2016. 12. 21.
Farkasházy Tivadar
A 66-os úton...
Megyesiről két éve tudom, mekkora a baja, de nem vitt rá a lélek, hogy egyszer is leírjam egy mondatát. Így most se lesznek időpontok. Szóval egyre jobban fájt a lába, járt masszázsra, fizikoterápiára, ám mind rosszabb lett. Engem pedig elkezdett a frász kerülgetni, mert Bajor Iminél is így kezdődött, de nem mertem neki mondani, mivel udvarias vagyok, más szóval hülye. Aztán elérkezett a nap.2016. 11. 23.
Megyesi Gusztáv
Virágosláda
A közmunkások Tolna megyében leginkább 11 órakor ülnek le reggelizni, amikor már kihagy a figyelem, korog az emberek gyomra, s nem sokat törődnek a higiéniai megfontolásokkal, mármint hogy megmossák a kezüket, s ne a munkaruhába, hanem a kézi törülközőbe törüljék; ilyenkor van csak igazán szükség a hatékony munkavédelemre. Súlyos eset történt ugyanis: két közmunkás asszony a szükséges védőfelszerelések nélkül locsolt meg két virágládát.2016. 11. 09.
Megyesi Gusztáv
Ezeregy nappal meséi
Gyerekkorunk kedvenc olvasmánya az Ezeregy éjszaka meséi volt, kedvenc filmünk A bagdadi tolvaj, kedvenc diafilmünk A kis Mukk története. Lehet, már rosszul emlékszünk, de mintha egyikben sem szerepelt volna Faraon. A bagdadi tolvaj, Sabu pedig nem helikopteren, hanem repülő szőnyegen utazgatott.2016. 10. 12.
Megyesi Gusztáv
Betonvédelem
Korábban felvetődött, hogy az MTK-pályán az egyik kapu mögé nem betonfalat húznak fel, hanem egymáshoz illesztik a klubelnök Deutsch Tamás még sportminiszter korában milliárdokért vásárolt, és semmire se használható beléptető rendszerét, amely persze senkit se zavarna, hiszen úgysincs néző.2016. 09. 28.
Megyesi Gusztáv
Fokozott ellenőrzés
Felfüggesztett szabadságvesztést kér az ügyészség arra az asszonyra, akit úgy felidegesített egy adóellenőr, hogy bezárta őt a boltjába, majd távozott. Utánanéztünk az Alaptörvényben is, de egyetlen sor sem szól róla, hogy mikor ellenőrizhet egy adóellenőr. Ha nyitva van a bolt, akkor rendben, akkor bemehetnek, kérnek fél kiló fénymagot, kölest, angol import mókuskereket...2016. 09. 14.
Megyesi Gusztáv
Társasház City
Ha minden igaz, akkor jövő héten lakógyűlést tartanak a Váci út elején található WestEnd City Centerben. Ez nem vicc, a tévében is riport készült arról, hogy a Magyarországon működő plázák java része társasházként van bejegyezve. Ez megfelel a jogszabályoknak, értve ezen, hogy egyetlen betű sem utal arra a törvényben, hogy milyen formában kell használni egy társasházat, bizonyos esetekben például lakni is lehet benne, senki sem szól bele.2016. 08. 31.
Megyesi Gusztáv
Dobbantanak
Az egyetlen tévécsatorna, amelyik az úszás selejtezőjén még a szír lány nevét se mondta be, a magyar állami televízió volt. Ami, mondjuk, a két migránshír közé szorított olimpiai közvetítéseket látva nem meglepő. A magyar közvéleményt amúgy is egy ennél sokkal nagyobb jelentőségű honi sporthír foglalkoztatta: az Adrián egy másfél milliárd forintos, 35 méteres, 12 személyes luxusjacht fedélzetén felfedezték Mészáros Lőrinc felcsúti gázszerelőt, földművest...2016. 07. 20.
