Milyen volt szőkesége

Para-Kovács Imre mélyinterjúja Kelemen Annácskával

Nem hagytam, ma már lehet, hogy másképp csinálnám. Ma már, mint aggastyán..., nem, valószínűleg megcsináltatom, mert szépnek kell lenni, ez egy elvárás. Csakhogy mi az, hogy szép? Az a veszélyes benne, hogy nagyon el tudok játszani magammal, és a végén már nem találom, hol kezdődött, hol is volt az eleje, de ez megint kitérő. Ott kezdődött ez a modellkedés, amikor felfedeztem, hogy hú de jó cicijeim lettek, már műtét után 18 éves koromban, és akkor találtam hirdetéseket modellügynökségektől, de aztán kiderültek számomra, hogy vagy a pornót választhatom, vagy az aktot annak hívják, hogy két vibrátorral a kezedben ücsörögsz. Tehát ez így nem nagyon működik, esetleg szoftpornó, ez körülbelül volt kettő az életemben, tehát nem látszik a lényeg, csak mondjuk a cici. Nem lehet ebből megélni, úgyhogy a modellkedés, mint olyan, szerintem nem létezik Magyarországon, vagy legalábbis úgy, hogy egész évben megélj, nem létezik. Amikor azt nyilatkoztam, hogy a pénzes pasasokra bukom, az igaz, mert ugyanakkor vannak elvárásaim, de ma rögtön az ugrik be, hogy biztos egy ilyen kigyúrt, szoláriumozott, tucat...

Amikor elkezdted használni ezt a cicababa-álcát, milyen előnyökkel járt?

Ez egy folyamat.

De megijedtek volna, hogy te szőke vagy, de nem buta?

Nekem volt ez a hat éves kapcsolatom, azért nem mondom, hogy volt, mert ez mindig is lesz. Tehát találtam egy olyan embert, akit mindig szeretni fogok, akit nem tudok letagadni. Ez úgy néz ki, hogy nagyon sokáig, amikor mondok valami értelmeset, az úgy elmegy a partnered füle mellett, hogy jaj, ugyan ne mondjon ennyi hülyeséget, mert amit lát, azt hiszi el. Amit hall, azt kevésbé hiszi el, pedig szerintem mind a kettőt el kell hinni, de amikor egy ilyen archoz, meg egy ilyen figurához társulnak olyan mély gondolatok, hogy feszegessük a létet, a lét kérdését, az már úgy riasztó, hogy ez most egy felvett dolog, vagy valóban hiteles.

Mikor ismerkedtél meg ezzel a tartós kapcsolattal? Akkor már benne voltál ebben a modellkedésben?

Egészen az elején. Tehát ő végigkísért, végig látta a folyamatot.

Akkor azt is tudta, hogy te nem vagy az a liba, akinek mutatod magad teljes mértékben.

Igen, tudta. Ővele valószínűleg azért is tartott hat évig, mert ismerte a szüleimet és a gyerekszobámat is, és látta, hogy ott vannak könyvek, nemcsak kozmetikumok. Valószínűleg ez sokat segített. De tényleg megijednek, amikor megszólalok.

Igen, mert azért egy magazin címlapjára azzal jobban fel lehet kerülni, hogy egyetlen egy gyerekkönyvet ismersz, azt is rajzfilmen láttad.

Igen, a Micimackó. Igen, ez volt.

Ezzel azért jobban lehet kaszálni.

Kihasználom ezt a dolgot. Nehéz meghatározni, talán még színészeknek is, akik sokkal nagyobbak, hogy meddig vannak ők, és honnan kezdődik a szerep.

Talán este otthon azért kiderül, ha egyedül üldögélsz.

Igen. Tény, hogy én szépnek látom magam, mert azért nagyjából elégedett vagyok magammal, természetesen egyáltalán nem vagyok beképzelt. Azt gondolom, hogy ilyenkor már alázatosnak kell lenni, én már elértem arra a pontra, hogy egy kicsit így szarok bele, és játszok az egésszel.

Az a fajta modell voltál, aki mindig kövérnek látta magát és mindig diétázott?

