Gyajmatoszítász

Trunkó Barnabás
2012. 04. 04. · Hócipő 2012/07
Az unokámnak próbálom magyarázni, hogy mi az a gyarmatosítás. Nem én hoztam szóba a témát, a gyerek is le van tiltva a közszolgálati híradóról, de az oviban a középső csoportosok most mind erről beszélnek.A kérdés nehéz, ezt nem lehet megúszni egy sunyi porzó-bibe sztorival. A gyerek arról panaszkodik, hogy a téren két csapatra oszlanak: az egyik a gyarmatosítóké, a másik meg a gyarmatosoké, bár az óvó néni rendre kijavítja, hogy azt úgy kell mondani: gyarmatosítottak. A srácok nem nagyon kedvelik ezeket a terminológiákat, mert „r” meg „s” hang is van bennük, és ez a csoport felének még komoly kihívást jelent, amióta az a nagy leépítés volt logopédusoknál.
Az én unokám a legyarmatosítottak csapatába került, ezért aztán különösen együtt érzek vele, nemhiába vásároltam annak idején annyi szolidaritási bélyeget a szabadságukért küzdő gyarmati népek javára. A csoportból először mindenki gyarmatosító akart lenni, de az úgy nem igazságos, ezért az óvó néni kénytelen volt szelektálni. Így aztán Weiss Karcsi lett a gyarmatosítók vezére, sőt maga dönthetett, hogy kit vesz be maga mellé. Az unokámat persze kihagyta, pedig a szülinapi zsúron két pofára tömte magába a mogyorós csokitortát, amit az én unokám nagymamája remekül tud csinálni.
A játék nehezen indult, a két csapat ott állt tétován, a Weiss Karcsi meg is jegyezte: „Most mi a szart kezdjünk ezekkel a gyarmatosokkal?” (Karcsi már nem selypít, az apukája a Színművészetiről hozatott neki beszédtanárt.)
A gyarmatosítók később elszedték és felfalták a többiek Túró Rudijait, a másik csoport ezért egész délelőtt bőgött. Leghangosabban a kis Hargittai Vazul bömbölt, pedig neki tejallergiája van. Karcsiék kihirdették, hogy a rágógumit a Tescóban kell venni, és aki a CBA-ból akar, azt seggbe rúgják. Én persze titokban a CBA-ból vettem egy nagy adag rágót, ezt az unokám kiosztotta a csapattársai között, és ezzel kezdetét vette a játszótéri szabadságharc. A gyarmatosok illegális ellenállási csoportokat szerveztek, büszke vagyok rá, hogy az én unokámé lett a 001-es tagkönyv. A gyarmatosítók erre elzárták a játszótéri ivócsapot, és csak az kapott vizet, aki leperkált fél eurót. Délután a két csapat összeverekedett, de szerencsére az óvó néninél volt elég ragtapasz. Másnapra mindkét kommandó tüntetést szervezett az udvaron, és azon versenyeztek, hogy melyikük demonstrációján voltak többen.
Szomorú voltam, hogy ezektől a srácoktól is el akarják rabolni legértékesebb kincsüket, a gyermekkorukat.
Vasárnap nagy bulit szerveztem a Normafánál mindkét csapat számára, az unokám nagymamája alig győzte sütni a mogyorós csokitortákat. Elfelejtettük az idióta gyarmatosítást, még azt is, aki kitalálta, a gyerekek pedig újra gyerekek lettek.
A fiúk például azon versenyeztek, hogy ki tud messzebbre pisilni.
Trunkó Barnabás
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Trunkó Barnabás
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.