2005. 11. 23.
Faludy György

Csé Szabó László 100 éve született

Fiatal koromban találkoztam vele először, méghozzá Babits Mihálynál. Akkoriban szokás volt, hogy az ember, ha írónak vagy költőnek áll, elmegy jelentkezni Babits Mihályhoz, akit nemcsak a Nyugat szerkesztőjének, hanem az irodalom vezéralakjának tekintettünk.
2006. 03. 14.
Faludy György

Havas Bandi I.

1909-ben született Budapesten, nagyon szegény családból. Apját még gyermekkorában elvesztette, és hamar utána édesanyját is. Azontúl, ha anyja iránt érdeklődtek, azt mondta: „A kommunista párt az édesanyám."
2006. 03. 29.
Faludy György

Havas Bandi II.

Nemmel szavazni nem lehet. A szavazatokat nem nézik meg, hanem a kiadott kvóta szerint, azaz 96%-ban igennek kell jelenteni. Ezen segíteni nem tudok. Arra azonban, hogy nem szavazol, egy mód van: ellopod a szavazócédulát.
2006. 05. 10.
Faludy György

Hogy elérjek a napsütötte sávig

Magyar irodalomtörténeti vitáktól rendszerint távol tartottam magamat. Mindenekelőtt azért, mert irodalomtörténeti tudományunk messze távol maradt időben a nyugati irodalomtól.
2006. 05. 24.
Faludy György

Novellák

Mielőtt megismerkedtem véle, nagyon sajnáltam Szidit, de aztán rájöttem, sajnálatom felesleges. Szidi jókedvű és csinos leány volt, és abban az időben udvarlójával szórakozott, amit a nagy ablakon át a szomszéd házból láttam.
2006. 01. 04.
Faludy György

Lorsy Ernő I.

A XX. század Magyarországának egyik legműveltebb koponyája. Latintanári vizsgáján az egyetemen Juvenalis egyik általa nem ismert szövegét adták néki, mire azt magyar versben fordította. Később állami tisztviselő lett, és a fehérterror idején idealista kommunistákat rejtett lakásán és juttatott ki Ausztriába.
2006. 01. 18.
Faludy György

Lorsy Ernő II.

Lorsy, aki 1933 óta számos náciellenes cikket írt francia és angol lapokba, kijelentette, hogy a németek Párizst is elfoglalhatják, és ezért Dél-Franciaországba utazik, ahol nagyobb nyugalom várja. Az emberek gyávának és bolondnak mondták, míg ő elutazott Bordeaux-ba.
2006. 02. 01.
Faludy György

Fényes László I.

Pontosabban: ércsokojai és dengelegi nemes Fényes László. Ezt szigorúan titkolta mindenki előtt. „Gondoljanak inkább zsidónak” - mondta állítólag barátjának, Krúdy Gyulának.
2006. 02. 15.
Faludy György

Fényes László II.

Az I. világháború alatt Fényes László hadiözvegyek és hadi árvák érdekeit védte szolgabírák és főispánok ellen, akik a jogos pénzüket elsikkasztották előlük. Összeütközésbe került Horthy Miklós corvetta kapitánnyal, aki az úgynevezett otrantói csatában két angol csapatszállító hajót süllyesztett el.
2006. 08. 16.
Faludy György

Lili I.

Beszélgetni ültünk. Többnyire ő vitte a szót. Mióta Tanger szabad kikötőből a független Marokkó része lett, nemzetközi fürdőhellyé változott. Ugyanekkor a részben európai lakosság - spanyol munkások, francia tisztviselők, tanítók, ügyvédek - hazatelepültek, helyükre arabok kerültek.
2006. 08. 16.
Para-Kovács Imre

Ti mind egyéniségek vagytok!

Hazamenős karszalagom van a Szigetre, ami visszahozza az óvodáskor szellemét és ízeit, hazamenős - mormolom magamban, és arra gondolok, hogy menni fog-e csak simán, elég nagy vagyok-e ahhoz, hogy egyedül hazamenjek, vagy várnom kell, amíg értem jönnek.
2006. 07. 19.
Megyesi Gusztáv

Magyar Frutti

Én mindig is operaénekesnő akartam lenni, mert nagyon szeretem az operát. De ezzel a Tutty-fruttival annyira berobbantam hirtelen a köztudatba, hogy nem lettem operaénekesnő. Emlékszik? Kurir, Esti Hírlap, ilyen lapok voltak a kilencvenes évek elején, és ezek mind megkerestek és interjút készítettek velem.
2006. 07. 05.
Trunkó Barnabás

Nyári szünet a Globe színházban


- Azt ismered, hogy két zsidó ül a vaporettón?
2006. 08. 02.
Litkai Gergely

Újra Erdély Magyarországé!

