Egy képzett beteg

Trunkó Barnabás
2013. 02. 20. · Hócipő 2013/04
Látom rajta, hogy beteg!

Nem vagyok doktor, mert akkor már Londonban praktizálnék, talán éppen a brit főváros Lambeth kerületében lennék körorvos, és már a tandíjat is visszafizettem volna a SOTE-nek.

De látom rajta, hogy beteg, mert a tünetek egyértelműek, még a magamfajta laikus számára is, hiszen több mint húsz éve ismerem, persze akkor még mindketten fiatalok voltunk. Ismerem minden mozdulatát, gesztusát, láttam őt tettrekésznek, elégedettnek és csalódottnak is. Tanúja voltam a sikereinek és a kudarcainak is, bár ez utóbbiakat mindig titkolta a külvilág előtt.

Fiatalos lendülete számomra roppant szimpatikus volt, talán ezért is választottam őt akkoriban, bár ez a lendület néha már akkor is szokatlan megnyilvánulásokkal párosult.

Vannak tünetmentes periódusai, de most, látom rajta, hogy beteg!

Mindig is akaratos volt, de ezt a határozottság jelének véltem, most azonban a határozottság érthetetlen csökönyösséggé vált.

Látom rajta, hogy beteg. A betegség - mint minden embernél - sajnos nála is jellemtorzító hatású. Erőszakos, türelmetlen, nem tűri, hogy ellentmondjanak neki.

Persze ezt mások is tapasztalják; a betegek iránti - kezdetben természetesnek tűnő - szánalom és együttérzés lassan átcsap türelmetlenséggé.

Sajátos tünet, hogy mostanában mintha szándékkal keresné a konfliktusokat; például majdnem minden szomszédunkkal összeveszett, már a tágabb környezetünk is krakélernek tartja, sokan egy ideje szóba sem állnak vele. Pedig - emlékszem! - régebben remekül kezelte a konfliktusokat, főleg persze azokat, amelyeket saját maga idézett elő.

Úgy tűnik, hogy mostanában tetőződött a kór, mert teljesen elveszítette realitásérzékét: sikerként könyvel el nyilvánvaló és megalázó kudarcokat is. Pihennie kellene szegénynek, de - melléktünetként - meg van győződve arról, hogy nélkülözhetetlen, ami még nem lenne baj, de az a képzete, hogy csalhatatlan is. Nagyon erős az egója. A szalonképtelennek minősíthető tetteit és húzásait furfangos huszárcsínynek tartja.

Mint minden beteg ember, ő is terrorizálja a környezetét, és meg van győződve arról, hogy ezt a környezete a végtelenségig eltűri. Ezt az érzését alátámasztja, hogy a közvetlen környezete valójában el is tűri.

Pedig intelligens és képzett ember, de az alattomos kór ezeket sem kíméli.

Nem akarom elhinni, hogy ez a betegség gyógyíthatatlan, az orvostudomány azonban - úgy tűnik - jelenleg még tehetetlen. Szóval: megint nyakunkon az influenzajárvány, és sajnos a feleségem is elkapta. Titkolja szegény, de én látom rajta, hogy beteg!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20  •  IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak! Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.