Kifejezés:
Dátum:
ésközött.
Hol keres?

Évfolyam:
Lapszám:
Szerző:

Sorrend:
4980 db
2010. 10. 20.
Farkasházy Tivadar

A láthatatlan légió

A FILOZÓFUS
Ő kezdte, anélkül hogy bement volna a Házba. Gondolta, rábízza a többiekre. Aztán átadta az egészet, azóta csak évente egyszer szólal meg, mint a legnagyobb remeték. Ilyenkor mindenki ünnepli, ezzel el is van. Tán tíz éve azt találta mondani, hogy a szélsőjobb veszély el lett túlozva, azóta hozzátehetné, hogy nem eléggé, de ezt még tartogatja. Talán majd ismét szamizdatban.
2010. 10. 20.
Megyesi Gusztáv

Bambi


2010. 10. 20.
Váncsa István

UFÓk Kína fölött

Október tizenegyedikén este nyolc negyvenkor újabb két ufót észleltek Kínában, ezúttal a Sanhsziban lévő Taijuan fölött. Pont egy hónappal korábban le kellett zárni a belső-mongóliai Paotou repülőteret, mert a leszálló repülőgépeket egy pökhendi ufó zavarta, és nem akart odébb menni, hiába hessegették.
2010. 10. 16.
Varga Ferenc József

Le nyúl

Válságadó, multiadó, a magán-nyugdíjpénztári befizetések befagyasztása - ennyi elég is ahhoz, hogy megrengesse a magyar gazdaság körüli világot. Mindehhez hozzájárult az államosítás felé tett első lépés is. Sok az aggodalom, ám Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint ezekre semmi ok. Vajon mitől lesz jó ez az új csomag nekünk, kisembereknek? A Hócipő Matolcsy dolgozószobájában járt.
2010. 10. 15.
Ürmös Zsolt

Jó szerencsét!

Teljes sikerrel ért véget a chilei bányászok kimentése a San José bánya mélyéről. A mentőakció, melyet a chilei állami televízió élő egyenes adásban közvetített, hamarabb kezdődött és gyorsabban ért véget, mint tervezték. A bányászok 22 órán keresztül tartó felszínre hozásánál természetesen a Hócipő riportere is ott volt az Acatama sivatagban, hogy együtt szurkoljon és ünnepeljen a bányászok családtagjaival.
2010. 10. 14.
Trunkó Barnabás

A Terminátor Moszkvában

Arnold Schwarzenegger, Kalifornia állam leköszönő kormányzója népes küldöttség élén az orosz fővárosban járt, ahol találkozott Dmitrij Medvegyev elnökkel is. Az egykori testépítő-mozisztárral - még hazautazása előtt - Trunkó Barnabás a seremetyevoi repülőtéren készített interjút.
2010. 10. 12.
Megyesi Gusztáv

Chilei emberünk

Ezekben a napokban több ezren segítenek anyagiakkal is az iszapkatasztrófa károsultjain. Soros György alapítványa egymillió dollár támogatást nyújt, az itthoni multimilliárdosok közül azonban eddig csak Demján Sándor adakozott, tízmillió forinttal, a többi dúsgazdag emberről, így a katasztrófát okozó cég tulajdonosaitól nem érkezett felajánlás. Megyesi Gusztáv egy külföldön élő magyar származású milliárdossal beszélgetett.
2010. 10. 11.
Ürmös Zsolt

A 7-es buszon bliccelt Brad Pitt

Angelina Jolie után, ezúttal Brad Pittről jutottak birtokunkba leleplező fotók, aki, míg felesége Fóton forgat, hol motoron, hol a 7-es buszon utazza be Budapestet. Szemfüles olvasónk a BKV-buszon kapta lencsevégre az amerikai filmsztárt...
2010. 10. 09.
Szabados Gábor

Igazolt

Míg igazolatlan hiányzás miatt összesen 1,2 millió forintot kell fizetnie tizenkét fideszes képviselőnek, addig a Fidesztől szóbeli dicséretet kapott Szili Katalin.

