2013. 03. 06.
Bartus László
Alkotmányíró verseny
A Fehér Ház megunta, hogy javaslatai állandóan alkotmányos korlátokba ütköznek. Ósdi, elavult törvények kötik az elnök kezét, és karnyújtásnyira a veszély, hogy olyan újító államok, mint Magyarország, megelőzik az Egyesült Államokat. A nemzetbiztonsági tanácsadó kijelentette, ha már Matolcsy Györgyöt nem sikerült megszerezni a FED elnökének, pedig a CIA az elrablásával is próbálkozott.2013. 02. 20.
Trunkó Barnabás
Egy képzett beteg
Látom rajta, hogy beteg!Nem vagyok doktor, mert akkor már Londonban praktizálnék, talán éppen a brit főváros Lambeth kerületében lennék körorvos, és már a tandíjat is visszafizettem volna a SOTE-nek. De látom rajta, hogy beteg, mert a tünetek egyértelműek, még a magamfajta laikus számára is, hiszen több mint húsz éve ismerem, persze akkor még mindketten fiatalok voltunk.2013. 02. 20.
Farkasházy Tivadar
Nem értem - 2013/04
Budai Gyula volt katonai ügyész, később Magosz-alelnök, elszámoltatási kormánybiztos, vidékfejlesztési államtitkár, két sportlovat vett. Az egyiket Sukorónak nevezhette el, a másikat is. Nem kizárt, hogy Kerényi megfesteti, amint hajtja őket, egyik kezével magyar dinnyét kóstolva, a másikkal egy magyar almát vágva Gyurcsányhoz, aki fut Bécs felé, mint Jellasics, a gyáva.2013. 02. 20.
Megyesi Gusztáv
Tücsökzene
„Örüljetek, hogy nem vertük szét az egész kocsmátokat, bazmeg.” Ez a mondat a múlt héten hangzott el a debreceni egyetemisták fórumán a Romkert teázóban, amelyen népfrontos jelleggel a helyi Loki futballcsapatának ultrái is megjelentek. Előtte már elhangzott néhány figyelmeztető szó részükről az egyetemisták öltözködését és viselkedését illetően.2013. 02. 20.
Lengyel László
Mit ér az ellenzék, ha magyar?
Ha két magyar ellenzéki találkozik, bizonyosan három pártot alapítanak. Mindenben egyetértenek, de semmiben nem egyeznek meg. És egyetlen dologban jutnak egymással dűlőre, hogy kit ne vegyenek be maguk közé, kivel ne álljanak szóba. Mindegyik hiszi, hogy egyedül is győzhet, vagy veszíteni is egyedül érdemes. Vezetni pedig csak ő tudja a hadakat Orbán Viktor ellen, a többiek erre alkalmatlanok.2013. 02. 06.
Uj Péter
Űrgyűrűfütty
Zuhant, zuhant a lefele a Barumgarten, a világ meg figyelte, miszerint beobachtungsstelle, mintha csak muszáj lett volna, óvodások kezében állt meg a lekváros kenyér, öregasszonyok nyelték félre a csirke far-hátot. Zuhant le a Barumgarten egészen a talajszintig, egészen addig, míg a Gárdi Balázs pofájába nem nyomta a négyszázas telét.2013. 02. 06.
Smuzewitz Ilona
Megoldja a kormány az orvoshiányt!
Nem fenyeget orvoshiány, áll az egészségügyi államtitkárság közleményében. Annak ellenére, hogy a fiatal orvosok nagy számban hagyják el az országot, az idősek pedig kényszernyugdíjazás előtt állnak, a magyar emberek nem maradnak ellátás nélkül. A kormány ugyanis hamarosan elindítja a Magyar Egészségügyi Megnyugtató Önsegélyező Programot.2013. 02. 06.
Megyesi Gusztáv
Nyaraljunk Ócsán
A belügyminisztérium nemrég hirdetett pályázatot közmunkások számára nyaralásra, s úgy számolnak, hogy az 50 millió forintos keretből a nagyjából 300 ezer főt számláló közmunkásállományból legalább kétszázan már az állam pénzén nyaralhatnak idén, ami nyilván kedvező hatással lesz a többiek mentális, s tán még anyagi állapotára is.2013. 02. 06.
Yes, Comment - 2013/03
A magyar bruttó hazai termék (GDP) 2025-ig történő megkétszerezése fontos nemzeti cél - mondta Matolcsy GyörgyALAPKÉRDÉSVan nekünk egyáltalán dzsídípínk?
Megyesi Gusztáv
REAKCIÓ
A szakmai közvélemény most már inkább ráhagyja.
Smuzewitz Ilona
2013. 02. 06.
Farkasházy Tivadar
Nem értem - 2013/03
A neves borász és Fidesz-képviselő Tiffán a fiával 100 milliót, idősebb Lázár 300 milliót nyert üzleti célú szálláshelyek építésére. A különbség világos, a Vilinek van tesója is, s kellett már nekik egy kis vagyonka, mert a Gödöllő melletti hatalmas lovasfarm, a Nemzeti vágta meg az év végi három napos lovas show nem hoz semmit a konyhára, nem beszélve a CBA részről.2013. 01. 23.
Bakács Tibor Settenkedő
Unortodox orvosi jelentés
Kubatov-szindrómában szenvednek a magyarok, amivel szemben a tudomány még védekezésképtelen - röpítette hírré a világban a brit és japán tudósokat is alkalmazó félázsiai kutatócsoport, az MMA. A nemezeléssel, genetikával, pénzzel és művészettel foglalkozó társaság felfedezése valószínűleg belpolitikai vihart fog okozni Magyarországon.2013. 01. 23.