Megyesi Gusztáv
Munkásosztály Mexikóból
Mexikói varrónők érkeztek Nógrád megyébe három hónapos munkára. A Szügy község melletti ipari park egyik külföldi vállalkozója nem talált a közelben varrni tudó varrónőket luxuskabriók ponyvájának összevarrására. A mexikói varrónők nem csak varrni jöttek Magyarországra, hanem a helyi asszonyoknak is megtanítani a varrás tudományát. Szégyen, mondhatnánk erre, anyáinkra gondolván, akik nagyanyáinktól megtanulva, bármit össze tudtak varrni...2016. 09. 28.
Para-Kovács Imre
Rossz hely
Mindamellett, hogy kedveljük ezt a bolygót, berendezkedtünk, neveket adtunk a hegyeknek, folyóknak, kontinenseknek, és az elkövetkező néhány ezer évben nem tervezzük, hogy elköltözünk, kénytelen vagyok megjegyezni: vannak rajta rossz helyek. Szar helyek – hogy tudatos és helyénvaló vulgaritással kihangsúlyozzam a tényt: ezeken a helyeken nem jó élni...2016. 09. 14.
Bartus László
A bahreini ügy
„A bahreini ügy azzal kezdődött, hogy Tiborcz István fát akart olajra cserélni” – kezdődik a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációs osztályának igazoló jelentése, amely a „Szigorúan titkos és fontos!” feliratú dossziéban a heti futsaleredmények mellett várakozott Szijjártó Péter asztalán.2016. 08. 31.
Váncsa István
A fingvád
Tehénfinggal támad a vegetáriánus háttérhatalom, nem először, nem utoljára. Célja egyértelmű, szüntelen riogatással leszoktatni az emberi nemet a húsevésről, ennek folyományaképp testileg-lelkileg elsorvasztani, majd átvenni a hatalmat a Föld valamennyi erőforrása fölött. Hogy milyen céllal, azt egyelőre homály fedi, de nem is ez az érdekes. Amit látnunk kell, az a tendencia.2016. 08. 31.
Trunkó Barnabás
Szalmabábulázadás
Senki sem lepődött meg azon, hogy Mészáros Lőrinc megelégelte a firkászok, a libsik (sőt személyesen Soros György) packázásait, és a független magyar bírósághoz fordul igazságszolgáltatásért. De a bíróságot sem irigylem, hisz arról kell majd dönteniük – a Köztársaság nevében –, hogy Mészáros Lőrinc stróman-e (1-es gomb), vagy nem stróman (2-es gomb).2016. 08. 31.
Para-Kovács Imre
A jobbszélső magánya
Bill Clinton Bíbor Szívet adatott Monica Lewinskynek kiemelkedő gyakornoki munkájáért és a jótékonyság terén mutatott aktivitásáért, nincs ebben semmi különös, tulajdonképpen szóba se hoztam volna, ha nem lenne a történetnek egy idegesítő mellékszála, ami már sok esetben előjött, de betudtam a kormánypárti propaganda-újságírás érthető és szokásos frusztrációjának.2016. 08. 17.
Uj Péter
Migropop
Bámulok kifele a kávézó ablakán, a csarnok oldalát, előttem egy szomorú amerikánó, mellette szánalmas paleoszendró. Kardfogú tigrisből. Megjegyzem, az a kurva ősember elég szar szendvicseket csinált. Nem lehetett könnyű egy szál kőbaltával. De attól még szar. Kérek mindjárt egy kisüveges, kézműves melankólát.2016. 07. 20.
Para-Kovács Imre
Fajok eredete
Ahhoz, hogy életképes új faj jöjjön létre, fenn kell tartani a lehetőségét a kereszteződésnek fideszes megyei elnök és kínai területi párttitkár, svájci bankár és orosz oligarcha között, meg kell hagyni az esélyt, hogy Paris Hilton leszármazottja életképes utódot hozzon létre Tiborcz István utódjával.2016. 07. 20.
Bartus László
Magyar kampány Amerikában
Az elnökválasztási kampány ott vett gyökeres fordulatot, amikor a demokraták két lábbal kirúgták azt a kampánymenedzsert, aki hangosan hahotázott, miután meghallotta Orbán Viktor ma már sokat idézett mondását, hogy „bennünket követ majd a világ”. A férfi azóta Trump szállodáiban takarít mexikói illegális munkavállalók között.2016. 07. 20.
