2014. 10. 29.
Megyesi Gusztáv

Őszi műrózsás forradalom

Az ókori Egyiptomban megadóztatták az étolajat, amit egyébként kizárólag a fáraótól lehetett vásárolni, az ő hasznára, miként nem sokon múlt, hogy Magyarországon is ókori egyiptomi állapotok uralkodjanak. Ha ugyanis a kormányhoz kötődő, netán kifejezetten kormányzati tényezők sikerrel vesztegetik meg az országban működő amerikai étolajcéget, akkor a lakosság ma, ha áttételesen is, de végeredményben az állam jóvoltából juthat étolajhoz, s minthogy az állam megtestesülése maga a fáraó, félig már igaz is az egyiptomi szisztéma.
2014. 10. 29.
Smuzewitz Ilona

Már Ukrajnából csempészik az internetet!

Internetcsempészt fogtak a vámosok. A belépésre jelentkező férfi egy, erre a célra átalakított autóban 3 milliárd gigabájt zárjegy nélküli, adózatlan internetet akart a vám megfizetése nélkül behozni Ukrajnából. A lefoglalt feketeinternet piaci értékét legalább másfél millió forintra becsülik.
2014. 10. 29.
Trunkó Barnabás

Pennsylvania Avenue

Barack udvariasan arról érdeklődik, hogy jól utaztam-e, és nem volt-e probléma a határon a belépéssel, mert ezek a bevándorlási tisztviselők nagyon ügybuzgók, és ha egy magyar utassal találkoznak, elég hosszú tiltólistát kell végigböngészniük. Megnyugtatom, hogy nagyjából minden rendben volt, de a washingtoni Dulles repülőtér taxis hiénái között már igazán rendet csinálhatna.
2014. 10. 29.
Bartus László

Amerika retteg

Az államtitkár-helyettes védekezésül azt mondta, hogy azt már nem akarta megvárni, amikor Szijjártó a magyar gazdasági csodáról és sikertörténetről beszél, attól tartott, hogy amikor a demokrácia iránti elkötelezettség következik, a papírvágó késsel elvágja a torkát. A találkozó meggyőzte őt, hogy Szijjártót Guantanamóra kellett volna szállítani. Nem volt nála bilincs, ezért folyamodott a szék lábához, amellyel fejbe is verte. Az elnöki stáb elismerte, hogy Szijjártót túl magas szinten fogadták, elég lett volna vizsgáló ügyészhez vinni.
2014. 10. 15.
Smuzewitz Ilona

Végre közmunkások lehetnek az orvosok!

Újabb csoportok kapcsolódhatnak be a közmunkaprogramba, mondta a kormányszóvivő. Az ápolók és orvosok, a tanárok, a muzeológusok vagy a köztisztviselők a magyar kormány rezsicsökkentő politikájának köszönhetően egyre olcsóbban jutnak hozzá az energiához, ezért nincs is szükségük arra, hogy magas bérekért dolgozzanak. A kormány ezért úgy döntött, hogy mostantól közmunkásként folytathatják pályafutásukat ugyanabban a munkakörben.
2014. 10. 15.

Yes, Comment... 2014/20

Szijjártó Péter elmondta, hogy dunakeszi házvásárlása előtt beszélt Orbánnal, aki biztatta, és azt mondta neki, fontos, hogy egy ország külügyminisztere méltó módon tudja fogadni partnereit akár az otthonában is. A személyzet – Gratulálok, Szijjártó úr, nagyon szép az otthona!
– Köszönöm az elismerő szavakat. Ha nem veszi dicsekvésnek, elmondanék még valamit, amire büszke vagyok. Mind a húsz cselédünk színtiszta magyar ember.
Szabados Gábor
2014. 10. 15.
Para-Kovács Imre

Folyamodvány menekültstátuszért

Alulírott Navracsics Tibor ezúton politikai menedékjogért folyamodnék a nagy tekintélyű brüsszeli hatósághoz (nbh). Itt kérem szépen, mármint Brüsszelben, akkora a szabadság és a liberális demokrácia, amilyet én eddig el sem tudtam képzelni, de mentségemre legyen mondva, hogy bezárva, már-már fogolyként éltem Magyarországon, és elhittem – én bohó –, hogy az a szabadság, ami ott van. Mindeddig. Mert most reám szakadt a valódi demokrácia, és megvilágosodtam.
2014. 10. 01.
Smuzewitz Ilona

Ultimátumot kaptak a norvégok!

