Uborkaszezon

Trunkó Barnabás
2015. 07. 22. · Hócipő 2015/15
A firkászok legendáriuma szerint: amikor az egykori vidéki lapszerkesztő azt észlelte, hogy a nyári vakáció idején nincsenek hírek, kiküldte a piacra gyakornokát, aki izgalmas tudósítással tért vissza. „Megkezdődött az idei uborkaszezon.” Feltehetőleg a klímaváltozás okán mostanában nyáron már nincs uborkaszezon.

Az archaikus időkben a Parnasszus lejtőjén meghúzódó Del­phoi jómódú város volt, bevételei főleg a helyi iparűzési adóból származtak, mert itt működött a híres nemzeti jósda. Az intézmény stratégiai elemzői még időben megjósolták, hogy egy szőke asszony nagy bajt fog hozni a görögökre. A Homérosz nevű publicista szerint a delphoi jósok a spártai Szép Helénára gondoltak, pedig valójában a keletnémet Angela Merkelről volt szó, bár a Helénához kapcsolt eposzi jelző – Angela esetében – szédelgően feldicsérőnek bizonyulna.

A idei nyár kétségtelenül Hellászról szól, és bebizonyosodott, hogy a görögök által szabadalmaztatott faló valójában csak egyszerhasználatos eszköz volt. A mostani válság kapcsán a derék hellének a nemzetközi hitelezők ajánlatairól még cserépszavazást is tartottak, de úgy döntöttek, hogy az Unió egy köcsög. Pedig kapnának engedményeket is, de Ciprasz szerint: „Timeo Andrea et dona ferentes...!”

A görög gazdaság most nagy bajban van, nem úgy, mint hazánk, amely felsorakozhatott a győztesek közé. (Szijjártó Péter szíves közlése az egykori Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem hülyének nézett frissdiplomásai előtt.)

Jó hír viszont, hogy Mórahalmon, Európa átmeneti Kulturális Fővárosában megkezdődött a pengésdrót kerítés építése. A csókosék nyilván felmérték az elfekvő raktárkészleteket, mert a drótkerítés a tervezettnél egy méterrel alacsonyabb lesz, így védi majd a trianoni határt. Ha a készletek fogynak, az ukrán határzár már csak két méter magas lesz.

Közben Kósa Lajos – ismét intellektuális magasságokba emelkedve – próbált verbálisan rendet vágni a huti-tuszu konfliktusban, még azt is kiszámolva: a menekülteknek annyi pénzük van, hogy repülővel is érkezhetnének.

A drótkerítés persze nem old meg semmit, példa erre a hozzánk hasonló helyzetben lévő Mexikó, ahol a legjobban őrzött börtönből, Altiplanóból megszökött a drogkartellfőnök Guzmán, vagy ahogy olvasóink ismerik: a Köpcös (El Chapo). Most egymilliárd dollár vérdíjat tűztek ki a fejére, dübörgő gazdaságunknak nem ártana ráhajtani, ebből az összegből kijönne az egész Déli Elzárás.

Elkapták viszont a régóta szökésben lévő Matyldát. Matylda egy lengyelországi tehén, két éve szökött meg gazdáitól, azóta a környező erdőkben és földeken élt, ahol kultúrnövényekkel táplálkozott. Mivel az illegalitásban töltött idő nagyon megviselte, a további, letöltendő büntetését valószínűleg harmadolni fogják a közeli vágóhídon.

Ilyenkor a hírszegény lapok és portálok gyakran tallóznak a nemzetközi médiában: egy londoni hotelportás megdöbbenve értesült arról, hogy Demcsák Zsuzsának új pasija van.

Az ideiglenesen hazánk területén elmélyülő orosz–magyar kapcsolatokat jelzi, hogy a muszkák kiadták nekünk egy idős izraelita hölgy csontvázát, és mindössze kétféle ellenszolgáltatást kértek: Paksot, és a 3-as metrót. Már bejelentkeztek a 2-es metróra is: de ott csak a Széll Kálmán téri állomás eredeti nevének a visszaállításához ragaszkodnak.

A nyári sajtó sorra veszi a parlamenti sztárokat, így a fideszes Bíró Márkot is, aki immár fél évtizede országgyűlési képviselő, de még egyszer sem jelentkezett hozzászólásra, interpellációra, azonnali kérdésre. A külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy 5 éve semmit sem csinál. Állítólag most a demokratikus ellenzék frakciói próbálják őt átcsábítani.

Csak a kis színesek között jutott hely annak a hírnek, hogy Krk szigeténél egy magyar turista tengeri sünbe lépett. A horvát idegenforgalmisták felkészültségét és előzékenységét mutatja, hogy a kontinensről egyszerre három mentőautó is érkezett a pórul járt magyar turista ellátására. A páncélozott sürgősségi járművekből kiszálló golyóálló mellényes mentőorvosok csalódottan állapították meg, hogy a sérült nem az a Hernádi Zsolt, csak névrokon.

A közpénzek kezelése ügyében viszont nyugodtak lehetünk, mert végre az Állami Számvevőszék is a sarkára állt: nem engedte elszámolni azt a kampányszámlát, amellyel Vona Gábor egy hastáncosnő nemzeti érzelmű produkcióját honorálta.

Bár a három nagy nemzetközi hitelminősítő intézet továbbra sem hajlandó hazánk besorolását feljavítani, a kajmán-szigeti és a távol-keleti elemzők nem győzik dicsérni hazánk gazdasági eredményeit, melyeknek jeleként bankjaikban jelentősen gyarapodtak a Magyarországról származó intim betétek.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/02  •  I. 14. – I. 27.
Para-Kovács Imre: Trump káeurópai makettje úgy pörgeti a hazudozást, hogy reggelente a Magyar Nemzetből kell kimazsoláznia, mit hablatyolt előző nap Váncsa István megtudta: énekelni és tangóharmonikázni tudó belgyógyászokat keresnek a kórházak, akik kis kalappal rendelnének az épület bejárata előtt Smuzewitz Ilona: Segítene Trump védőpajzsa a vasúti mosdókban nyíló kisboltok felújításában? Farkasházy Tivadar a 38. évfolyamról és az összmagyar Tarrfogyatkozásról Havas Henrik jelenti a Karmelitából: hogyan keverték össze Orbán előre megírt válaszait a nemzetközi sajtótájékozhatóján várható kérdésekre Dési János nem érti, miért 300 milliós peront épített a vasútminiszter-gróf, ahelyett, hogy NER-es létrakölcsönzőt nyitnának Verebes István: a hatalomgyakorlásnak felelőssége van, vagy következménye? A Heti Kamu megtudta: vonatpótló sífutó-csoportokat szervez a MÁV Selmeczi Tibor egy Blikk-címlapról, amely 50 évet késett Megünnepeljük az orosz újévet, és, hogy újra oroszol tanulhatunk, ha Viktor nyer 2025 Hócipő-Díjasai – II. rész 2025 Hócipő Hírei – II. rész
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.