Sikerpropaganda
A kormány a parlament elé terjeszti azt a javaslatát, hogy ezentúl legalább havonta egyszer játsszon a magyar válogatott San Marinóval.
2010. 10. 07.
Smuzewitz Ilona

Jobbkéz-szabály

Ha az egészségtelenül vörös színű, maró hatású iszap át nem szakítja a gátat, talán még mindig azt találgatnánk, hogy mikor rúgja ki a kabinetből Matolcsy György minisztert a kormányfő. A mérgező sár cunamija ugyan elmosta ezt a napirendi pontot, de Orbán Viktornál mégis érdeklődött Smuzewitz Ilona.
2010. 10. 06.
Bartus László

Világforradalom

Lenin jó nyom lehet, mert azt mondta, a leggyengébb láncszemben tör ki a forradalom. Mi kétségkívül a leggyengébb láncszem voltunk a demokráciát tekintve, miután a demokrácia kormánya úgy megijedt, hogy moccanni sem mert. Ezt a láncszemet könnyű volt elszakítani.
2010. 10. 06.
Farkasházy Tivadar

A nyerhetetlen tizenegy

A MEGÚJULÓ
Már az apja is az volt, aki 57-ben kezdte a Munkás-Paraszt Forradalmi Kormánnyal, aztán megújult 68-ban, a hetvenes évek elején Biszkuékkal kissé visszaújult, majd megújult a 85-ös növekedési kongresszuson, de 90-ben inkább egy gyárat újított magának. Fia azóta négymilliószor ejtette ki a reform, a hatékonyság és a modernizáció szavakat, négy kormányban volt helyettes államtitkár.
2010. 10. 06.
Farkasházy Tivadar

100

Egy pápa, vagy bármily földi halandó boldoggá, majd később szentté avatásához két csoda bizonyítása szükséges, ez néha ötven, máskor ötszáz évbe is beletelik. Egy költő halhatatlanná válása azért rövidebb, s bár korai erről beszélni, hiszen öt éve még itt álltál ezen a színpadon, de azért felvetem. Ehhez is két bizonyíték szükséges, az irodalomtörténészeké és az olvasóké.
2010. 10. 06.
Farkasházy Benedek

Vándorcirkuszok: Körbe-körbe

AAA, Nascar, USAC, CART, Champ Car, Indycar, Indy Racing League... Szinte ahány év, annyi széria indult, olvadt össze, vagy szűnt meg az Egyesült Államokban. Miért választottuk mégis címnek az Indycart? Mert ez az egyetlen, ami nevében is magába foglalja a kétségtelenül legnagyobbat, az indianapolisi 500-as futamot.
2010. 10. 06.
Megyesi Gusztáv

Újlengyel fölvirágzik

- Jó napot kívánok, merre találjuk Borbíróék házát

- Tessék a sarokig menni, ott az IBM-nél jobbra fordulni, majd végig egyenesen a Texas Instrumentig, aztán a Marriottnál, ahol a Horváth Marikáék butikja van, megint jobbra, és a Hewlett-Packard feliratú malomnál már messziről meglátják Borbíróék házát.
2010. 10. 06.
Para-Kovács Imre

Nagyi kifőzdéje


2010. 10. 06.
Hócipő szerkesztőség

Joli Pesten


- Már megint valami futóverseny!
2010. 10. 06.
Fenekovács László

Kitört a Kánaán


Ezentúl mindenki öt felest ihat
meg naponta!
elejére  |  96  |  97  |  98  |  99  |  100  |  101  |  102  |  103  |  104  |  végére
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/18  •  VIII. 27. – IX. 9.
Orbán repülőről is megtekintette, elkészült-e már a hatvanpusztai félkész mezőgazdasági üzem! Para-Kovács Imre: A lán ugrani készül, avagy az oroszok akkor fosztogatnak és erőszakolnak Ukrajnában, ha azt Szijjártó már megbeszélte Lavrovval Váncsa István a falvak kedvenc időtöltéséről: a kocsmák előtti mocskosfideszezésről Smuzewitz Ilona megtudta: úgy pótolják az orvosokat, hogy minden vajúdó kismama kezét egy vízvezeték-szerelő fogja majd Farkasházy Tivadar nem érti, a kormány miért tudta azonnal, kik gyújtották fel a kárpátaljai templomot, és most miért nem tudta Sulyok, kik bombázták Munkácsot? Havas Henrik egy Semjén Zsolt kezében tartott Bibliára esküdött, hogy hallgat Dési János Kőszeg Ferenccel beszélgetett az ügynökök elöli futásról és a Pride-sétáról Selmeczi Tibor Mészáros Lőrinc nyomdokain: gázszerelésbe kezdett egy vécépumpával Verebes István galériája, avagy a sértődött ellenzéktől a Fidesz utolsó órájáig A Heti Kamu kioknyomozta, hogy a NER-elit tihanyi, luxusnyaralónak tűnő gyümölcsfeldolgozói mellett nem úszómedencék épültek, hanem feszített víztükrű cefrekádak
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.