Hihetetlen bűnöket követett el Hadházy családja!
(Aki nem tudta, meg fog döbbenni!)
Smuzewitz Ilona
2017. 01. 18. · Hócipő 2017/02
Magyarországon az évszakhoz képest szokatlanul kellemes időjárás uralkodik, mondta a kormányszóvivő, aki elárulta: a miniszterelnök határozatban rendelte el, hogy ez a kellemes, 15 fok körüli időjárás uralkodjon a naptári tavasz beköszöntéig, onnantól pedig lehet egy kicsit melegebb is. Ráadásul ennél kellemesebb időjárás is lehetne, ha Vona Gábor beleegyezett volna az alkotmánymódosításba. Ezért minden felelősség a Jobbik kalandorpolitikát folytató vezetését terheli, és a kormánypárti média szerint a párt fázósabb tagjai máris kilépéssel fenyegetik az elnökséget.Azt már egy ideje tudni lehetett, hogy Hadházy Ákos anyja majdnem vett földet, és ha akkor létrejön az a tranzakció, akkor az LMP társelnök ma nem csupán zöld lenne, de báró is. Hadházy anyja akkoriban annyira komolyan gondolta a vásárlást, hogy majdnem licitált is a hatalmas birtokra, és ha akkor sikerül az akció, a családnak ma sokkal több földje lenne – írta közleményében a Fidesz. A párt szerint kérdés, hogyan nevezheti magát a korrupció ellenségének az, akinek az anyja majdnem gyanús körülmények között vett földet. Sőt időközben az is kiderült, hogy Hadházy anyja 1987-ben felvetette, hogy vegyen egy Ladát, méghozzá egy sárga kombit, mert annak csomagtartójába sokkal több palánta fér be. Ha akkor a család megveszi az autót, akkor Hadházy ma már egyértelműen egy korrupt autóban utazna – ez pedig végképp hiteltelenné teszi, amikor korrupcióról és visszaélésekről beszél. A Fidesz szerint a választóknak tudniuk kell azt is, hogy ha Hadházy anyja megvette volna a rengeteg földet, akkor a család minden bizonnyal akár még egy traktort is vásárolt volna, ezzel pedig az LMP politikusa egyáltalán nem tud elszámolni, mert még a vagyonbevallásába sem írta bele.
A Fidesz választmánya alapos vizsgálódás után megállapította: Orbán Viktor nem tud hibázni.
Kiderült, miért hódol luxushobbinak Hadházy Ákos, a luxuszöldek luxusalelnöke! A Fidesz egyik politikusa – aki látványosan nem a Németh Szilárd volt – elmondta: a párt szerint a luxusellenzéki (akinek anyja majdnem földeket vásárolt egy sikertelen árverésen), azért repked luxus-magánrepülőgépen, mert kártyás mobiltelefonokat használó, terrorkötődésű illegális megélhetési bevándorlókat képez ki arra, hogy amerikai toronyházaknak irányítsák a repülőket. Ha nincs takargatnivalója, akkor vajon miért nem cáfolja, hogy tavaly októberben személyesen Oszáma bin Láden köszönte meg, hogy luxusrepülőjén kiképezte a szeptember 11-ei támadások elkövetőit? A Fidesz szerint ha Hadházy valóban annyira szeret repülni, akkor lemondana parlamenti mandátumáról, és repülőkről permetezné a tisztességes magyar emberek birtokait, hogy valami haszna is lehessen belőle az országnak.
