Elkészült a disznóstratégia

Smuzewitz Ilona
2013. 05. 02. · Hócipő 2013/09
Példátlanul javult Magyarország teljesítménye a kormányszóvivő szerint. Sajtótájékoztatóján adatokat mutatott be arról, hogy március 26-án még havazott Magyarország területének nagy részén, egy hónappal később, április 26-án pedig a budapesti strandok arra készülnek, hogy a nyarakat idéző kánikula miatt korábban nyitnak ki. „Ha számszerűsíteni akarjuk a változást, és feltételezzük, hogy egy hónapja még nulla fok körül volt a hőmérséklet, most pedig a 30 Celsius sem elképzelhetetlen, megállapíthatjuk, hogy a magyarországi időjárás mintegy harminc százalékkal jobban teljesít”, hangzott el a tájékozatón. A szóvivő ugyanakkor hozzátette: „Magyarország jobban teljesít, de ez még nem elég.” A kormány ezért úgy döntött, hogy a nyári hónapokban a hétvégeken akár 40 fok is lehet. Hét közben néhány fokkal kevesebb lesz, mert a nagy melegben csökkenhet a magyar emberek teljesítőképessége, ami a gazdaságra is rossz hatással lehet. A kormány arról is intézkedett. hogy a nyári hónapokban a kánikulát időnként záporok váltsák, mert a mezőgazdaságnak - a magyar gazdaság leendő húzóágazatának - esőre is szüksége van ahhoz, hogy a keleti nyitás politikája sikeres legyen, és a mezőgazdasági termékek többletét jó áron el lehessen adni a gyanútlan keleti államoknak.

*

Óriási nyerges vontatóval érkezett Orbán Viktor a baranyai kihelyezett kormányülésre. Az üdvözlésére összegyűlt megyei és járási hivatalnokokkal közölte: a kamionnal pénzt hozott, mert a baranyai problémák megoldása nem tűr halasztást, így a kormányülés után azonnal mindenkinek annyi pénzt ad, amennyire szüksége van. Néhány helyi fideszes politikusnak azt is megengedte, hogy bekukkantsanak a ponyva alá. „Én ennyi pénzt még nem láttam egy rakáson”, mondta az egyikük, és hozzátette: „Sőt még sokkal kevesebbet sem láttam, de talán még a Miklós sem, pedig az egy igazi korrupt állat.” A kihelyezett kormányülésen elhangzott, hogy több utat le kéne aszfaltozni, mire a kormányfő közbevágott: „Nosza, akkor aszfaltozzunk tüstént, mert ez nem anyagi, hanem erkölcsi kérdés. A rendes ember aszfaltoz.” Egy másik településen az orvosi rendelőt akarták felújítani, amire Orbán szintén azonnal rábólintott. Ekkor közölték vele, hogy akkor fel is kell építeni a rendelőt, amire húsz éve várnak, és utána már tatarozhatják. „Semmi akadálya, épüljön meg holnap reggelig az a rendelő”, mondta. A miniszterelnök a debreceni reptér felújítását is megígérte, és ezt azután sem vonta vissza, hogy közölték vele: Pécs közelében van, nem Debrecenben. „A debreceniek megérdemlik a repülőteret attól függetlenül, hogy én éppen hol vagyok, különösen, hogy előfordulhat az is: azonnal Debrecenbe kell utaznom. Úgyhogy én azt mondom, jó helyen van az a reptér Debrecenben is, csak fel kell újítani azonnal. Egyet meg ide építeni, Pécs mellé, hogy a debreceni repülőknek is legyen hol leszállniuk.” A kormányfő felszólította a fejlesztési minisztert, hogy épüljön meg a pécsi elkerülő út, „mert nem vagyok én Semjén Zsolt, hogy lóháton érkezzem a kormányülésre”. A kormányülés után Orbán közölte, hogy Magyarország jobban teljesít, „de még nem elég jól”, aztán beült a kamionba, és mielőtt elhajtott, kiszólt az ablakon, hogy „mindjárt jövök”. Lapzártakor a megyei, járási, önkormányzati tisztségviselők és a kormánytagok az utcán várták, hogy a miniszterelnök visszamenjen a teherautónyi pénzzel. „Szerencse, hogy nem esik”, mondta aggódva a környezetvédelmi államtitkár.

