Mit ér az ellenzék, ha magyar?

Lengyel László
2013. 02. 20. · Hócipő 2012/04
„Vajon képes-e az ember egyenrangú partnere lenni magának?”
Kazimierz Brandys

Keveset. Ha két magyar ellenzéki találkozik, bizonyosan három pártot alapítanak. Mindenben egyetértenek, de semmiben nem egyeznek meg. És egyetlen dologban jutnak egymással dűlőre, hogy kit ne vegyenek be maguk közé, kivel ne álljanak szóba. Mindegyik hiszi, hogy egyedül is győzhet, vagy veszíteni is egyedül érdemes. Vezetni pedig csak ő tudja a hadakat Orbán Viktor ellen, a többiek erre alkalmatlanok. Bár tudja, hogy egymás közt, sőt még az ellenféllel is tárgyalni kell, minden tárgyalást manipulációnak, minden megállapodást álcának tekint. Aki tárgyal, gyenge. Aki megállapodik, gyanús, majdnem áruló. Aki középre megy, akit a másik is elfogad, azt le kell leplezni és le kell vadászni. Mindnyájunknak saját ügyünk van, bár magunk se tudnánk megmondani, hogy miben is áll ez az ügy, hacsak a kormány átkozásában nem. Az ügyhöz, az ellenzéki vezérekhez való személyes hűség meghatározó, hozzáértés, szakmai és emberi színvonal másodlagos. Ha kell, megsemmisítjük saját oldalunk, az ellenzék egészének győzelmi reményét, saját pártunk, saját mozgalmunk, saját vezetőnk érdekében, de hajlandók vagyunk saját pártunkat és mozgalmunkat is szétzúzni, ha nem minket, nem személyünke, vagy az általunk kitalált személyt választja.

Eötvös Károly írja Simonyi Ernőről, aki végigharcolta a szabadságharcot, küszködött a kossuthi emigrációban, majd hazatért 1868-ban a függetlenségi, „szélsőbal” pártba, hogy Európában megtanulta a dolgokat magukat nézni. „Ő azt mondá s nem egyszer mondá, hogy puszta tagadással többséget szerezni soha nem lehet, s hogy a pártnak nem szabad pusztán az államjogi és közjogi kérdések általánosságaira szorítkozni, hanem az állami élet mindennapi kérdéseiben is folyton állást kell foglalni. És pedig határozottan formulázott eszmékkel, rendszeresen kidolgozott javaslatokkal. Nem elég - szerinte - a nemzetnek azt tudni, hogy a szélsőbal mit nem akar, hanem tudni kell azt is, hogy valósággal mit akar, hogy tájékozva legyen az iránt, vajon a belpolitikai szerves kérdésekben, pénzügy, adópolitika, közigazgatás, kulturális ügyekben, nemzetiségi, egyházi és közoktatási téren minő politikát követne a szélsőbal, ha többségre jutva, a korona által az ország kormányzatával megbízatnék.” Ám ellenzék és kormánypárt akkoriban ha a „beszédekben a személyekre vonatkozó erőteljes kifejezések hiányoztak”, egyaránt zajongott, Simonyit is figyelmetlenség és hangzavar kísérte.

Talán csak a kormánypárt vezére, Deák hallgatta figyelemmel. „Jellemző, hogy amikor a beszéd végével Gorove szakminiszter odalépett Deákhoz s ennek mondá: - Milyen bolondságokat beszél ez az ember -, Deák hidegen mondá neki: - Én pedig azt mondom, hogy ettől az embertől valamennyien sokat tanulhattok.” No, ilyen jelenet a 2013-as parlamentben aligha lesz: nincs, aki megfelelő képességgel és súllyal szakkérdésekről beszéljen, s nincs, aki azt tiszteletre méltó elfogulatlansággal és hitelesen értékelje. De lehet-e várni bármit egy olyan politikai osztálytól, amelynek még legcinikusabb tagjai is a tömeges mániás depresszióban szenvednek, és egy olyan társadalmat képviselnek jól-rosszul, amely maga is hol mániás föllángolást, üldözéses sérelmi tüneteket, hol fal felé forduló, magába veszett depressziós tompaságot mutat.

MIT ÉR A TÖMEGES MÁNIÁS DEPRESSZIÓ, HA MAGYAR?

„Van ilyen is: elvetemült szomorúság.”
Mészöly Miklós

Sokat. A magyar, ha mániás, nagyon az. Ha depressziós, egyetlen öröme, ha más is az. Bibó István a negyvenes évek végén sokat és helyénvalón értekezett a magyar társadalmi hisztériáról és okairól. Majd Gombár Csaba a nyolcvanas években megemlékezett a velleitásos, akaródzó magyar társadalomról, amely szeretne is tenni, meg nem is, akarna mozdulni, de önmagát visszafogni is. Én úgy gondolom, hogy a magyar társadalom az ezredforduló óta mániás-depressziós érzelmeket és érzéseket mutat. Őrjöngő és gyanakvó kitörésekkel, ki ha nem én, rám figyeljen ez a kurva világ, azért üldöznek, mert különb vagyok, mindent elérhettem volna, ha el nem gáncsolnak. Majd magába roskadó mélakórral: engem senki se szeret, fogad el, miért nem sikerül nekem semmi, el vagyok átkozva, mindig rosszat húzok, elhagy minden és mindenki, magamra maradtam, nincsen remény, nincsen remény, nincsen remény. És a mániások tömegesen osztják meg egymással a mániájukat, a depressziósok a depressziójukat. Sokszor tűnik úgy, hogy a két Magyarország ádáz harca nem egyéb, mint mániás-depressziósok összeütközése, ahol a szembenállók ciklusai néha egybeesnek, és két mániás fél üti egymást, vagy két depressziós tömeg fordul el egymástól és a világtól - ez a fegyverszünet. Máskor a ciklusok eltérnek, és mániás szakban lévők őszinte dühvel, „Feri, Feri!” vagy „Viktor, Viktor” kiáltásokkal rontanak rá a kifacsart, szürke arcú, lila szemaljú megvertekre, akiknek éppen minden mindegy.