Nem tévedésből küldték el a külföldön élő nyugdíjasoknak az Erzsébet-utalványokat – állítják kormányzati források. A miniszterelnökség ugyanis az akcióval a magyarországi idegenforgalmat akarja fellendíteni. A karácsonyra osztott 10 ezer forintos utalványokat 50 millióért küldték ki a 71 országban élő 32 ezer magyar nyugdíjasnak, de a kormányfő számításai szerint ez a befektetés busásan megtérül majd. Orbán Viktor ugyanis a kormányülésen közölte, hogy nála jobban senki sem ismeri a magyar embereket, és a nyugdíjasok zöme nem akarja majd veszni hagyni az utalványát. Ezért azelső adandó alkalommal Magyarországra utaznak majd, hogy elkölthessék a 10 ezer forintjukat. A kormányfő szerint a 32 ezer nyugdíjasból minimum 30 ezer így tesz majd, és szerinte átlagosan 1 millió forintot költenek majd szállásra, étkezésre, szuvenírekre, azaz durván 30 ezer millió forintnyi rendkívüli bevétele lesz majd a költségvetésnek, ami olyan sok pénz, hogy arra még Rogán Antal is felkapja a fejét. A pénznek már megvan a helye: az oktatás és az egészségügy helyzetén akarnak javítani, a maradékot pedig az államadósság csökkentésére akarják fordítani. A sikerről majd egy 7 milliárd forintos reklámkampányban számol be valamelyik kormánytag telekszomszédja. Ráadásul arról sem szabad megfeledkezni, hogy ebben az esetben az utalványokból is befolyik vagy 300 millió forint, ami jelentősen felpörgeti majd a gazdaságot, mondta a miniszterelnök.
A Fidesz szerint bár Hadházy Ákos zöldnek vallja magát, valójában rendszeresen átmegy a piroson, de nem azért, hogy a vöröseket tapossa. Az egyik nagybátyja pedig egyszer majdnem ellopott egy szappant a vegyesboltból, ám a bűnpártoló képviselő emiatt sem akar lemondani. A Fidesz arra hívja fel a figyelmet, hogy a népszavazás óta világos: fogytán a magyar nép türelme. Aki nem hiszi, megnézheti magát.
Smuzewitz Ilona
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Smuzewitz Ilona
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/21 • X. 9. – X. 23. Para-Kovács Imre pokolba kívánja a sokadik kisebbik rosszat, végre szeretné a jót is Váncsa István: normális embernek ennyi harácsolásban töltött év után már a pénz gondolatától is okádnia kéne, node Orbánt más fából faragták Smuzewitz Ilona elképzelte, ahogy Orbán egy és Orbán kettő fegyvert fognak a Corvin közben, felszabadítják a plázát és megszüntetik a fizetős vécét Farkasházy Tivadarnak Orbántól kellett megtudnia, hogy Putyin egy 200 százalékig racionális személy Havas Henrik kapott a Nyírőból egy pszichiátriai kórrajzot egy dobtáras géppisztollyal ruszkikat kereső államtitkárról Dési János nem szeretne a párt ökle és élcsapata, a Szuverenitásvédelmi Hivatal Péter Gábor alegysége horgára akadni Verebes István újabb örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Orbán a Corvin közben várja az orosz csapatokat, akik regisztrációt követően léphetnek be, hogy felesküdjenek az alaptörvényre, majd megadják magukat
2024/21 • X. 9. – X. 23. Para-Kovács Imre pokolba kívánja a sokadik kisebbik rosszat, végre szeretné a jót is Váncsa István: normális embernek ennyi harácsolásban töltött év után már a pénz gondolatától is okádnia kéne, node Orbánt más fából faragták Smuzewitz Ilona elképzelte, ahogy Orbán egy és Orbán kettő fegyvert fognak a Corvin közben, felszabadítják a plázát és megszüntetik a fizetős vécét Farkasházy Tivadarnak Orbántól kellett megtudnia, hogy Putyin egy 200 százalékig racionális személy Havas Henrik kapott a Nyírőból egy pszichiátriai kórrajzot egy dobtáras géppisztollyal ruszkikat kereső államtitkárról Dési János nem szeretne a párt ökle és élcsapata, a Szuverenitásvédelmi Hivatal Péter Gábor alegysége horgára akadni Verebes István újabb örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Orbán a Corvin közben várja az orosz csapatokat, akik regisztrációt követően léphetnek be, hogy felesküdjenek az alaptörvényre, majd megadják magukat
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.