2014. 04. 30.

Mészáros és Mészáros és Mészárosné

Mint tudjuk, a Fidesz nagyon szereti a családokat, főleg a hozzá igen közel állókat. Amúgy a magyar családok túlnyomó része az elmúlt négy évben a tönkremenetelhez közelebb került, mint a meggazdagodáshoz. Mi utóbbiakból mutatunk be 11-et, azért ennyit, mert a kormányfő köztudomásúan szereti a focit, amely szintén igen sokba kerül nekünk, hiszen ahol a vonat megáll, oda építtet egy stadiont.
2014. 04. 30.
Trunkó Barnabás

Columbo a belvárosban

Belváros-Lipótváros önkormányzatának képviselő-testülete sokáig törte a fejét, hogy kinek lehetne, illetve kinek kellene még szobrot állítani a kerületben. Már régóta tervezték, hogy meglepik a polgármestert egy Luis Vuitton-os zsánerszoborral, de a pályázati kiírásba gépelési hiba csúszott, így Rogán helyett Reagan kapott szobrot a kerületben.
2014. 04. 30.
Bartus László

Stadion Kenyában

Először a Washington Post közölte a hírt, hogy Kogelóban, Obama apjának szülőfalujában ötvenezer főt befogadó kosárlabda-stadion épült. A 3648 főt számláló törzsi településen az Obama család egykori vályogháza mellett épült fel a stadion, amely Michael Jordan becenevéről az „Air Jordan Aréna” nevet kapta.
2014. 04. 16.
Trunkó Barnabás

A trójai választásokra

A Trója vonzáskörzetében lévő Ida-hegyen a választási kampány egyre durvult, miközben a közvéleményjósok madárürülékből próbálták kitalálni, hogy a Trója népét megtestesítő Páris kinek fogja odavoksolni azt a bizonyos zálogból visszamaradt aranyalmát.
2014. 04. 16.

Mikor mennyi

– Tulajdonképpen mekkorában lakunk?
2014. 04. 16.
Para-Kovács Imre

Az ellenzék a helyére került

Az időzítésen múlik minden. Március végére – legalábbis a felszínen – összeállt a Kormányváltók kommunikációja, elég jó tömeggyűlést rendeztek az Opera előtt, és már csak elvétve ugrottak egymás torkának nyilvános rendezvényen vagy tévéműsorban. Nagyszerű kezdet! Ha folytatódik az összecsiszolódás, május végére, június elejére körvonalazódik a baloldali-liberális alternatíva.
2014. 04. 16.
Para-Kovács Imre

A kormány a helyén van

Egyesek nagy meglepetésére, a már a választási törvénnyel elcsalt választásokat megnyerte a Fidesz, ráadásul valószínűleg kétharmaddal, pontosan a terv szerint, a baloldali és az ökoszociális pártok lelkes asszisztenciájával. A Fidesz biztosra ment: az ellenzék nem kampányolhatott az utcán, nem jelenhetett meg a televíziókban, rádiókban, nem írtak róla az újságok, leszámítva néhány marginális médiumot.
2014. 04. 16.
Megyesi Gusztáv

Makula kontra Makuláné

„Izgatottan vártam az eredményeket. Már ez is nagyon jó volt, hogy ennyien szavaztak rám”, mondja az Origo munkatársának a Magyar Rebublikánus Politikai Párt képviselőjelöltje nem is leplezett örömmel a hangjában, amit először nem nagyon értünk, hiszen a választókörzetében mindössze hat szavazatot kapott, és az utolsó helyen végzett.
2014. 04. 16.
Smuzewitz Ilona

Újra megmenti a nyugdíjakat a Fidesz!

Rejtélyes jelenségeket figyeltek meg a Pasa Parkban. A lakópark területén lévő ingatlanok képesek változtatni a méretüket, és naponta újabb szobákkal vagy tetőteraszokkal megörvendeztetni a tulajdonosaikat. „Azért ez cseppet sem olyan örömteli, mint sokan hinnék”, mondta R. A. ingatlantulajdonos. „Reggel felébredünk, és egy új ajtót találunk, és nem tudjuk, gardrób van-e mögötte vagy fitneszterem.
2014. 04. 16.

Yes, comment... - 2014/08

Az Együtt-PM-nek és a DK-nak is csak 4-4 képviselője lesz, de a frakcióhoz minimum 5 fő kellene. Elterjedt, hogy Fodorért versengenek, de az Együtt-PM nem kér belőle, és a DK is cáfolta, hogy felkérték volna. LIBERÁLISOK Az a nagy helyzet, hogy Fodor Gábor az egész táborával együtt nem tudna egy ötfős frakciót kiállítani. Megyesi Gusztáv
2014. 04. 30.
Megyesi Gusztáv

Nem függesztenek

Rogán, Szijjártó meg a párt- és kormányszóvivők után újabb tehetséges kommunikátor bontogatja a szárnyait. Csepreghy helyettes államtitkárnak hívják, ő az, aki a minap megmagyarázta a nyilvánosságnak, hogy az Európai Unió nem fagyasztotta be a magyaroknak járó fejlesztési pénzeket, mindössze megkértek minket, hogy a vitás kérdések rendezéséig ne adjunk nekik semmilyen számlát, mert úgyse fizetik ki.
2014. 04. 02.
Megyesi Gusztáv

Velünk élő történelem

Figyelem, figyelem! Silov altábornagy azonnal jöjjön Budapestre! Ezt kellene most félóránként az ország valamennyi rádió- és tévéadójának bömbölnie, mint annak idején, csak akkor Beregfy vezérezredest szólítván a fővárosba; kellene tisztázni néhány tényt. Tudni kell, hogy Silov altábornagy volt az utolsó orosz katona, aki 1991. június 16-án a szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnokaként elhagyta Záhonynál Magyarországot.
2014. 04. 02.
Para-Kovács Imre

Rabok legyünk? Legyünk rabok!

