Malac a jégen

Bakács Tibor Settenkedő
2016. 01. 06. · Hócipő 2016/01
Nincs értelme tagadni, ezért bevallom írásban is, nem csak szóban, hogy én akarok ártani a guy fawkes álarc mögött Orbán Viktornak és a magyar népnek. Tudom, mennyire erős a magyar elhárítás a számítógépes bűnözés terén, ezért feladom, vagyis hiába bújtam az Anonymus név mögé.Miért gondoltam meg magam? Miért áldozom fel magam?
Igaza van Kövérnek, én is hasznossá akartam magam tenni, de idióta vagyok, meg gyáva is, és ennek nem mond ellent, hogy eddig négy gyermeket nemzettem. Ahogy az is igaz, hogy nem minden gyermektelen nő kurva, úgy az is, hogy többgyermekes családapa is lehet idióta. Vagy gyáva. Vagy kövér.
Éppen ezen gondolkodtam, miközben néztem egy disznót a Balaton jegén, ahogy küszködött. Nekem a Balaton Felcsút. Hogy ki vitte a jégre az állatot, nem tudom, de nem lehetett valami okos ártány, ha ráment erre a vékony magyar jégre. Mindenesetre küzdeni, azt tud, még a túlsó partról is látszik, pedig nekem az Szerbia.
2016 van, és minden más. Például néha elvesztem a humorérzékem és a valóságot, és miközben küzd a malac a jégen, azt gondolom, hogy itt az ideje megemelni a titkosszolgálatok büdzséjét (hungarikum, hogy Magyarországon több is van), kevés a hideg kóla és a skuló a frigóban. Vagy én voltam annyira hülye, hogy karácsonykor fenyegettem meg Viktort és a társadalmi békét, magamra vessek, ha emelkedik a nemzetbiztonsági kockázat és a ráfordított összeg. Tényleg sűrű volt 2015, volt, hogy egy hónapon belül kétszer is meg akarták gyilkolászni Magyarország miniszterelnökét, ami azért is durva, mert Gyurcsány Ferenc még mindig él. Őt már meg sem akarják ölni, ami mutatja a felpuhuló szélsőjobb hataloméhségét. Ha megmondod, kiket hagytál futni, megmondom, ki vagy?!
Azt sajnálom kicsit, hogy megsértettem az Anonymous jó hírét, de a bénaságommal ez magyarázható. Nem vagyok jó számítózásban, ezért kicsit megcsúszott a fenyegető videón a hangsáv. Gondoltam, írok annak a srácnak, aki a Pentagon agyába kirándulgat vasárnap délelőttönként, hogy pornót szolgáltasson a dolgozóknak, segítsen má, de éppen WC-n volt. Dosolni meg nem szeretek, ráadásul a kutyát sem érdekli, mi van a kormányzatok hírportáján, a magyar a közömbösségével saját magán belül törli a honlapjait.
Én elsírtam magam azokon a mondatokon, ahol a világ anonymusai úgy érzik, betelt a pohár, Viktor lett a közellenség. Világszabadság, éljen Petőfi! De bejött. Beszéltem olyan DK-s szavazóval, aki, látva a terrorcselekedettel riogató videót, úgy érezte, feltámadt a remény. Ő már régóta külföldi segítségben bízik, ahogy a pártja is.
Nem vagyok egyedül a harcomban, csak ez vigasztal. Itt van például M.K. és M. G. Az ő feladatuk a magyar családokra lecsapni, és szétverni. Tudom, hogy a TEK-nél rájönnek, a születésnapom a belépési kódom a rendszerbe, ezért most magam fedem fel Multi Kultit és spanját, Multi Gecit. Ezek ketten pont olyanok, mint a vörösingesek a Pál utcában. Átkaroló hadműveletről van szó, amiben megpróbáljuk a magyar nép szimbólumrendszerét szétrombolni, vagyis Ákos az első célpont. Karakterrombolás, szupergeci módon, vagyis odafigyelek arra, amit mond. Hagyom, hogy szájából kifolyjon üzenete méhlepénye. Zombikorszakba érkeztünk, s benne Ákos gyermeke minden férfi és nő. A lélek inszeminátora ő, s nem is rossz a szintis alap. Most kicsit visszavonul pár hónapra, és a borzasztó, hogy nekem fog hiányozni leginkább. Hiába, a terrorista beleszeret áldozatába, megfigyelték sokszor.
A malac továbbra is ott küzd a jégen, pedig már régóta írom ezt. Nem lennék sem röfi, sem jég Pannóniában. Már ha igaz a kölcsönhatás törvénye, nem tudom, Széles gravitációjába veszélyes belépni, még akkor is, ha ott a falon a kapcsoló. Csak ő használhatja, azt mondják a kollégák, de nem akarom lebuktatni a Magyar Hírlapnál dolgozó mélytorkot.
Ja. Mindenhol van besúgóm. Úgy csináltam, hogy a rendszerváltás elején sokakkal jóba lettem, majd amikor részekre szakadt az ország, én nem. Alvó terrorista így csinálja. Húsz évig is barátkozik mindenkivel, aztán csak hallgatja ravaszul, mit beszélnek. Kár, hogy vége, de inkább feladom magam, mint hogy véletlenül a szomszédra hozná rá a frászt a TEK, mikor értem jön. Nekik nincs pénzük új ajtóra, nálunk meg a nagyi szíve fájdulna meg.
Álljak most terpeszbe, vagy elég, ha csak az előzetesben?
Bakács Tibor Settenkedő
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Bakács Tibor Settenkedő
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12 • VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan
Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő
Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként
Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal
Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról
Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak?
Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot
A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál!
Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.