Az már csak a történelem iróniája, hogy ez a saját mániáiba és mélabúiba becsavarodott szomorú tömeg az ezredforduló utáni évtizedben két igazi narcisztikus borderline vezért is adott, akik a Magyarországról elnevezett őrültekházában kitűnően vagy kevésbé kitűnően ráéreztek a mániás-depressziós ciklusokra, és tökéletesen kommunikáltak, részben kommunikálnak a tömeges neurózis és paranoia megvertjeivel. Vitázhatunk, hogy ők terjesztették-e a mániához szükséges összeesküvés-elméleteket, bűnbakteóriákat, hamis önképeket, a másik tömegeit depresszióba kergető, mindenhonnan szivárgó félelmeket, nyikorgó és sikoltó rettegéseket. Attól még üldözhetnek minket, mert üldözési mániánk van. És lehet üldözési mániánk, ha üldöznek. Te nem tudod, hogy mit tehetnek az egyetemista lányommal! El se tudod képzelni, hogy mi lesz a feleségemmel, ha kinyitom, akár csak résnyire is a szájam! Ezek, ők, mindenre képesek!

Magunktól őrültünk meg, vagy részük volt benne - ez maga is tömeglélektani kérdés. Lehet a két vezér - az egyik még áll, a másik már lekonyult - maga is a hamis bűnbakképzet: nélkülük is üldözöttnek és elveszettnek éreznénk magunkat. De hajlok Freud igazságára, aki ezt mondta Hans Herzlnek, az Izraelt megálmodó és alapító Theodor Herzl fiának 1913-ban: „- Az Ön apja egyike azoknak, akik az álmokat valósággá változtatják. Ez ritka és veszélyes adománya a sorsnak. Ezeket az embereket én egyszerűen tudományos munkám legnagyobb ellenségeinek tartom. Az én szakmámnak az a lényege, hogy leegyszerűsítsem az álmokat, világosabbá és köznapibbá tegyem őket. Ők pedig épp az ellenkezőjét teszik: túlbonyolítják a problémát, a talpáról a feje tetejére állítják, vezérlik a világot. Én pszichoanalízissel foglalkozom, ők pszichoszintézissel. Tartsa távol magát tőlük, még akkor is, ha egyikük az Ön apja. Sőt, talán éppen azért.” Igen, a vezérek éltek a pszichoszintézis eszközeivel, tudták, hogyan zárjanak be tévképzeteink celláiba.

Már Zoscsenkótól tudjuk, hogy bizony népünk túlontúl ideges. „Minden semmiség miatt felingerül. Heveskedik. És emiatt ádázul verekszenek, mint az őrültek. Nem is verekedés, hanem valóságos ütközet. Ha egyszer be van zárva a közös konyhába. A konyhácska pedig, tudják, keskeny. Éppenséggel nem alkalmas a verekedésre. De mit tegyünk: ott verekszünk, ahol lehet. A hadirokkant a közepébe veti magát. Most valaki lábassal fejbe kólintja. Földre huppan, ott hever. Unatkozik. Erre valaki rendőrért rohan. Megjelenik a zsaru. Elordítja magát: - Gondoskodjatok koporsóról, ördögök, mindjárt lövök! Ki-ki szobájába fut. Csak a hadirokkant nem fut sehová. Ott fekszik, kérem, a padlón és unatkozik. És mindenütt csupa vér.”
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2022/17  •  VIII. 10. – VIII. 23.
VÁNCSA + PARA + SMUZEWITZ + FARKASHÁZY + VEREBES + DÉSI + TRUNKÓ + SELMECZI + VFJ + ÜRMÖS + MARABU + BÉLABÁTYÓ... Váncsa István: az autópályákat is ellopták, ha pedig emiatt gutaütést kapnánk, nem terheljük az ellátórendszert, se mentő, se benzin, se ahová bevihetne minket Para-Kovács Imre: Ez az én harcom – mondta Orbán Texasban – békében toporzékolni és ordibálni, veszély esetén sunnyogni a szőnyeg alatt, amíg mások meg nem oldják a problémát Smuzewitz Ilona: a fatüzelés nem a szegénység jele, hanem a szerénységé! Farkasházy Tivadar csodálkozik, hogy Orbánt még a landsbergi börtönbe se kellett zárni ahoz, hogy megírja texasi beszédét Verebes István: Itt a hülye, hol a hülye? Dési János örvend, hogy a Magyar Államkincstár spórol a közalkalmazottak WC-papírján, ez aztán a fejlődés A Heti Kamu megtudta, visszakéri a kormány a választási kampányban ingyen osztott krumplit és tűzifát, megélhetési költségcsökkentés-csökkentés címén Összegyűjtöttük, mely operákat kell betiltani kulturális keveredés miatt Trunkó Barnabás szerint az iskoláknak most nem pedagógusokat kéne keresniük, hanem a fatüzeléses kályhákhoz értő pedellusokat
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.