A Fidesz szerint az amerikai elnök nem tudja, melyik a második és harmadik legnagyobb magyar város, mert néger.

A belügy közleménye szerint a megnövekedett érdeklődés ellenére a külföldiek még nem vállalhatnak közmunkát Magyarországon.
2014. 10. 01.
Para-Kovács Imre

Lakodalmas politika

Oh, miért?! – teszi fel a költői kérdést a megzavarodott állampolgár –, oh, miért nem Kis Grófó vagy Nemcsák Károly lett a külügyminiszter, miért pont Szijjártó Péter?!? Rossz hírem van: magam sem tudom a választ, csupán sejtéseim vannak, melyeket persze megosztok önökkel, nehogy má’ csak nekem legyen szar napom. De mielőtt megtippelném, hogy miért nem, elmagyarázom, hogy miért igen, miért lehetne nyugodtan Kis Grófó vagy Nemcsák Károly a külügyminiszter....
2014. 10. 01.
Farkasházy Tivadar

Karakter

Tölgyessy úgy véli, a kormányfő karakterének jobban megfelelne, ha a parlamentiről áttérnének az elnöki vagy félelnöki rendszerre. De akkor már miért nem királyira? Csak a megyék összelapátolt földkupacán a bicskájával vágjon négyfelé, mert olyan kis kard, amivel az oldalán nem esik hasra, csak a játékboltban kapható. S pónin se festene valami jól. Vagy legyen inkább cézár?
2014. 10. 01.
Váncsa István

Vonzások és választások, avagy a görénykurzus

A világnézeti-politikai hovatartozás különféle nemeihez különféle büdösségeket rendelünk. Eszerint a jó magyar ember száz méterről megorrontja a büdös kommunistát és a büdös libsit, a baloldali érzelmű és liberális gondolkodású polgár pedig a büdös nácit/fasisztát, persze csak szimbolikusan. Vagy ki tudja.
2014. 10. 01.
Megyesi Gusztáv

Jó tanuló, jó shortoló

Amikor Szijjártó Péter 18 éves volt, még csak egyetlen legényszobát tudott a magáénak, és legfőbb álmai között a sportriporterség és az újságírás szerepelt. Tizennégy évvel később aztán a Vedomosztyi című orosz lap már mint szenvedélyes antikommunista harcosról ír Szijjártóról, aki az induláshoz képest csakugyan szédületes karriert futott be: ma százmilliós vagyona van, anélkül hogy a párton kívül valaha is dolgozott volna életében.
2014. 09. 17.
Uj Péter

Idegen kívüli spirituális dimenziók

Az ilyenek, mint ez a Pintér, mennek ki a melegfesztiválra buzulni naphosszat kormány-, magyar- és emberellenessen, ahelyett, hogy nem zavarnának a négy fal között, genderelmélettel tömik az óvodások fejét, félremagyarázzák a fasisztoid tankönyveket, rúgdossák a hungarocell Orbán fejét.
2014. 09. 17.
Para-Kovács Imre

A félelem bére

A megfelelési rettegés és az öncenzúra már Kádár idejében is borzalmasabb volt, mint a valódi követelményrendszer és a valódi cenzúra. És ezek fokozódni fognak, mert csak a jó elvtársaknak jut trafik, nemzeti kocsma, minisztériumi állás, polgármesterség, de még raktáros is csak az lehet, aki segget nyal.
2014. 09. 17.
Trunkó Barnabás