Nem. Én konkrétan emlékszem arra a hétre vagy napra, vagy nagyon rövid időszakra, amikor kigömbölyödött a csípőm. Tehát éreztem, hogy ott van egy horpadás, és szerintem az a szép. Nekem inkább pocakom van, egy kicsit, ez a dudor, de vékony a derekam és megvan a csípőm. Nekem ez tetszik, szerintem olyan nőies. Nekem soha nem lesz tök lapos hasam vagy kockás, nem is akarok. Tehát azt gondolom, hogy nagyon nő vagyok, nagyon nőnek születtem, rengeteg negatív tulajdonsággal, rengeteget szenvedek és sajnáltatom magam, nehezen állok fel, ha rossz passzban vagyok, akkor még lejjebb eresztek.

Amikor kiderült, hogy a modellkedés vagy a pornó szakmát jelenti, vagy mást nem is nagyon Magyarországon, akkor hogyan másztál tovább?

Akkor semerre, mert 19 éves koromban elköltöztem otthonról, ez pont azért volt, mert ugye jött az életembe a nagy Ő, aki nem nagyon jöhetett fel hozzánk, mert az apukám egyedül nevelt és egykeként nagyon féltékeny volt...

Nekem most érettségizik a lányom, ezt tökéletesen belátom.

Na jó, te vagy 50 alatt...

Köszönöm. 41 éves vagyok.

Majdnem azt mondtam, hogy 60 alatt.

Hálátlan.

Az én apukám 72, már akkor is több volt nálad, amikor születtem. Szóval nagyon féltékeny volt. És akkor tényleg abból éltem, hogy modellkedés nincs, dolgozni azt nem, semmiképp, másoknak nem. Magamnak meg nem volt annyi pénzem. És akkor fenn kellett hogy valahogy tartsam magam, és akkor vonzódtam a pénzes fickók felé, ők meg felém.

Gondolom, a szegények is vonzódtak feléd, csak hát...

Azok nem tudtak engem segíteni, és nekem szükségem volt akkor a pénzre.

De a cicababa imázst levéve, ez a fajta brutális, cinikus tudatosság már a sajátod? Kőkeményen kihasználod az embereket.

Nagyon sok ember van, akiket nem lehet nem kihasználni. Egyszerűen olyan szituáció teremtődik. Nagyon sok emberre dühös vagyok, vagy rengeteg düh van bennem, tán a világ felé, hogy micsoda szar, hogy így a fejetetején van a világ, hogy nincsen igazság, de ezek a szavak már kimentek a divatból, amiről beszélek.

Értem azért.

És persze, kihasználom. Azt gondolom, hogy őszinte vagyok. Ez most, minden, amit adok, az őszintén jön, mert meg akarom hökkenteni az embereket. Ma, amikor jöttem és beszólongattak, nem tudom, mi a problémájuk, mert akkor jöjjön oda, és mondja meg, hogy mi a problémája. Ez a bajom, hogy itt ilyen suskus van. Tehát ne suttogjatok, ordítsatok rám, vagy csináljatok valamit, de azt csináljátok. És magamban is ez alakult ki, hogy ha valamit csinálok, amit élvezek, akkor azt nagyon kőkeményen az élén.

Hogy jött ez a playmate-választás akkor ebből a dologból?

Nekem többször mondták már így az élet alatt, hogy miért nem próbálom meg, hiszen elég sokat foglalkozom magammal, lenne valamennyire esélyem. Abban az időben együtt éltem az egyetlen emberrel, akivel éltem eddig komolyabban, mert a hat évessel nem éltem együtt. Rengeteg önbizalmat adott nekem, amikor 2005-ben lehetett jelentkezni, azt mondta: te próbáld meg. Mert soha nem szerettem megmérettetni magam, nagyon rossz tanuló voltam, teljesen antiszociális. Szeretem ezt a szót, mert jól hangzik. De már az oviban mondták rám, hogy szemlélődő típus vagyok, nem vagyok hajlandó játszani, meg a sorversenyeket sem. Miért kell sorversenyezni, szóval ezeket nem bírtam. És azt mondtam, hogy Úristen, oké, és nagyon be voltam tojva, láttam egy csomó bomba nőt, de bekerültem valahogy.

Hogy zajlik egy ilyen, mert én még nem láttam.

Iszonyú, iszonyú. Körülbelül úgy, mint egy modellcasting, modellválogatás, csak sokkal nagyobb, több napon keresztül kell várni az eredményt, hogy benne vagy-e abban, amiből még két rosta van. Akkor ez egy étteremben volt meghirdetve, és öten-hatan a zsűrik ülnek ott, meg különböző híresebb emberek és mustrálnak. Na most nekem pont akkor, soha nem tört ki a cipősarkam, de akkor tudtam, hogy én ezzel bent vagyok, mert az a csaj, akivel így történik valami, biztos, hogy bekerül.