Bakács Tibor Settenkedő
Mondatok a pöcegödör mélyéről
Ülök Szabadkán a WC-n, a szükség nagy úr, s közben hangokat hallok. Pontosabban mondatokat. Magyar mondatokat, tehát nem arról van szó, hogy a migránsok alagutat ástak alánk, s menekülésük zaja hallatszik fel. Az is lehet, ha a pannon olvasó fülét a saját kagylójára szorítja, hasonlókat hall a fürdőszobában.2016. 07. 20.
Smuzewitz Ilona
Sikerült betiltani az illegális tevékenységet!
Nem épül meg Orbán Viktor egész alakos szobra Felcsúton, közölte a miniszterelnökség. A kancellária közleménye szerint a település főterén meg nem épülő emlékmű nem lesz kilenc méter magas, nem bronzból készül, és nem lesz kötelező meglátogatni a kisvasutazó iskolai csoportoknak.2016. 07. 06.
Para-Kovács Imre
REND
Az urak nem parasztok, a parasztok nem urak. Az Úr kegyelméből uralkodik, aki uralkodik, az Urat gyalázza, aki az uralkodást gyalázza. A Nap holnap is felkel, dolgozni és imádkozni kell. Rogán Antal nem bűnöző, a korrupció az, ami a szocialisták kormányzása idején volt, ami most folyik, az a nemzeti együttműködés rendszerének lényege, Matolcsy György a nemzet érdekében adja rokonainak a közpénzt, ami már el is vesztette közpénz jellegét. Kósa Lajos nem buta...2016. 07. 06.
Smuzewitz Ilona
Mészáros Lőrinc mégsem veszi meg Velencét!
A Fidesz szerint nem Mészáros Lőrinc villáját találták meg Horvátországban. Az oligarchának tulajdonított ingatlan valójában Soros György tulajdona, de a háttérhatalom összekuszálta a tulajdoni lapokat, hogy megrágalmazhassa a feltűnően sikeres, feddhetetlen előéletű, többszörösen ártatlan polgármestert.A Hócipő legolvasottabb cikkei
- Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs
- Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának
- Váncsa István: Hascsikarást okoz vagy gazdagít
- Farkasházy Tivadar: A nagy szeptemberi és januári semmittevés - 1. rész
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
A Hócipő legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/26 • XII. 18. – XII. 31. Para-Kovács Imre reméli, hogy Orbán nemcsak új feladatairól kapott ukázt, és nem csak arról beszélt Putyinnal, hogy ő mit kap ezért, hanem megemlítette azt is, milyen jó dolog a Béke! Váncsa István megfejtette, mitől merevedett sóbálvánnyá Orbán hallgatósága Smuzewitz Ilona: Hőbörgőül beszélt a Menczer, mert így tud beszélni, mert külügyi államtitkár volt és a diplomácia nyelve a hőbör! Farkasházy Tivadar két kimutatkozásról: Moldováéról és Csurkáéról Havas Henrik megkötözve talált Rogánra a Karmelitában Dési János Jeruzsálem magyar királyáról: Ferenc Józsefről Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Rákay Philip új játékfilmet készít Tiborczról, Mészárosról és Andiról "Lopni mentem" címmel
2024/26 • XII. 18. – XII. 31. Para-Kovács Imre reméli, hogy Orbán nemcsak új feladatairól kapott ukázt, és nem csak arról beszélt Putyinnal, hogy ő mit kap ezért, hanem megemlítette azt is, milyen jó dolog a Béke! Váncsa István megfejtette, mitől merevedett sóbálvánnyá Orbán hallgatósága Smuzewitz Ilona: Hőbörgőül beszélt a Menczer, mert így tud beszélni, mert külügyi államtitkár volt és a diplomácia nyelve a hőbör! Farkasházy Tivadar két kimutatkozásról: Moldováéról és Csurkáéról Havas Henrik megkötözve talált Rogánra a Karmelitában Dési János Jeruzsálem magyar királyáról: Ferenc Józsefről Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Rákay Philip új játékfilmet készít Tiborczról, Mészárosról és Andiról "Lopni mentem" címmel
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.