Kifejezés:
Dátum:
ésközött.
Hol keres?

Évfolyam:
Lapszám:
Szerző:

Sorrend:
4980 db
2010. 09. 08.

Esemes - 2010/18

Szijjártó szerint ez a kormány három hónap alatt többet tett, mint az előző három együttvéve.

A devizahitelesekért feltétlenül.
(megyesi)

Hát akkor talán végeztünk is…!
(trunkó)
2010. 09. 08.
Fenekovács László

Nem csak húszéveseké a világ


2010. 09. 08.
Ürmös Zsolt

Talmácsi lehet Overdose új zsokéja


2010. 09. 08.
Smuzewitz Ilona

Ostoba bohóckodás

Azt Hoffmann Rózsa sosem ígérte a pedagógusoknak, hogy jól fognak járni. Nem is fognak. Azt már korábban megtudhatták, hogy a kormánynak annyira fontos az oktatás, hogy ezerkétszáz pedagógusi állás szűnik meg. Most az is kiderült, hogy vagy ostobák, vagy bohócok.
2010. 09. 08.
Farkasházy Attila

Leigáztuk Moldovát!


- Csúszik, jóvan?
2010. 09. 04.
Varga Ferenc József

Tanévnyitogató

A héten nekivágtunk egy újabb tanévnek, amiben a rejtély továbbra is az, hogy mi szükség van rá, hiszen mindenkinek csak egy nyűg. A gyereknek mindenképp. A szülőnek is - mert ezt kell venni, azt kell venni, ide kell menni, oda kell menni. És persze a tanároknak - az ideges szülők és az idegesítő gyerekek miatt. Igaz, évezredek óta nem találtak ki jobbat. Megkérdeztük, mit gondol erről egy budapesti iskola tanárnője, Éva néni.
2010. 09. 03.
Ürmös Zsolt

Betelefonálós szóvivő

Megújul az MSZP kommunikációs stábja. Tegnap mutatkozott be a sajtónak a párt két új szóvivője, Török Zsolt, a kormányzati sajtó tájékoztatókat előszeretettel látogató exképviselő, valamint Kormos Kata, aki pár éve még az egyik kereskedelmi televízión vezetett betelefonálós játékot. Munkatársunk, Ürmös Zsolt telefont ragadott, hogy így készítsen interjút a frissen kinevezett szóvivőkkel!
2010. 09. 02.
Trunkó Barnabás

Bringa-keresztelő

Szerdától lehet szavazni a budapesti közbringa-rendszer elnevezésére az zsűri által előzetesen kiválasztott nevek közül. Az érdeklődést jelzi, hogy 3727 javaslat érkezett, ennyi kopogtató cédulával már indulni lehetne az önkormányzati választáson. A zsűri végül hosszas vita után öt javaslatot bocsátott népszavazásra. Munkatársunk Trunkó Barnabás az egyik leszavazott zsűritaggal készített interjút.
2010. 08. 31.
Megyesi Gusztáv

Búcsú a villanykörtétől

Szeptember elsejétől, azaz szerdától a százas izzók után a 75 Wattos égők gyártását és nagykereskedelmi forgalmazását is beszüntetik, két éven belül pedig az összes hagyományos villanykörtével végeznek, helyettük kompakt fénycsövekkel és LED-lámpákkal világíthatunk. Megyesi Gusztáv Thomas Alva Edisonnal beszélgetett.
2010. 08. 28.
Szabados Gábor

Orbán igent mondott Batthyányéknak

Nagy megkönnyebbüléssel fogadta az ország népe, hogy Orbán Viktor igent mondott: elfogadta a Professzorok Batthyány Köre meghívását, és szeptember 7-én évértékelő beszédet mond kormányzása első 100 napjáról. Igaz, addig az izgalomtól lerágjuk mind a tíz körmünket, de majd kinő.
2010. 08. 27.
Farkasházy Benedek

Olajfalók

Néhány hét alatt egy ezidáig ismeretlen mikrobafaj eltüntette a Mexikói-öbölben kifolyt olajat. A Hócipő riportere gyorsan mikrofonvégre kapott egy olajfaló baktériumot, mielőtt vicces környezetvédők becsempésznék őket a legnagyobb olajmezőkre, hogy végre nekiálljanak vízzel üzemelő kocsikat csinálni az autógyárak.
2010. 08. 26.
Smuzewitz Ilona