Felfigyelnek rá...

És tudtam, hogy valami frappánsat fogok mondani, nem készülök rá, de kicsúszik. És akkor mindenki elkezdett röhögni, benne maradtam az emberek agyában. És szerintem már ott tudták, hogy ez a csaj az. Én voltam az, aki miatt Moszkvából felhívták a Radnait, hogy az Anna itt levette a parafát, és nem hajlandó. Először őrjöngött mindenki, aztán meg azt mondta mindenki, mert kilóg a sorból. Szóval én nem szeretek tucatember lenni.

Hogy változtatta meg ez az életedet, felpörgette körülötted az állóvizet?

Te mondtad ki, felpörgette, mert nem tudtam, hogy merre akarok menni, azt tudtam, hogy nagyon teátrális vagyok, mert én előtte jártam sokszor pszichológushoz, a szüleim megnyugtatására is. Tulajdonképpen nem nagyon hittem abban, hogy minek kell nekem pszichológus, vagy hogy tud nekem segíteni, meg min kell segíteni. De hát megállapították, hogy rendkívül teátrális vagyok, minden mozdulatom, és ez tényleg így van, hogy minden olyan beállítottnak tűnik, meg hogy a fizimiskámmal ennyit foglalkozom, hogy mindig tüchtig legyek, úgy ahogy. Ez valahogy az én személyemmel jár. Ja, hogy hogyan változtatta meg az életemet? Hát felpörgött. Megismernek. Kiderült, hogy kik a barátok körülöttem. Voltak barátnők, akik utána, hogy kezdett kinézni a dolog, hogy felkapott leszek úgymond, nem hívtak fel egyszerűen. Hát én sem. Szóval úgy kitisztul az ember körül a világ. Ez olyan, mint egy feladat, mint egy megmérettetés.

Hogy kerültél át a TV2-be, ez az egész playmate-választás valamelyest kötődött a TV2-höz?

A TV2 az médiatámogató volt, minden rosta után beszámolt, kik maradtak, meg hogy zajlik egyáltalán. És feltűnt nekik, hogy én vicces vagyok, hogy én mindig ott forgolódok a kamera körül, persze akkor ezt minden lány megpróbálta. De én szaladgáltam, tehát egy figura lettem. És aztán megkérdezték, nem ülnék-e be a Buzerába? És akkor mondtam, hogy mi ez? Ez miket csinál? Az első-második sikerült a legjobban, utána már tudtam, hogy mit kell csinálni, nem kellett volna elmondani, hogy mit kell csinálni egész egyszerűen. Mert milyen fajta az a műsor, hogy a világon semmit nem kell csinálni, csak minél nagyobb baromságokat mondani.

Nagyjából ez lett volna a lényeg.

Igen, de én erre így rágörcsöltem rendszeresen. Magamhoz képest én azért elég kritikusan szemléltem magam. Volt talán kettő vagy három jó műsor, szerintem egy elég nehéz víz volt, tehát mélyvíz volt, egy lánynak lenni öt palival és azért jöttek a pinás, tőgyös megjegyzések, én meg nem szeretem a közönségességet, pláne, ha én vagyok a célpont.

Az tönkre is vágta a műsort, amikor elment nagyon pina-irányba, akkor én is úgy éreztem, hogy már vége.

Pedig sokszor elment. Hatvan százalékban elment.

És vége lett a Buzerának...

Vége lett a Buzerának, és nem lett vége nekem, jelenleg is kapcsolatban állok a TV2-vel, és leszek még ott.

Készülsz a nagy visszatérésre?

Nem készülök. Az a legjobb, ha én már nem készülök, mert ha görcsöt raknak belém, akkor nem. Azt kell nyomni, ami jön. A spontaneitás az nekem nagyon jó dolog.

Hogyan alakul közben a magánéleted?

Magánéletem gyakorlatilag nincsen. Ha már egy volt az embernek, akkor az már tök jó, mindenáron nem kell, hogy valakivel legyek, csak azért, hogy elmondhassam.

De vannak terveid? A klasszikus leányálmok azért megvannak, család, gyerekek?

Nem igazán. Komolyan nem gondolok bele. Nem.

De mennyire nem gondolsz bele, tehát, hogy jövő évre sem gondolsz szívesen, vagy azért tervezel?

