Stadion Kenyában

Bartus László
2014. 04. 30. · Hócipő 2014/09
Először a Washington Post közölte a hírt, hogy Kogelóban, Obama apjának szülőfalujában ötvenezer főt befogadó kosárlabda-stadion épült. A 3648 főt számláló törzsi településen az Obama család egykori vályogháza mellett épült fel a stadion, amely Michael Jordan becenevéről az „Air Jordan Aréna” nevet kapta. A hír eredetileg egy kenyai újságban jelent meg, amely azt írta, hogy a stadionra a pénzt Obama elnök gyűjtötte össze, akinek gyerekkori álma volt egy stadion, a példaképe Michael Jordan. A Washington Post egyik szerkesztője, David Maraniss korábban életrajzi könyvet írt Obamáról, amelyben azt írta, hogy Obama gyerekkorában „csak kosárlabdázott és füvet szívott, nem csinált semmi mást”. Maraniss a három információ alapján úgy döntött, hogy a hír nem a sportrovatban jelenik meg, hanem a címlapon, a belföldi hírek vezető helyén. A főszerkesztő kérdésére Maraniss azt válaszolta: nem a bűnügyi rovatban, mert előbb meg kell tudnia, honnan gyűlt össze a pénz.

A Washington Post aznap felhívta az AP nairobi tudósítóját, menjen el Kogelóba, nézze meg a stadiont. A tudósításban az állt, hogy az „Air Jordan Aréna” háromszor akkora, mint az új Barclay’s Center New Yorkban, amelyben a Brooklyn Nets játszik. A fotókon félmeztelen kenyai gyerekek játszottak a dollármilliókat érő kivetítő tetején, egy asszony a fejére próbálgatta a kosárhálót. A riport szerint Obama barátja, a falu szegény kútásója megvásárolta a Kogelo környéki földeket Nairobi határáig. Ő vezeti a kogelói Michael Jordan Kosárlabda Akadémia Alapítványt, amelyet Obama alapított. Az alapítvány tulajdona az „Air” stadion, amelynek számlájára amerikai cégek háromszáz millió dollárt fizettek be, amelyet leírhattak az adójukból. A pénzzel a kútásó gazdálkodik.

A Washington Post nyomdába adása előtt elment a kérdés a Fehér Házba, amely udvariasan azt feszegette, miből épült a kogelói stadion. Az első informális válasz telefonon érkezett: nincs ott stadion, legelő van, sovány birkákkal. Maraniss átküldte a fotókat. Újabb telefon, amely szerint egy másik Kenyára és másik Kogelóra gondoltak, mert kettő van belőle. De utánanéznek, reggelre válaszolnak. Maraniss le sem tette a telefont, a főszerkesztő hívatta: gondolja meg, mit csinál, mert a Fehér Házból telefonáltak, hogy az Egyesült Államok geopolitikai érdekei és biztonsága nem kerülhet veszélybe egy kenyai építkezés miatt, ahol kenyai gyerekek egészségét védik, hogy kosárlabdázzanak inkább, mint füvet szívjanak. Maraniss közölte, hogy a fotókat már elküldte a Congress mindkét házába. A szenátus republikánus és demokrata képviselőcsoportjának vezetője is várja a Fehér Ház válaszát. A főszerkesztő azt mondta, addig nem lehet leírni, hogy Obama vesztegetési pénzekből épített stadiont Kogelóban, amíg nincs meg a lista, kik és mennyit fizettek. Maraniss megrendelte a repülőjegyet Nairobiba. Újabb levél a Fehér Házba: ha nem érkezik válasz a kérdésekre, a cikk a fotókkal akkor is megjelenik holnap.

