Táboroztatni viszi a migránsokat a kormány!
A magyarok visszafordítják a globális felmelegedést!

Smuzewitz Ilona
2015. 07. 22. · Hócipő 2014/15
A kormány kezdeményezésére az idén megrendezték az első nemzetközi kelet-közép-európai miniszteri szépségversenyt. A versenyen a miniszterek fürdőruhában, szmokingban, vadászgúnyában és fürdőnadrágban vonultak fel a zsűri előtt, majd pedig kérdésekre válaszoltak. A legtöbb miniszter hangsúlyozta, hogy számára a család a legfontosabb, mert csak akkor volt a rendszerváltásnak értelme, ha ezentúl mindent meg tudnak adni szeretteiknek. A mindenen készpénzt, ingatlant és termőföldet értettek általában. A minisztereket az oktatási reformokról, a vasárnapi zárva tartásról és a menekültkérdés kezeléséről is kérdezték. A versenyt Lázár János nyerte meg. A nemzetközi versenyen az idén a magyar kormány képviseltette magát, és nem kizárt, hogy jövőre más országot is meghívnak. „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok londoni munkáját.”
Miután Orbán Viktor közölte, hogy ez nem egy igazságos rendszer, a kormányzati apparátus gyorsított ütemben hozzálátott a rendszer átalakításához. A cél az, hogy a meglévő igazságossági elemeket is kiiktassák, és teljes egészében egy kellőképpen pornográf, igazságtalan, munkaalapú társadalmi rendszert hozzanak létre. Ennek egyik eleme a nyári iskolai szünet átalakítása lesz: a kormány szerint elfogadhatatlan, hogy a diákok két és fél hónapig semmit se csináljanak, ami nem csak a szülők pénztárcáját terhelheti meg, de nemzetgazdasági szempontból is eléggé haszontalan. Ezért vizsgálják annak lehetőségét, hogy a nyári szünetet egy hosszú hétvége időtartamára rövidítsék, a diákok pedig az úgynevezett duális képzés keretében nyári közfoglalkoztatáson vegyenek részt. Elképzelhető, hogy ezek zárt jellegű intézményekben zajlanak majd, tábori körülmények között, de a kormányszóvivő jelezte, hogy nem tervezik munkatáboroknak nevezni az intézményeket. Sokkal valószínűbb, hogy Nemzeti Munka és Építő Nyári Tábornak hívnák azokat a helyeket, ahol a fiatalok szervezett körülmények között, vidáman, dalolva hozhatnának hasznot a nemzetnek. A legsikeresebb és legszorgalmasabb fiataloknak azt is felajánlanák, hogy egyáltalán ne menjenek vissza az iskolába, hanem kortársaik irányításával foglalkozzanak a jövőben, a szükséges társadalmi-politikai ismereteket az esténként a tábor ebédlőjében megtartott szemináriumokon szerezzék meg. Az elképzelés egyik hasznos velejárója, hogy a táborozó gyerekek közmunkás szülei zavartalanul vállalhatnának túlórát a fideszes földbirtokosoknál.
Nem tetszik a Fidesznek a kormány terve, hogy bezárják a városi menekülttáborokat, és a menedékkérőket sátortáborokban helyezik el. A párt közleménye szerint megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a bevándorlásról és terrorizmusról nemzeti konzultációt szervező kormány most mégis a menekültek kedvében jár. A Fidesz úgy látja, hogy a menekültek már eddig is úgy tekintettek Magyarországra, mint egy olyan helyre, ahol a szívélyes és vendégszerető lakosság tárt karokkal várja az idegeneket, szállást és tápláló, ízletes ételeket biztosít számukra. Ennek köszönhető, írja közleményében a Fidesz, hogy a menekültek ilyen nagy számban jöttek Magyarországra elvenni a magyarok munkáját, úgy, hogy közben sem a magyarok kultúráját, sem pedig törvényeiket nem tartják tiszteletben. Így a párt most attól tart, hogy a sátortáborok még inkább növelik hazánk vonzerejét, s még több megélhetési bevándorló menekült érkezik majd az Unió éllovasának, Magyarországnak a területére. A Fidesz katasztrofálisnak tartja ezt a lehetőséget, hiszen Magyarországon pont elég olyan magyar él, akiket szintén el lehetne helyezni a táborokban. „A keményen dolgozó magyar kisemberek megérdemelnék, hogy eljussanak a kormány által felállított luxuskempingekbe”, áll a közleményben. A Fidesz szerint a magyarok olyannyira megérdemelnék a szervezett üdültetést, hogy jó részüket hosszabb ideig is a táborokban lehetne tartani, ha onnan könnyebben elérhetnék a számukra kijelölt birtokokat és gyárakat, ahol közmunkásként dolgozhatnak. Az így felszabadult lakásokból hoznák létre a Nemzeti Ingatlan Alapot. Ez döntene arról, melyik ingatlan kihez kerüljön, hogy ne az államnak kelljen a fenntartásukról gondoskodni. A lakásokra azok pályázhatnának, akik korábban sikeresen vettek részt a földbérleti pályázatokon. „Ezek az emberek már bizonyították, hogy nagyobb területeken képesek gazdálkodni, így okkal feltételezhető, hogy a lakásokról is lelkiismeretesen gondoskodnak, ha már a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy inkább sátorokba költöznek családjukkal együtt.”
Nemzeti Klímastratégiát alkotott a Nemzeti Klímaügyi Tanács. Az ország legjelesebb klíma- és gázszerelőit tömörítő testület munkájában a vízvezeték-szerelők megfigyelőként vehetnek részt. Az elnöklő Mészáros Lőrinc bejelentette, hogy egyedi módszert dolgoztak ki a globális felmelegedés ellen. A Tanács azt javasolja, hogy nemzeti klímák felszerelésével kezdjék el a bolygó hűtését. Mészáros számításai szerint így nem csupán a felmelegedést lehetne csökkenteni, de fokozatosan vissza is hűthetnék a Földet mindaddig, míg el nem érik az optimális hőmérsékletet. Állítása szerint már az üzbég és a kazah tudományos akadémia is felfigyelt a javaslatra, és készek támogatni a megvalósítást. Mészáros szerint csak azt kell megoldani, hogy a klímák termelte hőt miként vezessék el a világűrbe. Szerinte így az a mostaninál lényegesen barátságosabb hely lehetne.
Smuzewitz Ilona
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Smuzewitz Ilona
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12 • VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan
Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő
Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként
Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal
Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról
Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak?
Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot
A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál!
Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
2026/12 • VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan
Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő
Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként
Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal
Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról
Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak?
Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot
A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál!
Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.