Éppen tetőzik az Orbán-kormány ámokfutása, a sajtó tele van a szebbnél szebb grafikonokkal, hogy miért is lett sokkal rosszabb a helyzetünk négy év alatt, hogy miért nem teljesült semmi az ígéretekből, hogyan romlott le az egészségügy, oktatás, gazdaság, hogy szegényedett el a magyar lakosság majdnem fele. A miniszterelnök válasza erre az, hogy de. De. Nem igaz. Minden jobb lett. Ezzel a vita véget is ért.
2014. 04. 02.
Megyesi Gusztáv

Birkák Felcsúton – II. rész

Nem szabad tüntetésen logikát keresni. Itt van Horváth Judit, ő is felszólalt, közvetlenül Váradi András után; kell-e mondani, hogy az ellentüntetők kifejezett unszolása ellenére ő sem tudott elszámolni Simon Gábor kettőszáznegyvenmilliójával meg afrikai útlevelével. Annak ellenére sem, hogy se nem baloldali, se nem jobboldali, sőt ez az egész egyáltalán nem érdekli.
2014. 04. 02.
Megyesi Gusztáv

Birkák Felcsúton – I. rész

Állunk a polgármesteri hivatal előtt, és semmit sem értünk. Már fél órája el kellett volna kezdődnie a kisemmizett gazdák melletti tüntetésnek, de nem lehet elkezdeni, mert az ellentüntetők nem engedik. Két sorban álltak fel a hivatal előtti területen, s amikor megérkeztek a demonstráció szervezői, Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke, s nemzeti zászlóval a kezében a már országszerte ismert juhász, Váradi András.
2014. 04. 02.
Smuzewitz Ilona

Hazakerültek az Orbán-kincsek!

Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be II. Seuso miniszterelnök, hogy visszavásárolták az Orbán-kincsek egy részét. Az aranyból készült, stadion – és atomerőműalakú – több ezer milliárd forint értékű kincsek pár évvel ezelőtt bukkantak fel a gyanús pályázatok után kiosztott földek mellett épült trafikokban...
2014. 04. 02.
Kéri László

Helységnévváltozás

Kiskungyarmat polgármestere hetek óta komoly gondban volt. A városka lakóinak nem jelentéktelen része fokozódó izgalommal készült a Nagy Tavaszi Békemenetre, ám az ünnepi előkészületeket rendre megzavarta az a nehezen megoldható probléma, hogy mi legyen a város nevével. Ezen a nagyszabású, az Egész Nemzetet megmozgató rendezvényen mindenki szeme láttára válhatnak nevetségessé...
2014. 04. 16.
Megyesi Gusztáv

Lakodalmas DNS

Több mint ötven embertől, javarészt diákoktól vesznek DNS-mintát a rendőrök Franciaországban, mert még tavaly szeptemberben a la Rochelle-i katolikus magániskola mosdójában valaki hátulról támadt rá egy 16 éves diáklányra, aki a sötét miatt nem ismerte fel támadóját. Azt, aki nem akar nyálmintát adni a jogaira hivatkozva, a rendőrség automatikusan gyanúsítottként kezeli.
2014. 03. 19.
Trunkó Barnabás

A tihanyi krízis

Kálmán bácsi, az idős közmunkás kecskekörömgyűjtés közben figyelt fel a rendszám nélküli, leponyvázott, terepszínű katonai teherautókra. A konvoj Füred felől kanyarodott a félszigetre, a helységnévtábla előtt megálltak, hosszasan betűzték a szokatlan feliratot, majd egy új táblát csavaroztak fel: Tиxань.
2014. 03. 19.
Bakács Tibor Settenkedő

Magánterület, belépni tilos!

Már senki nem lepődött meg 2015-ben, amikor közbeszerzés kiírása nélkül, egy Strabaghoz közel álló címfestő (M. Lőrinc) kapta meg az év legnagyobb táblatenderét. Ha lehet hinni az MNB jóslatainak, és nem próbálnak meg a geci finnek keresztbe tenni nekünk, pár év alatt Magyarország vezető nagyhatalom lehet a tiltó táblák piacán. Ez különösen nemzeti érdek akkor, amikor egyre több idegen veszi körül hazánkat.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/26  •  XII. 18. – XII. 31.
Para-Kovács Imre reméli, hogy Orbán nemcsak új feladatairól kapott ukázt, és nem csak arról beszélt Putyinnal, hogy ő mit kap ezért, hanem megemlítette azt is, milyen jó dolog a Béke! Váncsa István megfejtette, mitől merevedett sóbálvánnyá Orbán hallgatósága Smuzewitz Ilona: Hőbörgőül beszélt a Menczer, mert így tud beszélni, mert külügyi államtitkár volt és a diplomácia nyelve a hőbör! Farkasházy Tivadar két kimutatkozásról: Moldováéról és Csurkáéról Havas Henrik megkötözve talált Rogánra a Karmelitában Dési János Jeruzsálem magyar királyáról: Ferenc Józsefről Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Rákay Philip új játékfilmet készít Tiborczról, Mészárosról és Andiról "Lopni mentem" címmel
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.