóálló mellényes TEK-essel kellett volna koccintania. Valószínűleg ekkor döntött úgy, hogy lemond a privátkommandó védelméről, különben is: egy orbángárdistának szolgálatban tilos szeszes italt fogyasztania.2015. 04. 01.
Para-Kovács Imre
Vákuum
A Nemzeti Együttműködés Aranyláza kifinomult és biztonságos, nincs túlságosan hideg, viszont van garantált kincs: ha hajlandó vagy együttműködni, sejtszinten szolgálni a hatalmat, akkor nem hiába forgatod az ásót, lesz aranyrög, trafik, földbérlet, tévés állás, tisztség, amit betölthetsz. Csak a vákuum ugyanaz, a leküzdhetetlen vonzerő, a húzás, ami erősebb a gravitációnál, és viszi az embereket a köztelevízióba, gazdaságba, politikába és kereskedelembe.2015. 04. 01.
Lengyel László
Kétszögben
Hankiss Elemér a világ legérdeklődőbb és legkíváncsibb embere volt. Mindenre és mindenkire kíváncsi volt, mindenki élettitkát, sorsdrámáját meg akarta tudni. Csak önmagára nem volt kíváncsi, csak saját titkait titkolta még önmaga előtt is. Egyre növekvő szkepszise a racionális tudománnyal szemben és egyre kiterjedtebb érdeklődése az irracionális mindennapi magatartások iránt az ezredfordulótól oda vezette, hogy a lehetséges változásokat ne eszméktől és ideológiáktól, hanem magatartásoktól, viselkedésektől, utánzásoktól, életpéldáktól várja.2015. 04. 01.
Smuzewitz Ilona
Népszerű a vasárnapi zárva tartás!
• A 17. Számú Semjén Zsolt Cserkészcsapat a vasárnap is nyitva tartó boltok előtt tartott tiltakozó akcióin a kufárokat és a karvalytőkét kárhoztatták a nemzet pusztulásáért.• A zárva tartással Magyarország csatlakozott az akut hátfájás elleni küzdelem koalíciójához. Az eredmény már rövid távon megmutatkozik, mert vasárnaponként többé senki sem cipel nehéz cekkereket.
2015. 04. 01.
Farkasházy Tivadar
Rogán Lipót
Amióta a PSZÁF beolvadt az MNB-be, Matolcsyék nem ellenőrzik a Quaestort, sőt decemberben jóváhagyják, hogy banki licencet szerezzen. Szocialista brókerbotrány. A továbbiakban SZB. A Dunakeszi Kinizsiben focizó Szijjártó a Fradiból a Dunakeszibe igazolt 24 éves Kun Gábort, becenevén Kuncit nevezi ki havi 850 ezerért a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérhelyettesévé. SZB...2015. 03. 18.
Trunkó Barnabás
Trógerbotrányok
Bent a rendőrségen külön cellába raktak bennünket, hogy ne tudjunk összebeszélni, de a radiátorcsövön kopogtatva kapcsolatba léptünk egymással. Az esti létszámellenőrzésnél volt egy kis probléma, mert eggyel többen voltunk, mint a listán szereplő letartóztatottak. A kommunikációnkat akkor zavarták meg, amikor a cellámba beraktak egy vamzert, aki azt akarta kiszedni belőlem, hogy az eredeti nevem Gyurcsány volt.2015. 03. 18.
Bakács Tibor Settenkedő
Simicska Kismackó és Orbán nyuszi
Nem hiszem, hogy miniszterelnökünket Putyin zsarolja. Jobb lenne az mindenkinek, legalábbis lelkileg, mert azt már megszoktuk, hogy medve liheg a nyakunkba. Az árulás pont attól szép, hogy mindezt önként, régi barátot veszítve tette meg. Ezért vettem Simicska kismackót az ölembe, tutujgatom, mert én sem értem, hogyan lehetett elcserélni ezt a bozontos, piszén pisze kölyökmackót arra a békatekintetű Putyinra?2015. 03. 18.
Para-Kovács Imre
Biciklitolvajok
Magyarország sűrűbben lakott és sokkal kisebb, mint Oroszország, de nincs mit tenni, mert új szövetségeseink, a Nyugatok, már nem akarják tárolni a mi fűtőelemeinket, a Déli Nyitás pedig jelenleg nincs abban az állapotban, hogy megnyugtatóan tárgyalhatnánk Szudánnal a kérdésről. Marad tehát a Mecsek. A bánáti bazsarózsa hazája.2015. 03. 18.
