2013. 04. 17.
Bakács Tibor Settenkedő

Fekete macska Budapesten

Kiderült, hogy a Széles-féle energiacella úgy működik, mint ha egy természetes anyagokat nem tartalmazó energiaitalra ráküldenéd a saját agyi gömbvillámaidat. Már a nácik is próbálkoztak evvel a csodafegyverrel, de visszafelé sült el a cucc, elvesztették a háborút.
A magyar csodával a Békemenet békeharcát is elő lehet segíteni. Ha megnyomom ezt a gombot, a cella előtti téren hiába állnak előtted ötszázan, mégis úgy látod, mintha kétmillió lenne.
2013. 04. 17.
Smuzewitz Ilona

Belvízi turizmus indul

A Nemzeti Bank és a PSZÁF tervezett egyesítése után elképzelhető, hogy a Vízügyi Igazgatóságot is Matolcsy György irányítása alá helyezik. A lépést, vélik az MNB-nél, a mostani árvízi és belvízi helyzet indokolja. A javaslat előkészítői szerint Matolcsy képes lenne optimális mértékre csökkenteni az ár szintjét, amivel elérné azt, hogy egész évben legyen elegendő víz a folyókban és tavakban, mégse fenyegessen soha árvíz.
2013. 04. 17.
Megyesi Gusztáv

Boldog emberek

Újsághír szerint, noha Sztankay István a nemzet színészeként havi juttatást kap az államtól, gyermekei nem akarnak rajta élősködni. A szintén a művészetnek élő lánya és fia burgonyaszirom-sütő standot nyitott a Belvárosban. Minthogy a 77 éves színész sem vállal már szerepeket, ő is besegít a vállalkozásba, legutóbb éppen almaízű teát árult. Szerencsére nem ő az egyetlen az országban, aki megtalálta a számítását.
2013. 04. 17.
Farkasházy Tivadar

Nem értem - 2013/08

Orbán szerint az Európai Parlament nem egy európai hely, ott a tények másodlagosak, dühös, dagadt erekkel, vastag nyakkal ordibáló baloldali, liberális, zöld, szocialista képviselők, akik azt sem tudták talán, hol van Magyarország. De egy dolog biztos, gyűlölnek valamilyen okból bennünket.
Hozzátenném, most már tudják, a kidagadó ereket viszont mintha inkább nála láttuk volna, amikor Cohn Bendittel vitázott.
2013. 04. 17.
Kéri László

Jogosítvány gyaloglásra

Álmodóvár Urának Jobbkeze a híd pesti bejáratához érve hatalmas szolgálati gépkocsijának hátsó ülésén nyugtalanul fészkelődött a kényszerű várakozásban. Már megint, mint mindig, a fegyelmezetlen járókelők mászkálása miatt sofőrje kénytelen volt lassítani, sőt, időnként meg-megállni, pedig neki már fél órája a Vár Uránál kellett volna lennie. Valamit megint ki kellett volna találnia a fenyegetően növekvő költségvetési hiány feltartóztatására.
2013. 04. 03.

Yes, Comment - 2013/07

Simor Andrást, a Nemzeti Bank volt elnökét választották az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank egyik alelnökévé. A hírek szerint az ország- és szektorstratégiák létrehozásáért lesz felelős.JELZŐI
Ha azt veszem, hogy eddig is hazaárulónak tekintették a jegybank volt elnökét, akkor az első tárgyalás megakadása után eleddig ismeretlen fogalmakat és jelzőket fogunk megismerni.
Megyesi Gusztáv

2013. 04. 03.
Bakács Tibor Settenkedő

Imre

Húsvét előtt arra gondoltunk családjogilag kétes párommal (aki KDNP-s szemüvegen keresztül mégis csak egy ribanc), hogy megünnepeljük. A feltámadást! Minden előjel ellenére is. Nem az érzés, hanem a tény számít. Krisztus harmadnapra feltámadt, igaz, mi magyarok azt érezzük, hogy örökösen péntek van. Vagyis úgy döntöttünk, akkor is örülünk egymásnak, amikor a trendi éppen a gyűlölet.
2013. 04. 03.
Para-Kovács Imre

Számol-e a 25 éves Fidesz elalvás előtt elektronikus bárányokat?