Úgy gondoltuk, hogy Litkai Gergely Fekete Pákóval folytatott uszkve háromnegyed órás beszélgetését hangban is érdemes megosztanunk olvasóinkkal és látogatóinkkal. Néha ugyan elhúz a háttérben egy-egy mentő, áthallatszódik a szomszéd asztal, csörög a telefon, vagy vihog az interjúalany, de ezeket nem vágtuk ki, mert nem akartuk a beszélgetés autentikus légkörét megváltoztatni.
2006. 07. 05.
Para-Kovács Imre

Milyen volt szőkesége

Ott kezdődött ez a modellkedés, amikor felfedeztem, hogy hú de jó cicijeim lettek, már műtét után 18 éves koromban, és akkor találtam hirdetéseket modellügynökségektől, de aztán kiderültek számomra, hogy vagy a pornót választhatom, vagy az aktot annak hívják, hogy két vibrátorral a kezedben ücsörögsz...
2006. 06. 21.
Faludy György

A British Museumban II.

Tizennyolc éves koromban, mocskos rágalmakkal teli könyvekből ismertem meg az albigensek tanait. Azóta jobb műveket is olvastam, mint Zoé Oldanburgét. Az albigensek tana az egyetlen, igazi hit. Albigens vagyok. Csodálkozol?
2006. 06. 21.
Farkasházy Tivadar

Vedd fel, dobd el

Az első széria 302, a második 156 napos volt, ha összeadjuk, majd ötszáz. Körbe voltunk véve kamerával, nem volt magánélet. Fáradtnak nem látszok, csak csalódottnak. Mert a sajátomból kizártak, kiraktak, elűztek, és harcolok érte. Volt egy zenekarom, de sajnos kiraktak a lányok, úgy gondolták, hogy nem lehet velem tovább dolgozni.
2006. 06. 21.
Para-Kovács Imre

Csatorna töltelék - 2006/13

Vákumba került a honi televíziózás, a labdarúgó-világbajnokság mintegy magába szippantotta az egészet, nincs semmi, és az is csak halkan, de persze, labdarúgás az van, totális, minden helyszínen megjelenő, általános focinézés uralja a várost.
2006. 06. 07.
Faludy György

A British Museumban I.

Tizenöt hónapból legalább kétszázötven napot - ha ugyan nem többet - töltöttem a British Museum híres olvasótermében, ahol annyi neves ember, köztük Darwin, Marx Károly és mások dolgoztak.
2006. 06. 07.
Trunkó Barnabás

Ki kinek a kicsodája?

A film után kevesen fogják elolvasni Dan Brown művét, a könyv ismerete nélkül viszont sokan nem fogják megérteni a filmet. Ami valójában arról szól, hogy szingli volt-e Jézus? A Kód azt sejteti hogy a Megfeszített hús-vér ember volt, sőt még utódot is nemzett, feltehetőleg a családban eddig szokatlan módon.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2021/24  •  XI. 17. – XI. 30.
HÓCIPŐ-FILM: MEGFXJTUK
AVAGY MIT FŐZÖTT KI LÉVAI ANIKÓ A BOSZORKÁNYKONYHÁJÁBAN? • LÉVAI ANIKÓ SZEREPÉBEN: LÉVAI ANIKÓ!
Para-Kovács Imre a Fidesz-kongresszuson tapasztaltakról, avagy a munkaalapú társadalomról, a Caliber RM 019 Tourbillon Celtic Knot óráról és a vidék megtartó erejéről Farkasházy Tivadar kísérletet tesz a paripahaciendás tüntetésszámláló megfejtésére Bartus László: Viktor, Lőrinc és a nőügyek Smuzewitz Ilona kiakadt, hogy miért nem szerepel Márki-Zay az ElkXrtukban, mikor ő patkolta a kardlapozós lovakat Verebes István: Ugyan kérem, hol vagyunk már attól, hogy felháborodjunk? Dési János: Előbb olvass, utána kukázz, fordítva baj lehet belőle Avar János szerint jó dolog, ha egy ország kultúrpolitikai kulcsposztján olyasvalaki ül, aki a kultúránál csak annak művelőit utálja jobban Trunkó Barnabás megfejtette, csak úgy jöhetett ki 30 millióból a Fidesz frakcióülése, ha megint Németh Szilárd főzött A Heti Kamu megtudta, az Alkotmánybíróság szerint lehet népszavazást tartani Demeter Szilárd agyátalakító műtétjéről A háttérhatalom előretolt bástyái: Para a Népszava hétköznapilapnál Az Orbán-rendszer legnagyobb hazugságai – XXII. rész: Na, heló krumplik, avagy az ezermilliárdos nyugdíjcsökkentés
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.