Kamatosemberek

Trunkó Barnabás
2011. 09. 21. · Hócipő 2011/19
„Tesókáim, megint jól kikúrt velünk a megválasztott kormányunk, mert ezután csak max 30 százalék lehet a THM! - mondotta az egyik észak-magyarországi áfészbisztró különtermében megtartott, kihelyezett igazgatósági ülésén az uzsoraipari konszern nagy tekintélyű elnök-vezérigazgatója.A pénzügyi holding tömegkapcsolati és kommunikációs ügyvezető igazgatója azzal próbálta enyhíteni a kormányzati intézkedés extraprofitra gyakorolt várható hatását, hogy a portfóliójukba tartozó ügyfélszegmensnek szerencsére fogalma sincs arról, hogy mi az a THM.
A virulens hitelintézet vezető zugjogásza viszont arra mutatott rá, hogy a pénzügyi felügyeletnek az ügycsoportra egyébként sincs hatásköre és illetékessége, de tehet egyéb szívességet is.
A végszavazásnál a menedzsment nem rinyált sokat, hanem egyhangúlag megállapította, hogy az egyébként értelmezhetetlen rendelkezés az adott piaci szektorban minden további nélkül kezelhető. Sőt: a versenyjogi és compliance direktor megjegyezte, hogy az intézkedés akár még kedvező hatással is lehet a cégcsoport piaci pozícióira. Ha ugyanis a versenytársak, vagyis a piacon legálisan tevékenykedő hazai és multinacionális bankok még a rövid lejáratú áruvásárlási hiteleikkel is beszorulnak a 30 százalékos THM-korlátozásba, akkor ez a körülmény számottevő keresletet generálhat a hagyományos uzsorapiacon.
Az ülés ezután a végtörlesztés (munkanevén: Endtilgung) prognosztizálható hatásaival foglalkozott. A holding ügyfélszolgálati divízióvezetője szóban előterjesztett írásos jelentésében azt jelezte, hogy a reprezentatív jellegű szociológiai felméréseik szerint az adósaik zöme valószínűleg nem fog élni az egyösszegű végtörlesztés nagylelkűen felajánlott lehetőségével.
A termékfejlesztési főcsoportfőnök arról tájékoztatta az igazgatóságot: ha mégis akadna egyösszegű végtörlesztő, erre az esetre egy új hitelkonstrukciót dolgoztak ki.
A hálózatfejlesztési team instruktora viszont jelentést készített arról, hogy az egyik edelényi ügyfelük próbapert indított, azt kérve a gúnyosan függetlennek titulált bíróságtól, hogy a végtörlesztés összegeként a felvételkor kapott összeget állapítsa meg, így a holding tartozik neki a felvett hitelösszeg háromszorosával. Az ügyet - megfelelő instrukciók keretében - átadták a cég ügyfélkapcsolati operatív csoportjának.
A testület ezt követően a holding hosszú távú stratégiájának kialakításával foglalkozott. Ennek során számításba vették a miniszterelnök úr azon jelzését is, hogy probléma esetén a kormány a holding mögé áll. A jegyzőkönyv tanusága szerint ez a bejelentés nagy riadalmat okozott.
Az igazgatósági ülést munkaebéd követte, ahol a digesztív italok felszolgálása alatt a résztvevők hangfelvételről meghallgatták a miniszterelnök úr kötcsei találkozón elmondott Kohn-viccét.
Trunkó Barnabás
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Trunkó Barnabás
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.