A Fehér Ház ezúttal már céges e-mailben válaszolt: az adminisztráció perceken belül eloszlatja a félreértéseket. Eközben már mindkét képviselőcsoport vezetősége ülésezett, a kenyai amerikai nagykövetségtől azonnali információkat kértek. A nagykövet küldött egy fotót egy kitaposott pályáról, amelynek nem volt kerítése, csak egy palánkja volt, azon nem volt kosár, és egy kisfiú lyukas kosárlabdát pattogtatott. A távirat szerint ez a Michael Jordan Kosárlabda Akadémia. John Boehner házelnök a nagykövetnek annyit üzent vissza, hogy csomagoljon. Megérkezett a Fehér Ház válasza: „A kosárlabda a kenyaiak játéka, a kenyai győzelemre született nép. Ezt felismerték amerikai cégek, amelyek magánadományokkal támogatták a kenyai kosárlabdát és a kenyai gyerekek mozgásigényét. Ezek magánadományok, nincs benne közpénz, a stadion lehetne Nairobiban, de a Michael Jordan Kosárlabda Akadémia Kogelóban van.”

Amikor Maraniss elküldte a Fehér Ház válaszát a kongresszusba, a demokrata és a republikánus képviselőcsoport közös ülést tartott, amelynek végén behívták Joe Biden alelnököt, és megkérdezték tőle, mennyi idő alatt képes felkészülni arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen. „Egy hét” – válaszolta Biden. „Az sok” – közölték. Amikor Maraniss átküldte a másnapi Washington Post cikkének fénymásolatát a gigantikus stadionnal a csonttá soványodott bölények között, és közölte, hogy a Post másnap hússzor nagyobb példányszámban jelenik meg, a két képviselőcsoport megállapodott a felállítandó szenátusi vizsgálóbizottságról, amely meghallgatja az elnököt. A demokratáknak egyetlen kérésük volt, hogy a republikánusok ne használják fel az ügyet ellenük, a cél a jogállamba vetett bizalom helyreállítása, és az Egyesült Államok nemzetközi tekintélyének megőrzése.

Másnap reggel 10 órakor a Fehér Ház szóvivője sajtótájékoztatót tartott, statisztikai adatokat sorolt a kosárlabda afrikai népszerűségének fejlődéséről: „Az új stadion rendszerváltás a kosárlabdában. Az amerikai cégek adományai javították a kenyai életszínvonalat, egy kogelói kútásó az ország leggazdagabb embere lett.” Délelőtt 11 órakor Maraniss Kogelóból írta a levelét, amelyben pontos listát küldött az adományozókról az alapítvány könyvelése alapján. Egy oknyomozó csoport kigyűjtötte az adományozók adókedvezményeit, miután Obama elnök a fejlődő világ látványsportjainak támogatását észrevétlenül becsempészte az amerikai adókedvezmények közé. Délben a Fehér Ház szóvivője még a felelősségvállalásról beszélt a világ szegényeinek sportjáért, de délután 1 órakor már megdobták rohadt paradicsommal, mire lemondott. Utódja nem mert kamerák elé állni.

Délután 2 órakor az összes amerikai tévéállomás a kenyai stadionból tudósított kecskék közül, a komikusok Obama-álarcban léptek a közönség elé megtömött zsebekkel, kosárlabdával és cumisüveggel. Délután háromra egyben volt a három lista: ki mennyit fizetett a stadionra, mekkora adókedvezményben részesült, és a támogatása fejében milyen állami kedvezményeket kapott. A három lista mértani pontossággal fedte egymást. A végén összesítették, hány millió dollárba került az amerikai adófizetőknek a kogelói stadion. Amikor a demokrata és a republikánus párt elnöksége meglátta az összeget, üzent Biden alelnöknek, hogy vegye fel a legjobb öltönyét. Négy órakor Obama szólt a néphez, kommunistának nevezte, aki közpénzről beszél. Amikor annál a résznél tartott, hogy minden magáncég annak adja a pénzét, akinek akarja, két erős testalkatú tengerészgyalogos lépett mellé, és arra kérte, kövesse őket. Obama a vizsgálóbizottság előtt bilincsben jelent meg. Amikor „Elnök úrnak” szólították, közölte: „Már nem vagyok elnök”. A Washington Post másnap megírta, hogy Obama a kenyai alapítványába kenőpénzeket fizettetett, a vesztegetés fejében állami kedvezményeket adott. Kogelóban a kútásó milliárdos vagyonát zárolták
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.