Azokkal foglalkozom, amik érnek engem. Tehát inkább csak gondolkodom, hogy mi lesz velem.

Önző vagy?

Persze, hogy önző vagyok. Mindenki önző szerintem.
Nem. Nem. Ha mindenki önző lenne, akkor nagyon rossz lenne nekünk, önzőknek. Így jó.
De én nagyon önző, nagyon akaratos, türelmetlen, és mindenféle ilyen arrogáns ember vagyok. Visszatérve a kérdésedre, ami az volt, hogy...

Vannak-e azért ilyen holnapi terveid?

Mostanában az van, hogy nem tervezgetek, hogy ez így és így lesz, hanem bejönnek. Tehát hagyom. Hagyom, hogy a gondolataim hassanak a jövőmre és abszolút bejön. Tehát ami nagyjából ki van találva a TV2-vel is, hogy némi konkrétumot is mondjak, az majdnem ugyanaz, amit én elképzelek.

De ebből a szempontból a TV2 is a szépségipar része. Ebben dolgozni adott ideig lehet, de ebből valahogy ki kell jutni. Két lehetőség van, vagy annyi pénzt szed össze az ember, hogy nem kell ezzel ezután már foglalkoznia, vagy pedig valamibe bele akar vágni.

Hogyha én most úgy vagyok, hogy Kelemen Anna modell, akkor nem azt a lányt kell elképzelni, aki most idegesen görcsöl, mindenfajta munkát elvállal és félreteszi...

Egy percig sem gondoltam.

Hajtok, ameddig lehet, és megpróbálok egy kis pénzt félretenni, mert egyrészt van egy szerencsés hátterem, másrészt meg soha nem voltak anyagi gondjaim. Tehát azt mondom, hogy nem a pénzzel szeretnék foglalkozni, mert az agyam nem arra született, hogy én most arra menjek, hogy minden szart elvállaljak, csak azért, hogy vegyek magamnak egy kiló kenyeret, vagy egy jobb cipőt. Hanem azon, hogy gondolkodjak. Ezektől a mély gondolatoktól nehezen szabadulok, amikre ugye még senki nem talált választ, de folyamatosan ott van az én fejemben is.

És kivel tudod ezt megbeszélni? Leszámítva azokat a kivételes pillanatokat, amikor velem találkozol?

Veled elég ritkán most. Van egy-két ember körülöttem, akikre azt mondom, hogy barátok, értékes emberek és velük. És mostanra rájöttem, hogy mennyire jó fejek a szüleim, akik féltettek engem ettől az egésztől. Az apukám, amikor megtudta, hogy a Playboyban szerepelek, akkor ugye az ő értékrendje, meg az ő kora nagyon nem értette, hogy mit akarok, vagy hova vezet ez. Azt hiszem, hogy kezd bennem újra bízni.

Akkor ez helyre állt, mert volt nektek egy feszült periódusotok, amikor elköltöztél.

Igen. Rendszeresen van, én nem egy ilyen egyenes lakos vagyok, hanem óriási hangulatváltozásaim vannak, és mindig történik valami, mindig bejön valaki a képbe.

Tehát rendeződött a szüleiddel, biztosan nem mered magadnak bevallani, de ez a korral járó bölcsességnek a kezdete.

Az én koromban?

Csak a tiédben, mert te jössz rá.

Igen, igen. Én azt gondolom, hogy bizonyos jellemvonások nem fognak változni. Ugyanolyan marad, talán az ízlése is, a karaktere, de új dolgokra új hatások érhetik. Elég befolyásolható ember vagyok, bár ebből is fejlődök, nagyon naiv vagyok.

Tehát tudod, hogy be lehet adni neked valamit, viszont azt is tudod, hogy nem akarod bevenni. Ez már szerintem egy tartható álláspont.

Én is azt gondolom, hogy tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mit gondolok magamról, hogy hol vagyok, mert ez egy út, és az út végén ugyanolyan hülye leszek, mint amikor megszülettem, maximum csak én fogom azt hinni, hogy mennyire bölcs lettem, és megcsináltam, elértem az út végére, holott ki tudja, hogy hol van a vége. Szerintem lesz még siker. Tehát Magyarországon a média még fog engem csócsálni, nem tudom mennyi ideig, de én állom a sarat. Szeretem, tanulok belőle, és a megmérettetés az olyan, amiben benne vagyok.