Túlcsorduló hétköznapok

Szabados Gábor
2014. 12. 27.
Köszönöm a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának, hogy nem feledkezett meg rólam, és félretéve a köztünk meglevő ellentéteket, szép közleményben kívánt nekem is áldott, békés karácsonyt. Jelentem, megvolt. Áldás is, békesség is, épp csak pici balhéval a felborult fenyőfa miatt, de a levesestál majdnem egyben maradt.

És mert ilyen jók voltak hozzám, én is megfogadtam a tanácsukat, amely így hangzott: „Az ünnep idején felejtsük el a napi politikát és küzdelmeket.”

Bár nagyon szerettem volna napipolitizálni, sikerült leküzdenem magam, és kivártam az ünnep múltát. Nem úgy, mint a krisnások, akik karácsonykor nem átallottak durván napipolitizálni azzal, hogy ételt osztottak szegények ezreinek. Vagy azok az Orbán-rajongó és Orbán-ellenes facebookozók, akik az ünnep óráiban ott hagyták kezük nyomát Miniszterelnök Úr fenyőfa ágai közül kibukkanó, kicsit véreres szemű képmása alatt. Hogy B. Zsoltról ne is beszéljek, ő az M. Hírlapon keresztül osztotta meg ünnepi gondolatait a nagyérdeművel.

Az ünnep alatt túlcsordultam szeretettel, megbocsátással, étellel és itallal, mostanra viszont szerencsésen visszazökkentem a hétköznapokba. És körülnéztem szép hazámban.

• A makói Cs. Dénesre a szomszédoknak kellett kihívni a rendőröket, mivel a magáról megfeledkezett férfi több pofonnal és hangos szóval támadt feleségére, akinek a vánkosa alatt egy bekeretezett, színes fotót talált Rogán Antalról. A hűtlen asszony azzal próbált védekezni, hogy öccseként kedveli a Tónit, ám amikor a férj ezt nem hitte el, Cs.-né a védekezést kénytelen volt a képkerettel folytatni.

• Kiderült, hogy egy nyíregyházi általános iskola zenekara olyan szilveszteri koncertre készült, amelyen – a zenekarvezető tanár utasítására és betanításával – Gyurcsány kottájából akartak játszani. A tanárnak természetesen felmondtak, a diákokat pedig ének-zenéből és hittanból megbuktatták.

• Ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás egy meg nem nevezett dél-alföldi faluban, ahol a tökéletes alibivel rendelkező F. Barnabás gazdálkodó disznóóljában fellelhető mind a hét sertés oldalára valaki piros festékkel azt fújta fel, hogy: FIDESZ!

• Felesége beszámolója szerint a sajókazai Z. Ernő, amikor meghallotta a tévében, hogy Orbán Viktor azt mondja: Minden gondolkodó ember tudja, hogy az Egyesült Államok részéről megfogalmazott korrupciós vád csak fedőtörténet, kirohant a szobából, egyenesen be az istállóba, ahol botjával nagyot ütött a szamár fejére. A szamár nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, és azóta dadogva iázik.

• A hódmezővásárhelyi Lázár János Baráti Kör és Vadászati Egylet tagjai már nagyon készülnek a szilveszteri durrogtatásra, amelyhez reményeik szerint a társaság névadója biztosít tíz, jó állapotban levő fácánt.

• Csemetke Ádám csődbe ment szegedi vállalkozó, aki holnap elhagyja az országot, és Németországban próbál szerencsét, búcsúzóul megformálta és a Facebookjára feltette az általa készített, dupla életnagyságú Orbán-szobrot, amit az udvara végében található trágyadombból mintázott meg.

• Súlyosan megrázta az áram a pécsi K. Istvánt, aki gondatlanságból bekapcsolva felejtette a tévét, amikor idegességében baltával szétverte.

• A Budapest XII. kerületében lakó Sz. Mártonról többen úgy tudják, hogy a netadó elleni tüntetés óta az összes demonstráción részt vett a konyhában. Állítólag még azt is suttogta maga elé, hogy „Orbán! Takarót! Orbán! Takarót!”

• Csoda történt egy dél-dunántúli községben, ahol magától megszólalt a templom harangja. Azt mondta, hogy: „Tisztelendő úr! Fejezze már be a prédikációiban az állandó kormánypropagandát!”

• Tegnap késő este Miskolcon egy álarcos férfi berontott egy Nemzeti Dohányboltba, öklével a pultra csapott, és ellentmondást nem tűrően közölte az eladóval, hogy nem kér semmit. Mielőtt távozott, hosszú másodpercekig bátran belenézett a biztonsági kamerába.

• Azt állítja a füzesabonyi F. Mihály, hogy a pincéjük salétromos falán egyszer csak megjelent Kövér László képe. Gyorsan hívta a családot, hogy megmutassa nekik, de amikor a kisebbik gyerek rettenetes sírásban tört ki, gyorsan letakarta a képet egy EU-s zászlóval. Amikor pár perc múlva a zászló alá pillantott, Kövér László már nem volt ott. További pár perc múlva a zászló se.

• L. Simon László Balog Zoltánnal karöltve fontos bejelentésre készül: hamarosan törvény születik arról, hogy a kormány Gázszerelő-iparosi Egyetemet alapít, amelynek rektori posztját – nyílt pályázat után – Mészáros Lőrinc nyeri el.

• Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár január első napjaiban pontos számot közöl arról, hogy hány milliárd forintot sikerült megtakarítani annak révén, hogy orvosok és ápolónők ezrei hagyták el az országot.

• Deutsch Tamás, akit nemzeti internetkonzultációzónak és drogellenesnek nevezett ki a kormányfő, konzultációra akarta kihívni Juhász Pétert a kultúr elé, de azután meggondolta magát.

• Titkosszolgálati módszerekkel derítették fel, hogy a Debreceni Szövőasszonyok Egyesülete két szőnyeg között összeesküvést sző.

• Miután drasztikusan csökkent a Fidesz támogatóinak a száma, Orbán Viktor utasításba adta Semjén Zsoltnak és Harrach Péternek, hogy az összes újszülöttet saját kezűleg kereszteljék fideszesre.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2021/10  •  IV. 5. – V. 18.
HAZA ÁRULÓK • A NEMZET ZSEBESEI A háttérhatalom előretolt bástyái: Para-Kovács riportsorozatában elsőként a 444! Váncsa István: a Hócipő immár stratégiai fontosságú orgánum, s ennek megfelelő reverenciával olvasandó Farkasházy Tivadar megunta a kamuszámokat, helyettük igaziakat mutat be: halottjaink fele még élhetne Para-Kovács Imre csodálkozik, miért nem veszi be Karikó asszonyság Rogán Tónit is a buliba, elvégre mindketten feltalálók Smuzewitz Ilona: az alapítványellenes baloldal miatt épül kínai egyetem Budapesten Dési János összehasonlította a védettségi igazolványt a fideszes párttagkönyvvel Avar Jánosnak a szovjet módszer ugrott be a fideszes egyeztetésektől: ami az enyém, az az enyém, ami a tiéd, arról tárgyalhatunk A Heti Kamu megtudta, a Szuperligához hasonlóan Szuperparlamentbe ül át a Fidesz és a KDNP Az Orbán-rendszer legnagyobb hazugságai - IX. rész: Brüsszel Soros zsebében van!
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.