Szeged mellé költözhet Szolnok!

Népszavazás lehet az oligarchákról

Smuzewitz Ilona
2015. 04. 15. · Hócipő 2015/08
A kormány tájékoztatása szerint az idén összesen 129 kormányablakot adnak át. Ezeken a rendezvényeken összesen 2724 óvodás lép majd fel, akik várhatóan fejenként két alkalommal adják elő a kormányablakokat dicsőítő verseket. A kormány szerint a cél az, hogy 2018-tól minden óvodás legalább egy kormányablak átadásán fellépjen, amit társadalmilag hasznos munkaóraként számolhatnak el. A programtól azt várják, hogy a keményen dolgozó magyar emberek gyerekei minél korábban részesei lehessenek a közmunkaprogramnak, hogy ezzel is segítsék visszatalálásukat a munka világába.



Közleményben tudatta Mészáros Lőrinc, hogy nem miatta vettek vissza 1400 hektár lejárt bérleti szerződésű földet Simicska Lajostól. Mint írta, ő nem pályázza meg a parcellákat, és kizárólag akkor vállalná a művelésüket, ha az a nemzetgazdaság szempontjából elengedhetetlen lenne. De akkor sem kapzsiságból tenné, hanem alázatból.



Miután a szerződések lejárta után a földalap visszavett 1400 hektár földet Simicska Lajostól, a kormány pedig leállította az M4 autópálya építését – ezen a Simicska érdekeltségébe tartozó Közgép is dolgozott –, Lázár János bejelentette, hogy népszavazást rendeznek az oligarchákról. A választóktól azt kérdeznék meg, hogy szükség van-e oligarchákra, vagy inkább olyan nemzeti nagytőkéseket látnának szívesebben, akik együttműködnek a kormány – a Nemzeti Együttműködés Rendszerében lefektetett – céljainak megvalósításáért. A népszavazási kampány végéig az oligarchák szabadlábon védekezhetnek.



Semjén Zsolt a KDNP legnagyobb sikerének tartja magát.



A kormány cáfolta, hogy tanulmányoznák a munkanélküliség kezelésének belorusz módját. A volt szovjet köztársaságban 300 eurónyi adót kell fizetnie annak, aki több mint 6 hónapig nem talál munkát, néhány ágazatban pedig nem mondhatnak fel a munkavállalók. A magyar kormány szerint a mintegy 90 ezer forintnyi összeg nem elég visszatartó erő, mert azt egy magyar közmunkás akár 2 hónap alatt is megkeresheti, és akkor semmi sem ösztönözné, hogy visszatérjen a munka világába. Ezért – bár a modell bevezetését nem tervezi – a magyar kormány 150 ezer forint illetéket vetne ki a 3 hónapot meghaladó munkanélküliség esetén, amit a brókerek esetében 300 ezer forintra emelnének. Ám a magyar munkavállalók továbbra is felmondhatnak azokban az ágazatokban, amelyeket egy később megjelenő rendeletben külön nevesítenek. Ez alól csak a jogászok és a közgazdászok jelentenének kivételt: őket nem lehetne legálisan alkalmazni. A kormány egyúttal a sztrájkjogot is eltörölné, mert a munkabeszüntetések túl nagy ki­esést okoznak a nemzetgazdaságnak. Sztrájkolni ezentúl csak otthon, a négy fal között lehet, a munkaidő és a fizetetlen túlóra után. A vasárnapot kivéve, amikor a kormányt ünnepelnék a családok.