Különös egybeesés, hogy a Fidesz 25 éve egybeesik az én 25 évemmel, párhuzamosan telt a két negyedszázad, néha összeért, néha nem, de mivel most éppen megrázóbb és jelentősebb az átfedés, mint eddig bármikor, a magam szerény eszközeivel hozzájárulok az ünnepléshez. Huszonöt évvel ezelőtt Fidesztagnak lenni menő volt, menőbb, mint 2010-ben LMP-tagnak vagy 2013-ban HAHA-snak.
2013. 04. 03.
Megyesi Gusztáv

Totális háború

Tudjuk, hogy az egész világ a magyarokat bántja, ott tesz keresztbe, ahol csak tud, de hogy már üt is, erről eddig nem volt tudomásunk. Egyelőre még nem bennünket üt konkrétan, hanem a vezénylő tábornokot, örökös miniszterelnökünket, aki már eddig is támadások kereszttüzében védte az ő népét, legutóbb az egyik német televízió egy gyermekeknek szóló rajzfilmben esett neki.
2013. 04. 03.
Váncsa István

Spectiones

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal adatai szerint tavaly január óta meglepően sok rokkant épült fel vagy került lényegesen jobb állapotba. Persze korábban is volt olyan, hogy a rokkant idővel munkaképessé vált, évente úgy tíz-tizenöt százalék. Most ellenben harminc. Ilyen a magyar ember, csak az kell neki, hogy nemzeti kormányt kapjon az ország, utána a vakok látnak, a süketek hallanak, a bénák üde népi táncot ropnak hajnalig.
2013. 03. 20.
Trunkó Barnabás

Alaptörvény 4.0

A nejem szerint a kőbe vésett módosítás éppen arról szólt, hogy ezentúl nem lehet régi törvényekre és törvényes gyakorlatra hivatkozni, mert azok már érvénytelenek. Az átmeneti intézkedések szerint ez a természeti törvényekre, így a gravitációra is vonatkozik. Szóval, Newton is megszívta! Pedig én is elmentem székházudvart foglalni a Lendvayba, majdnem kaptam is egy kis békemenetes sósavat a képembe...
2013. 03. 20.
Bakács Tibor Settenkedő

A láb, a kéz, és a fej

Hát, nem akarok a római pápa büfésénél tájékozottabb lenni, de én már jóval hamarabb tudtam, hogy ennek a demokratikus zsemlének a vége ragacsos diktatúra lesz. Vizes tészta, magyarosan, paprikásan, tejfölösen, rántás helyett rezsicsökkentéssel besűrítve. Csirke far-hát nokedlivel, á la Matolcsy. De nem is ezt akartam, hanem azt, hogy én már régen tudtam: mások lesznek itt a szabályok.
2013. 03. 20.
Smuzewitz Ilona

Májusban megismétlik a forradalmat

A 2013-as magyar forradalom és szabadságharc a rossz idő miatt elmaradt. A szervezők tudatják az érdeklődőkkel, hogy a forradalmat és szabadságharcot várhatóan egy későbbi időpontban tartják meg. A legvalószínűbb időpont május eleje- közepe lehet, ha nem esik sok eső. Júniusban kezdődik a vakáció, a július-augusztus a szabadságolási időszak miatt esik ki.
2013. 03. 20.
Megyesi Gusztáv

Bokondi kontra tél tábornok

Miközben a miniszterelnök a széles nyilvánosság előtt dicsérte a belügyminisztert és az országos katasztrófavédelmi parancsnokot a Tél tábornok elleni védekezés megszervezéséért, a nagyközönség ellendrukker része Bakondi tábornokkal, a katasztrófavédelem főigazgatójával szórakozott, az ellenzéki erők pedig egyenesen a lemondását követelték, mondván, ez az ember teljességgel alkalmatlan a posztja betöltésére.
2013. 03. 20.
Andrassew Iván