Az igazság harcosai

A sukorói kaszinó-beruházásról szóló fideszes sajtótájékoztatón egy korábbi szocialista képviselő jelenlétével kissé átalakította a menetrendet. Az eset után kiadott közleményekből nehéz rekonstruálni a történteket, ezért Smuzewitz Ilona két forrásból igyekezett tájékozódni.
2010. 08. 25.
Farkasházy Tivadar

Egy másik Szigetvár

Váltóban utoljára 1954-ben nyertek Európa-bajnokságot Szőke Katóék és Dömötör Zoltánék, utóbbi a Lőj, Dömötör, lőj című 1964-es japán krimi főszereplője. Most a szlovénok indulnak a négyesen, ugyanis csak nyolc váltó nevezett, és sorsoltak. Így kerül a két esélyes, a brit és a francia váltó a szélére, mi a hármasra.
2010. 08. 25.

Éljen augusztus 20!


2010. 08. 25.
Kéri László

Viszkinek lenni jó

Igazi augusztusi hír, miszerint valahol az Antarktisz mélyén a jégrétegekbe fagyva megtaláltak egy láda viszkit. Sok-sok éve már, hogy a nyár közepén az égvilágon semmi sem történik, ezért e politikamentes hetekben a legelképzelhetetlenebb valótlanságoknak is komoly esélyük nyílik arra, hogy egy-két napra fontos eseményekké válhassanak.
2010. 08. 25.
Megyesi Gusztáv

Lellei gyors

Ülünk a balatonlellei gyorson, óránként negyven kilométeres sebességgel repülünk Budapest-Déli pu. felé, és furdal a lelkiismeret. Augusztus huszadika van, Szent István ünnepe, ezekben az órákban már az új, forradalom utáni Magyarország tisztjeit avatják az új köztársasági elnök jelenlétében, a szokásos légiparádé helyett különféle gyorsnaszádok csorognak lefelé a Dunán...
2010. 08. 25.
Para-Kovács Imre

Miami expressz, varsói gyors

Szalai Annamária lesz kilenc évig a magyar főcenzor, és ezen az sem változtat, ha nyilatkozatai, képességei alapján a hozzám hasonló naiv és jóindulatú recenzor hajlamos megelőlegezni neki némi bizalmat, mivel azért mégsem egy Semjén Zsolt vagy Pelczné Gál Ildikó, például még nagyon nagy hülyeséget nem mondott, és nem is intézett frontális támadást a független gondolkodók ellen.
2010. 08. 25.
Trunkó Barnabás

Show ném gorcsicával

Az élet a legjobb forgatókönyvíró! Ezt az immár frázissá csépelt mondatot minden igényesebb szerkesztő azonnal kihúzná a kéziratból, ha nem tudná, hogy Moszkva és Washington éppen a Salt ügynök bemutatójának idején cserélt ki néhány kémet, a CIA-ra nézve eléggé megalázó átváltási árfolyamon. Az élet most is bebizonyította, hogy tényleg jobb forgatókönyvíró, mint a Salt ügynök szerzői.
elejére  |  99  |  100  |  101  |  102  |  103  |  104  |  105  |  106  |  107  |  végére
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/18  •  VIII. 27. – IX. 9.
Orbán repülőről is megtekintette, elkészült-e már a hatvanpusztai félkész mezőgazdasági üzem! Para-Kovács Imre: A lán ugrani készül, avagy az oroszok akkor fosztogatnak és erőszakolnak Ukrajnában, ha azt Szijjártó már megbeszélte Lavrovval Váncsa István a falvak kedvenc időtöltéséről: a kocsmák előtti mocskosfideszezésről Smuzewitz Ilona megtudta: úgy pótolják az orvosokat, hogy minden vajúdó kismama kezét egy vízvezeték-szerelő fogja majd Farkasházy Tivadar nem érti, a kormány miért tudta azonnal, kik gyújtották fel a kárpátaljai templomot, és most miért nem tudta Sulyok, kik bombázták Munkácsot? Havas Henrik egy Semjén Zsolt kezében tartott Bibliára esküdött, hogy hallgat Dési János Kőszeg Ferenccel beszélgetett az ügynökök elöli futásról és a Pride-sétáról Selmeczi Tibor Mészáros Lőrinc nyomdokain: gázszerelésbe kezdett egy vécépumpával Verebes István galériája, avagy a sértődött ellenzéktől a Fidesz utolsó órájáig A Heti Kamu kioknyomozta, hogy a NER-elit tihanyi, luxusnyaralónak tűnő gyümölcsfeldolgozói mellett nem úszómedencék épültek, hanem feszített víztükrű cefrekádak
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.