4980 db
2010. 10. 06.

Smuzewitz Ilona
Plakátbűnözők
Föltűnt már, mennyire elpofátlanodtak a nagymamák. Tényleg ideje volt rendet vágni közöttük. Megtöltik az orvosi várótermeket, a boltban hangosan nyögdécselve rakják a lisztet a kosárba, a villamoson kikövetelik az ülőhelyet. Özvegyi nyugdíjakból élnek. Alig járnak futóversenyekre. Ami itt van nagymamafronton, az minden, csak nem közbiztonság.2010. 10. 05.
Hócipő online
Tisztelt látogatóink!
A Hócipő ma ünnepelte volna 21. születésnapját. Azonban a Kolontárt és a környező településeket elárasztó borzalmat követően úgy érezzük, most nemcsak ünnepelni, de viccelni sem illik semmivel. Ezért honlapunkat a mai napra leállítjuk (korábbi anyagainkat természetesen elérhetik, ám újakkal holnapig nem jelentkezünk).2010. 10. 02.
Varga Ferenc József
Egy pár sztár
Napjaink leghíresebb hírességei, a hollywoodi sztárpár Magyarországra költözött - egy filmforgatás idejére. Hogy Angelina Jolie és Brad Pitt mikor érkeztek, nem tudni, csak annyit, hogy a színésznő már megkezdte a forgatási munkálatokat egy rákospalotai stúdióban, és hogy talán férjével örökbefogadnak egy magyar gyermeket is. De hogy mi minden történt velük eddigi itt tartózkodásuk alatt, azt a Hócipőnek adott exkluzív interjúban mondták el.2010. 10. 01.
Ürmös Zsolt
Dutyi nagyi
Őrizetbe vette a rendőrség azt a 61 éves nagymamát, akit Etyeken rajtakaptak, amint épp egy választási plakátot tép le unokája sétáltatása közben. Mivel Pintér Sándor nyilatkozata óta tudjuk, hogy „...szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható”, ezért a rend etyeki éber őrét faggattuk, vajon ez az incidens már a belügyminiszter által felvázolt sötét jövő lenne?2010. 09. 30.

Trunkó Barnabás
Azonnali röhögések órája
Röhögőgörcsöt kapott Hans-Rudolf Merz svájci pénzügyminiszter, miközben a parlamentben egy azonnali kérdést válaszolt meg. Beszéde közben a svájci Bundesrat is hangos nevetésben tört ki. A miniszter azt állította: egy szót sem értett abból, amit fölolvasott. Svájci parlamenti tudósítónk, Trunkó Barnabás azonnal a helyszínre utazott.2010. 09. 28.

Megyesi Gusztáv
A bűn nyomában
Megütközést keltett országszerte Pintér Sándor belügyminiszter nyilatkozata, miszerint jövőre a várható társadalmi elszegényedés miatt szaporodni fognak a bűncselekmények, nő a korrupció, egyre több lesz az utcai támadás és a fegyveres rablás. Megyesi Gusztáv a magyarországi maffiahálózat szóvivőjével beszélgetett.2010. 09. 27.
Buzsik Zsolt
Baljóslatú belügyminiszter
Tömeges elszegényedést, növekvő bűnözést és korrupciót jósolt Pintér Sándor belügyminiszter. Pánikra azonban semmi ok, előre is higgyünk Szijjártó Péternek, aki majd el fogja mondani, hogy Pintér Sándor fordítva nézett a kristálygömbjébe.2010. 09. 25.
Szabados Gábor
Az új tanács rendszere
Lényegében folyamatosan ülésezik az Országos Érdekegyeztetési Tanács utódszervezete, amely a megváltozott funkciónak megfelelően új nevet is kapott. Szabados Gábort, a Hócipő munkatársát szívesen látták az ülésteremben.2010. 09. 23.

Smuzewitz Ilona
Könyvmolyok
Felvetődött, hogy módosítani kellene a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár elnevezésének Szabó Ervinre vonatkozó részét. A többit majd akkor, ha az új alkotmányban Debrecen lesz a főváros, és a Videotoné pedig a nemzet stadionja. A könyvtár régi és új nevéről, Smuzewitz Ilona a Nemzeti Átnevezési Bizottság Általános Területi Alosztályvezetőjét kérdezhette.2010. 09. 22.

Farkasházy Tivadar
Nem értem - 2010/19
12 perc alatt 181 csirkeszárnyat falt fel a Buffalóban tartott amerikai bajnokságon Sonya Thomas, ezzel két kiló húsz dekával javítva meg az előző rekordot. Magyarországon 12 hónap alatt falt fel 181 csirkeszárnyat özvegy Somfai Jenőné kisnyugdíjas, viszont az egész alig tett ki két kiló húsz dekát, mert még meg is felezte őket.2010. 09. 22.