Azért utazott Mészáros Lőrinc a kormányfővel Kazahsztánba, mert Asztanában megrendezték a II. Nemzetközi Mészáros Lőrinc Hasonmásversenyt. A szervezők közölték: nagy megtiszteltetés számukra, hogy az igazi Mészáros Lőrinc nemcsak az esemény fővédnökségét vállalta, de a győztesnek járó vándorserleget is ő adta át az első helyezett versenyzőnek, az üzbég Nurszultan Nardanbijev Karimoglunak, aki a következő esztendőben a Majdnem Mészáros Lőrinc címet viselheti büszkén. A leghitelesebb Mészáros Lőrincet egy valóságshow keretében választják ki az ázsiai országban. A jelentkezésnek szigorú feltételei vannak: a jelöltnek gazdag polgármesternek kell lennie, aki ugyanakkor ért a kétkezi gázszereléshez is. További feltétel, hogy nagyobb termőföldön gazdálkodjon, érdekelt legyen a nemzeti trafikbizniszben, és sikeres sertéstelep-menedzser legyen – amit egy muszlim országban nem is olyan könnyű teljesíteni. A rendezvénnyel a szorgosan épített kapcsolatokkal meggazdagodó polgármesterek előtt akarnak tisztelegni a szervezők, akik szerint Mészáros Lőrinc egyszerre a megtestesült kazah álom és férfiideál.



Utasításba adta Balog Zoltán emberminiszter, hogy a tárca dolgozói a mostaninál 17 százalékkal emberségesebben nézzenek az állami tévé kameráiba.



Miután leállította az M4-es autópálya építését, a kormány elrendelte, hogy vizsgálják meg, miként lehetne Szolnokot bekapcsolni az autópálya-hálózatba. Mivel több tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy a legegyszerűbb az lenne, ha befejeznék a megkezdett M4-et, a kabinet alternatív megoldást keres. Meg nem erősített hírek szerint arra készülnek, hogy Szolnokot a mostani helyéről Szeged mellé telepítenék, hogy közel lehessen az M5-ös autópályához. Szeged mellett főként az szól, hogy szintén Tisza-parti város, így a közelében a szolnokiaknak nem lenne honvágyuk. A tervet csak az hiúsíthatja meg, hogy jelenleg a Közgép nélkül nem lehetne végrehajtani az egész város áthelyezését. Akkor viszont megint Simicska Lajos járna jól. „Ennyi erővel az M4 befejezését is kifizethetnénk neki”, mondta a kormány egyik tagja, aki úgy látja: a kormányfő hajthatatlan, és ha máshogy nem lehet feloldani a konfliktust, akkor Szolnok marad a helyén, és még autópálya sem lesz a közelében. Vagy ha mégis, akkor a kormányablakokat zárják be a városban, függetlenül attól, hány óvodás szavalt a megnyitásukkor.



Nem tartja kizártnak Semjén Zsolt, hogy az állatok a mennybe jutnak. De nem foglalkozik a problémával, mert ő eleve csak a gonosz állatokra vadászik.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2020/5  •  II. 26. – III. 10.
VÁNCSA • PARA • BARTUS • DÉSI • FARKASHÁZY • SMUZEWITZ Váncsa István szerint az elmúlt tíz évünk volt a legsikeresebb a Homo sapiens félmillió éves történetében Para-Kovács Imre: már akkora a migrációs nyomás, hogy ideje egymilliárdért nemzeti konzultációt tartani százmillió kifizetése ellen Farkasházy Tivadar két hétig nyomozott, hol lehet az MSZP elnöke Bartus László megszerezte az amerikai NAT titkos, első vázlatát Dési János alig várja, hogy az átnevelőtáborokból kikerüljenek az első, ideológiai alapú nádpálcázást megköszönő édes szőke kisgyermekek Karsai László egy láthatatlan ostrom-kiállításról Smuzewitz Ilona: bevezetik az íróengedélyt, ennek megszerzői ép nemzettudattal rendelkeznek, és felesküsznek a magyar szórendre Bakács Tibor Settenkedő: egy frászt fognak tőlem bűnözők pénzt kapni – gondolta egy másik bűnöző A Heti Kamu megtudta, a TV2 véletlenül lekoppintotta az RTL híradóját is, amiért a Médiahatóság vizsgálódik
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.