Tankcsapda

A Duma külügyi bizottságának alelnöke nem hallgatja reggelenként a Klubrádióban Szelestey Lajos nemzetközi lapszemléjét, hanem maga néz utána a híreknek; először mindig a Magyar Nemzeti Arcvonal által létrehozott Hídfő.Net-re kattint. Innen tudta meg, hogy az Egyesült Államok határozott biztatására Magyarországról származó T–72-es harckocsik lánctalpai szántják az ukrán sztyeppéket...
2014. 09. 17.
Farkasházy Tivadar

Hadüzenet

Viktor és Lőrinc napján – micsoda iróniája a sorsnak – hadat üzenek. Nem a rendszerednek, kizárólag neked, mert az elmúlt 165 évben Ferenc Jóskának, Horthynak, Kádárnak sem sikerült átmentenie a hatalmát. Rákosi is szörnyű, de rövid intermezzo hozzájuk képest, nálam nem jut a hármas döntőbe. Így is bőven elég volt a 67, 25, 33 év, pont ötnegyed század, amihez máris hozzáadhatunk 8 és felet, de Fellinié jobb volt. Vagyis 1849 óta szinte mindig megszívtuk, ez a nép valahogy szereti a cár atyuskákat.
2014. 09. 03.
Para-Kovács Imre

Egy félreértett nemzet

Azért vannak a szomszédunkban háborúk, mert a Magyarországgal nem határos nemzetek mind Magyarországgal határos nemzetek akarnak lenni, hogy legalább a centrális erőtér peremén lekucorodhassanak, és belélegezzék az illiberális demokrácia mámorító levegőjét.
2014. 08. 21.
Bartus László

Visszajön Kossuth

Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak az Önök kérésének megfelelően olyan útitervet állítottunk össze, amely méltó Európa erős emberéhez, kifejezi az Egyesült Államokkal szembeni fölényét, és megadja a tiszteletet az államalkotó magyar népnek. A program Széles Gábor metafizikai felismerésére épült, miszerint „Orbán Kossuth inkarnációja”.
2014. 08. 21.
Smuzewitz Ilona

Demokráciát építenek a magyarok!

Dolgozószobájában fogadta Lázár János a 17. számú Lázár János úttörőcsapatot. A kancelláriaminiszter a kötetlen, baráti hangulatú találkozón megmutatta íróasztalát, ahol a Norvég alap és más imperialisták zsoldjában álló civilszervezetek elleni harcot irányítja nap mint nap.
2014. 08. 06.
Farkasházy Tivadar

Időnként ráront Amerikára

Miért gúny tárgya, hogy Orbán nem teheti be a lábát a Fehér Házba, s a külügyben sem fogadta volna a magyar származású Kerry miniszter, csak egy helyettes államtitkár? Az nagy poszt, nálunk például csak 98 van belőle. S micsoda szemtelenség, hogy a Georgetown Universityn kérdezni is akartak tőle, amikor e szót nem is ismeri. Így csak az immigration officer fogadja a Kennedyn.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/26  •  XII. 18. – XII. 31.
Para-Kovács Imre reméli, hogy Orbán nemcsak új feladatairól kapott ukázt, és nem csak arról beszélt Putyinnal, hogy ő mit kap ezért, hanem megemlítette azt is, milyen jó dolog a Béke! Váncsa István megfejtette, mitől merevedett sóbálvánnyá Orbán hallgatósága Smuzewitz Ilona: Hőbörgőül beszélt a Menczer, mert így tud beszélni, mert külügyi államtitkár volt és a diplomácia nyelve a hőbör! Farkasházy Tivadar két kimutatkozásról: Moldováéról és Csurkáéról Havas Henrik megkötözve talált Rogánra a Karmelitában Dési János Jeruzsálem magyar királyáról: Ferenc Józsefről Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Rákay Philip új játékfilmet készít Tiborczról, Mészárosról és Andiról "Lopni mentem" címmel
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.