Farkasházy Tivadar
Vándorcirkuszok: Golf
Nemcsak porcelán volt a Mingkorszakban,
mivel már Xuande császár (1425-1435) is golfozik. Sőt, Ling Hongling
professzor, a Lanzhou University kutatója azóta bizonyítékokat tárt fel,
hogy hasonlót játszott a déli Tangdinasztia 500 évvel azelőtt, hogy a
golfot először említették Skóciában.2010. 09. 22.
Farkasházy Benedek
Újmagyar
Nagyobb eséllyel vesznek részt a Nemzeti Együttműködés Rendszerében azok az önkormányzatok, amelyek egy nyelvet beszélnek a kormánnyal - mondta Kövér László Füzesabonyban. MZ/X máris azt üzente, hogy, „Haj-rá-f-ide-sz”, ami Mézga Aladár fordításában azt jelenti, hogy „Hajnalban rántottát fogyasztani idejemúlt szokás.”2010. 09. 22.

Megyesi Gusztáv
Az októberi események
A 2006. őszi jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság ülésén azt mondta Majoros ezredes, a Rebisz műveleti igazgatója, hogy a tv-székház ostromakor azért nem jutott rendes felszerelés a vidékről fölvezényelt rendőröknek, mert a laktanyából hazament a raktáros, és nem volt másik kulcs a raktárhoz.2010. 09. 22.

Para-Kovács Imre
Egyre jobb lesz
Telnek és múlnak a napok, aztán egyik reggel arra ébredek, hogy megint jobb magyarnak lenni. Ennek persze elsősorban lelki tényezői vannak, de azért akadnak gyakorlati jelek is, például rögtön itt a szemem előtt a megújuló Moszkva tér, ami színes lett. Igaz ugyan, hogy ennek a remek dolognak első látásra semmi köze az önkormányzathoz vagy a kormányhoz, azonban ez tévedés, mert be is tilthatták volna a művészek munkáját.2010. 09. 22.
Nézhetetlenek, mert láthatatlanok
A helyi kábeleket leszámítva is már
legalább 50 magyar nyelvű csatorna létezik, s számtalan médiaiskola
ontja a riportereket, mégis óriási hiányérzete támad a nézőnek. Az
alábbiak egy része önszántából hiányzik, másokat a politika vagy az
igénytelenség szorított a taccsvonalra, páran pedig csak úgy
vagyogatnak.2010. 09. 22.
A csontbrigád
A csontvázakat öten hivatalból keresik, a másik kettő inkább kommunikálja. Az első két úr esetében nem tudunk szabadulni a gyanútól, hogy nem véletlenül kishibásak, hiszen úgy mégiscsak könnyebb irányítani őket. A csontvázak összerakása mindig nehéz, pláne ha nincsenek, de ha vannak, akkor is.2010. 09. 22.

Smuzewitz Ilona
Mikor kezdjük növelni a zöldfelületet?
Eléggé fel van pörögve a mama. Amióta Orbán a véleményére kíváncsi.Amikor megtalálta a borítékot, azonnal hívott, hogy elmondja, Orbán kíváncsi a véleményére, és bár mondtuk neki, hogy más nyugdíjasok is megkapták a kérdéseket, a mama ezt személyes kapcsolatnak érzi. Megbeszélnivalójuk van Orbánnal.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/18 • VIII. 27. – IX. 9.
Orbán repülőről is megtekintette, elkészült-e már a hatvanpusztai félkész mezőgazdasági üzem!
Para-Kovács Imre: A lán ugrani készül, avagy az oroszok akkor fosztogatnak és erőszakolnak Ukrajnában, ha azt Szijjártó már megbeszélte Lavrovval
Váncsa István a falvak kedvenc időtöltéséről: a kocsmák előtti mocskosfideszezésről
Smuzewitz Ilona megtudta: úgy pótolják az orvosokat, hogy minden vajúdó kismama kezét egy vízvezeték-szerelő fogja majd
Farkasházy Tivadar nem érti, a kormány miért tudta azonnal, kik gyújtották fel a kárpátaljai templomot, és most miért nem tudta Sulyok, kik bombázták Munkácsot?
Havas Henrik egy Semjén Zsolt kezében tartott Bibliára esküdött, hogy hallgat
Dési János Kőszeg Ferenccel beszélgetett az ügynökök elöli futásról és a Pride-sétáról
Selmeczi Tibor Mészáros Lőrinc nyomdokain: gázszerelésbe kezdett egy vécépumpával
Verebes István galériája, avagy a sértődött ellenzéktől a Fidesz utolsó órájáig
A Heti Kamu kioknyomozta, hogy a NER-elit tihanyi, luxusnyaralónak tűnő gyümölcsfeldolgozói mellett nem úszómedencék épültek, hanem feszített víztükrű cefrekádak
2025/18 • VIII. 27. – IX. 9.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