Nemzeti kíváncsiságfejlesztő és megőrző program

Ülök az uszodában, várom a gyereket, az edzés végét. Olvasgatok. Hallom, hogy a mellettem ülő öregember szipog. Ismerem régen, ő az unokáját várja. Nem vízilabdás, mint az én fiam, hanem úszó. Ja, és az „öregember” alig öregebb, mint én. Mostanában a feleségem gyakran jegyzi meg, ha például öregasszonyokról beszélek, hogy de hiszen fiatalabbak nálad.
2013. 03. 06.
Para-Kovács Imre

A 49-es proli végállomása

Tényleg ideje volt már, hogy a szemüvegeseket és azokat, akiknek puha a keze, átnevelő, illetve munkatáborokba küldjék, elvégre ez nem egy tudásalapú társadalom, hanem munkaalapú, a munkásnak pedig kérges a tenyere, és nem hord szemüveget, mert nem telik rá. Kötelező kendóedzés minden minisztériumban, nehogy a neristák elpuhuljanak, reggel átmozgató jelleggel, délután élesben: full contact az előléptetésért.
2013. 03. 06.
Hócipő szerkesztőség

Hű béresek


- Istenem, az unortodox pápa!
2013. 03. 06.
Bakács Tibor Settenkedő

Azon a reggelen

Amit el akarok mesélni nektek, az azon a reggelen volt, mikor Handó Tünde felvette döntéséhez a neki előnyösen álló ruhát, csekkolta, a tükör nem hazudik, nézzen bele bárki, vagyis decens volt és bírónői alkat, így megfelelő komolysággal kinevezett nyertesnek egy bírót egy olyan pályázaton (a Szombathelyi Törvényszék elnöki posztjára), amelyen nem is indult. A pályázók szomorkodtak.
2013. 03. 06.
Farkasházy Tivadar

Nem értem - 2013/05

Horthy Miklós nevét viseli ezentúl egy utca Kunhegyesen. A Jobbik javaslatára, amivel a lakosok egyetértettek - mondta a fideszes polgármester. A Bajcsy-Zsilinszky utca Wass Albert nevét örökölte. Elvégre Bajcsy-Zsilinszky volt az egyetlen képviselő, aki fegyverrel a kezében szállt szembe 1944. március 19-én a bevonuló németekkel, s a halálos ítélet elől sem szökött meg.
2013. 03. 06.
Megyesi Gusztáv

Jézus Krisztus tornatanár

„Nagyot hibáztunk, és visszaszívjuk az egészet.” E szavakkal vonta vissza az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a Nemzeti Együttműködési Rendszert az eddig elfogadott összes törvénnyel s az új alkotmánnyal együtt Orbán Viktor, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.
Nem tudom, az olvasó el tud-e képzelni egy ilyen MTI-hírt a közel-, de akár a távoli jövőben is, márpedig a jövő efelé mutat.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/26  •  XII. 18. – XII. 31.
Para-Kovács Imre reméli, hogy Orbán nemcsak új feladatairól kapott ukázt, és nem csak arról beszélt Putyinnal, hogy ő mit kap ezért, hanem megemlítette azt is, milyen jó dolog a Béke! Váncsa István megfejtette, mitől merevedett sóbálvánnyá Orbán hallgatósága Smuzewitz Ilona: Hőbörgőül beszélt a Menczer, mert így tud beszélni, mert külügyi államtitkár volt és a diplomácia nyelve a hőbör! Farkasházy Tivadar két kimutatkozásról: Moldováéról és Csurkáéról Havas Henrik megkötözve talált Rogánra a Karmelitában Dési János Jeruzsálem magyar királyáról: Ferenc Józsefről Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Rákay Philip új játékfilmet készít Tiborczról, Mészárosról és Andiról "Lopni mentem" címmel
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.