Trunkó Barnabás
Peronforradalom
Azon a hétfői reggelen a budapestiek azt latolgatták, hogy Tarlós, vagy a Vitézyek ötlete volt-e az ingyenes BKV-utazás. A közösségi (azelőtt: tömeg-) közlekedés sokat tapasztalt utasai bepárásodott szemmel állították, hogy a fővárosnak - a Millenniumi Földalatti 1896-os átadása óta - ez volt az első hangulatjavító intézkedése.2013. 01. 23.
Smuzewitz Ilona
Mégis ingyen tanulhat, aki kifizeti!
Jogosnak és megérdemeltnek tartják a milliós jutalmakat a fideszes polgármesterek. Mint egyikük fogalmazott: a milliárdos adósságokat görgető városokban is jutalmazni kell a polgármestereket, mert ha ők nem dolgoztak volna önfeláldozó módon, a települések adóssága sokkal nagyobb is lehetne, és akkor a kormánynak még többet kellene a költeni a költségvetésből a megmentésükre.2013. 01. 23.
Para-Kovács Imre
Nincs kedvem nevetni
Fodor Gábor liberális pártot alapít.Természetesen igazuk van azoknak, akik szerint miért épp csak ő ne alapítson liberális pártot, elvégre politikus, liberális, miniszter, elnök és országgyűlési képviselő volt, vannak barátai, tisztelői és minden bizonnyal ideje is, ráadásul tényleg szükség lenne egy liberális pártra, ami egész nap nyitva van, tehát ha például hétfő délután keresek liberális pártot, akkor is találok, de ha csütörtök reggel, akkor is.
2013. 01. 23.
Megyesi Gusztáv
A szegénység vége
Amint arról a tévécsatornák is részletesen beszámoltak, a hétvégén készenléti rendőrök bevetésével vetettek véget A Város Mindenkié csoport akciójának, melynek keretében az aktivisták elfoglalták a pesti Csányi utca egyik üresen álló házát, így tiltakozván az ellen, hogy miközben csak Budapesten tízezer ember él hajlék nélkül, a fővárosban kétezer lakás áll üresen.2013. 01. 09.
Para-Kovács Imre
A nemzeti rezsi
Egy újabb nehéz, de nehézségében mégis tökéletes év köszöntött a Nemzeti Együttműködés Rendszerére, ami nem csak egyszerűen új, hanem kampányév is, noszarajtajókatonák!, kezdjük is meg rögtön az agyatlan osztogatást a hülye népnek, hogy legközelebb is ránk szavazzanak.2013. 01. 09.
Yes, Comment - 2013/01
2013-ban semmi sem változik, folytatódik a szociális jégkorszak - mondta Lakner Zoltán politológus.JEGES TÁJÉKIgaz, ami igaz, már rég föl kellett volna venni a kapcsolatot az inúitokkal, hogyan lehet a jég hátán is megélni.
Megyesi Gusztáv
HIDEGLELÉS
Érdekes az a jégkorszak, ami elől egyre többen északra menekülnek.
Buzsik Zsol
2013. 01. 09.
Bakács Tibor Settenkedő
Terjed a világban
Kísértet járja be Európát, az unortodoxia szelleme - csak azért nem írhatta Marx Károly, mert korábban született, mint az Orbánféle nemzeti kommunizmus. Pedig igaza volt a libsi ügyvédnek, elég, ha megnézzük, miféle unortodox események történtek a világban.Én például azt hittem, hogy a Bajnai-Gyurcsány ellen kiragasztott plakátok a magyar politikai marketing csúcspontjai...
A Hócipő legolvasottabb cikkei
- Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs
- Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának
- Váncsa István: Hascsikarást okoz vagy gazdagít
- Farkasházy Tivadar: A nagy szeptemberi és januári semmittevés - 1. rész
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
A Hócipő legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/26 • XII. 18. – XII. 31. Para-Kovács Imre reméli, hogy Orbán nemcsak új feladatairól kapott ukázt, és nem csak arról beszélt Putyinnal, hogy ő mit kap ezért, hanem megemlítette azt is, milyen jó dolog a Béke! Váncsa István megfejtette, mitől merevedett sóbálvánnyá Orbán hallgatósága Smuzewitz Ilona: Hőbörgőül beszélt a Menczer, mert így tud beszélni, mert külügyi államtitkár volt és a diplomácia nyelve a hőbör! Farkasházy Tivadar két kimutatkozásról: Moldováéról és Csurkáéról Havas Henrik megkötözve talált Rogánra a Karmelitában Dési János Jeruzsálem magyar királyáról: Ferenc Józsefről Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Rákay Philip új játékfilmet készít Tiborczról, Mészárosról és Andiról "Lopni mentem" címmel
2024/26 • XII. 18. – XII. 31. Para-Kovács Imre reméli, hogy Orbán nemcsak új feladatairól kapott ukázt, és nem csak arról beszélt Putyinnal, hogy ő mit kap ezért, hanem megemlítette azt is, milyen jó dolog a Béke! Váncsa István megfejtette, mitől merevedett sóbálvánnyá Orbán hallgatósága Smuzewitz Ilona: Hőbörgőül beszélt a Menczer, mert így tud beszélni, mert külügyi államtitkár volt és a diplomácia nyelve a hőbör! Farkasházy Tivadar két kimutatkozásról: Moldováéról és Csurkáéról Havas Henrik megkötözve talált Rogánra a Karmelitában Dési János Jeruzsálem magyar királyáról: Ferenc Józsefről Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Rákay Philip új játékfilmet készít Tiborczról, Mészárosról és Andiról "Lopni mentem" címmel
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.