Megyesi Gusztáv
Múzeumkerti élményeim
Jó napot kívánok, Zsolti vagyok, de csak akkor nyilatkozok, ha Lacinak mondanak, hogy be ne azonosítsanak. Volt itt egy ember az ünnepséget szervező cégtől, és azt mondta, hogy a múzeumkerti állami megemlékezésről a diákok nem nyilatkozhatnak senkinek, hetven évre titkosítva van, hogy honnét, melyik iskolából jöttünk, és hogyan érezzük magunkat, minden kérdésre a sajtóosztályról fog valaki válaszolni, úgyhogy nagy reszkír bármit mondani mikrofonos embernek.2015. 03. 18.
Farkasházy Tivadar
A stadionépítő és a kolbászlovag
Lám, mennyivel jobb, ha magyar kézben vannak a pénzintézetek, nem a külföldi anyabankok, hanem majd mi nyögjük ki. Az ügy annyiban szocialista, hogy Rogán ezt hajtogatja, aki nem tukán, hanem papagáj, mert 2004-ben felemelték a kötelező vizsgálatot öt évre. Azt sosem teszi hozzá, hogy ettől még bármikor lehet ellenőrizni, s a Buda-Cash utolsó vizsgálatát 2010 őszén Szász Károly írta alá, Orbán kedvence, 12 hiányosságot állapítva meg, amiket 3 hónapon belül pótolni kell, de azóta még csak 50 hónap telt el.2015. 02. 18.
Megyesi Gusztáv
Tízezer sörösüveg
Mivel az üres üvegek sajnálatos módon egyelőre még nem számítanak hungarikumnak, a magyar társadalom egyre szélesebb köre él üvegvisszaváltásból; ha turista vetődik el egy élelmiszer-áruházhoz, végeláthatatlan sorokban álló embereket lát fóliaszatyrokkal, s joggal hiheti, hogy Magyarországon kiapadhatatlan üresüveg-lelőhelyek vannak.2015. 02. 04.
Bakács Tibor Settenkedő
Egymillió emlékezet
Az állomány hivatalosan soha nem fogyasztott mást, mint Meggymárkát. Én Kövérrel voltam katona, aki viszont soha nem ivott. Tényleg. De a század igen, és csak jóval később, másnap jöttünk rá, hogy nem szerencsés a Traubiba optikai szeszt önteni, mert fogyasztója utána négykézláb ugat egy félig felmosott folyosón.2015. 02. 04.
Para-Kovács Imre
Nicsak, kibeszél
Kibeszélni kockázatos, de a ciklus elején korántsem annyira, mint a ciklus végén, különösen akkor, amikor minden pártmunkás számára teljesen világos, hogy ebből nem lesz harmadik ciklus, tehát akkor sincs semmi, ha 2018-ban lekerülnek a listáról.A Hócipő legolvasottabb cikkei
- Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs
- Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának
- Váncsa István: Hascsikarást okoz vagy gazdagít
- Farkasházy Tivadar: A nagy szeptemberi és januári semmittevés - 1. rész
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
A Hócipő legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/26 • XII. 18. – XII. 31. Para-Kovács Imre reméli, hogy Orbán nemcsak új feladatairól kapott ukázt, és nem csak arról beszélt Putyinnal, hogy ő mit kap ezért, hanem megemlítette azt is, milyen jó dolog a Béke! Váncsa István megfejtette, mitől merevedett sóbálvánnyá Orbán hallgatósága Smuzewitz Ilona: Hőbörgőül beszélt a Menczer, mert így tud beszélni, mert külügyi államtitkár volt és a diplomácia nyelve a hőbör! Farkasházy Tivadar két kimutatkozásról: Moldováéról és Csurkáéról Havas Henrik megkötözve talált Rogánra a Karmelitában Dési János Jeruzsálem magyar királyáról: Ferenc Józsefről Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Rákay Philip új játékfilmet készít Tiborczról, Mészárosról és Andiról "Lopni mentem" címmel
2024/26 • XII. 18. – XII. 31. Para-Kovács Imre reméli, hogy Orbán nemcsak új feladatairól kapott ukázt, és nem csak arról beszélt Putyinnal, hogy ő mit kap ezért, hanem megemlítette azt is, milyen jó dolog a Béke! Váncsa István megfejtette, mitől merevedett sóbálvánnyá Orbán hallgatósága Smuzewitz Ilona: Hőbörgőül beszélt a Menczer, mert így tud beszélni, mert külügyi államtitkár volt és a diplomácia nyelve a hőbör! Farkasházy Tivadar két kimutatkozásról: Moldováéról és Csurkáéról Havas Henrik megkötözve talált Rogánra a Karmelitában Dési János Jeruzsálem magyar királyáról: Ferenc Józsefről Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Rákay Philip új játékfilmet készít Tiborczról, Mészárosról és Andiról "Lopni mentem" címmel
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.