*

Magyarország jobban teljesít, mondta a vidékfejlesztési miniszter, aki úgy véli: Magyarország nemcsak önmagánál, de a legtöbb szomszédjánál is jobban teljesít. A szomszédságunkban vannak országok, ahol talán még azt sem tudják, hány disznójuk van. Magyarország bezzeg nemcsak azt tudja, hogy hárommillió disznója van, de azt is világosan megmondta, hogy a disznók számát meg akarja duplázni. „Akkor lehetünk elégedettek, ha legalább hatmillió disznónk lesz. Vagy még annál is több”, mondta a miniszter. Hozzátette: a több disznó több szalonnát és több munkahelyet jelent, így a magyar embereknek elemi érdekük a disznók tartása és szaporítása. A terv alapja a nemrég elkészült disznóstratégia. A dokumentum nemcsak azt írja elő, hány disznó legyen Magyarországon, de részletesen foglalkozik azzal is, milyen disznókra van szükségük a magyar embereknek. A stratégia szerzői szerint a magyar emberek ideális disznaja legalább négy sonkával bír, de a távlati célok között a hatlábú fajták meghonosítása is szerepel.

*

Magyarország jobban teljesít, mondta Lázár János, és példának a trafiktörvényt említette. Lázár szerint más nemzetek csak mérgezik magukat a dohányzással, de a magyar emberek nemzeti dohányboltban vehetik meg a cigarettájukat. Kiemelte, hogy sok orvos is trafikot nyithat, amit azért tart jónak, mert így a szenvedélyük rabjai már a helyszínen szakszerű segítséget vehetnek igénybe. A magyar kormány kiemelten fontosnak tartja, hogy a magyar emberek tisztességes jövedelemhez jussanak, ezért a kormány kész megemelni a dohánytermékek jutalékát. Lázár beszélt a média felelősségéről is: szerinte a kereskedelmi tévék fiatal magyar embereket úgynevezett tehetségkutatókra csábítanak el, majd a műsorok végén ott hagyják őket munka és szakképzettség nélkül. A kormány érzékelte a problémát, és gondoskodott arról, hogy a fiatal magyar énekesek kapjanak néhány trafikot, hogy legyen miből élniük, amíg hangjukkal és tehetségükkel a magyar embereket szórakoztatják. A kormány ugyanígy gondoskodott a rokonokról és barátokról is.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/02  •  I. 14. – I. 27.
Para-Kovács Imre: Trump káeurópai makettje úgy pörgeti a hazudozást, hogy reggelente a Magyar Nemzetből kell kimazsoláznia, mit hablatyolt előző nap Váncsa István megtudta: énekelni és tangóharmonikázni tudó belgyógyászokat keresnek a kórházak, akik kis kalappal rendelnének az épület bejárata előtt Smuzewitz Ilona: Segítene Trump védőpajzsa a vasúti mosdókban nyíló kisboltok felújításában? Farkasházy Tivadar a 38. évfolyamról és az összmagyar Tarrfogyatkozásról Havas Henrik jelenti a Karmelitából: hogyan keverték össze Orbán előre megírt válaszait a nemzetközi sajtótájékozhatóján várható kérdésekre Dési János nem érti, miért 300 milliós peront épített a vasútminiszter-gróf, ahelyett, hogy NER-es létrakölcsönzőt nyitnának Verebes István: a hatalomgyakorlásnak felelőssége van, vagy következménye? A Heti Kamu megtudta: vonatpótló sífutó-csoportokat szervez a MÁV Selmeczi Tibor egy Blikk-címlapról, amely 50 évet késett Megünnepeljük az orosz újévet, és, hogy újra oroszol tanulhatunk, ha Viktor nyer 2025 Hócipő-Díjasai – II. rész 2025 Hócipő Hírei – II. rész
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.