2015. 04. 01.
Varga Ferenc József
Kiskapu
A vasárnapi zárva tartásról szóló törvényt kikerülendő, piaccá alakulhatnak a hipermarketek és a nagyobb közértek is. Az Auchan és a Tesco áruházaiban vasárnaponként fejkendős nénik kínálják majd az árukat a polcok mellett – tájszólással. Ne lepődjünk hát meg, ha az édességeknél sétálva valaki megszólít minket: „Árányos, nágyon szép a lila táhánás csoki, vigyán belüle!”.2015. 03. 18.
Ürmös Zsolt
Csinn-bumm cirkusszá alakulhat a Parlament
Miután Simicska Lajos besúgás vádjával illette a miniszterelnököt, Orbán Viktor azt kérte tőle, ne csináljon a Parlamentből csinn-bumm cirkuszt. A Közgép-vezető bejelentette, kapva kap a kormányfő ötletén, és csak azért is lesz Csinn-bumm Cirkusz.2014. 12. 27.
Szabados Gábor
Túlcsorduló hétköznapok
Bár nagyon szerettem volna napipolitizálni, sikerült leküzdenem magam, és kivártam az ünnep múltát. Nem úgy, mint a krisnások, akik karácsonykor nem átallottak durván napipolitizálni azzal, hogy ételt osztottak szegények ezreinek. Vagy azok a facebookozók, akik az ünnep óráiban ott hagyták kezük nyomát Miniszterelnök Úr fenyőfa ágai közül kibukkanó, kicsit véreres szemű képmása alatt. Hogy B. Zsoltról ne is beszéljek...2014. 12. 10.
Ürmös Zsolt
Hungarikum lesz a korrupció
Hamarosan hungarikummá minősítheti a Hungarikum Bizottság a hazai korrupciót. Mivel manapság a Rubik-kocka vagy a gulyásleves helyett már a korrupció jut először egy külföldi eszébe, ha hazánkat említik neki, adta magát az ötlet, hogy a korrupció is legyen nemzeti oltalom alatt álló védjegy.A Hócipő legolvasottabb cikkei
Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs- Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
- Smuzewitz Ilona: Kéttannyelvű tarifa
- Dési János: A győztes politikus törzsfejlődése
A Hócipő legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/23 • XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról
Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül
Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét?
Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket!
Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni
Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját
Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb?
Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon
Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám
A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.