Mikulás bácsi hozta!
Ürmös Zsolt
2014. 12. 10. · Hócipő 2014/25
A Mikulás hozta Lázár János kisfiának a budai luxusingatlant. „Mi csak egy babaházat szerettünk volna a kisfiamnak, de a Télapó a levelünket egy fordítási hiba miatt félreértette” – nyilatkozta a fideszes politikus. Így fordulhatott elő az, hogy csokoládé vagy mogyoró helyett egy 100 milliós budai ingatlan tulajdoni lapja került a kis Lázárka csizmájába.
A politikus szerint gyermeke nagyon várta a Mikulást, még a cipőjét is szépen kipucolta, így ezek után nem szeretett volna csalódást okozni fiának, ezért úgy döntöttek, megtartják a házat. A kancelláriaminiszter azt is hozzátette, nagyon örülne, ha a magyar sajtó végre eljutna arra a színvonalra, hogy nem próbálná meg szenzációhajhász hírekkel tönkretenni egy kisgyermek örömét.
Ürmös Zsolt
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Ürmös Zsolt
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20 • IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni
Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak!
Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni
Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz
Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet
Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben
Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni
A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet
Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.