4980 db
2010. 11. 17.
Varga Ferenc József
Trónigény
Én, Varga Ferenc József, a magyarok Istenének kegyelméből Hofburger King V. Ferenc József néven megkoronázott királya, Hazám és Nemzetem érdekében bejelentem törvényes igényemet az osztrák-magyar trónra. A trónigény érvényesítésére az alábbiak jogosítanak:A mai Ausztria keletről az Enns folyóig húzódó része 907-től, az ennsburgi csatától egészen I. István haláláig magyar felségterület volt.
2010. 11. 16.
Farkasházy Benedek
OV Bizottság
Az OVB elutasította mindhárom, a magánnyugdíjpénztári befizetések állami einstandolását meggátolni hivatott népszavazási kérdést. Indoklásuk szerint nem találták egyértelműnek, kit vagy mit takarnak az állam és állampolgár kifejezések. A kérdések benyújtói most azt fontolgatják, újra beadják azokat király és alattvaló szavakkal.2010. 11. 13.
Varga Ferenc József
Na, ki a király?
Egy 92 éves egri bácsi azt állítja, ő IV. Béla egyenes ági leszármazottja, és az Országgyűlésnek írott levelében bejelentette törvényes igényét a magyar trónra. Árpád-házi Daka József beérné a királyi nyugdíjjal is, bár mint állítja, lépésének elsődleges oka az, hogy a „kutya Habsburgok” megint mozgolódnak. És bár mindent titokban kell tartani, a Hócipőnek sikerült Magyarország egyetlen jogos uralkodójával interjút készítenie.2010. 11. 12.
Ürmös Zsolt
Államtitkár Hollywoodból
Valószínűleg Andy Vajna producer felügyeli majd a magyar filmgyártás állami finanszírozását a Nemzetgazdasági Minisztériumban betöltendő tisztségében - jelentette a Variety című amerikai médiaipari hírmagazin internetes kiadása. Ürmös Zsolt a filmfinanszírozás változásáról, terveiről, és az új magyar filmekről faggatta az ismert hollywoodi producert.2010. 11. 11.

Trunkó Barnabás
Libator
A Márton-napi libator nem hasonlítható össze olyan újsütetű, külhonból átvett ünnepekkel, mint a Valentin-nap, vagy a Halloween. A Márton-nap valójában magyar ünnep, csak más nemzetek is átvették, főleg olyanok, amelyek szeretik a libát, és az újbort. Márpedig ilyen nemzet elég sok akad. Munkatársunk, Trunkó Barnabás, egy Márton-napi libával készített interjút.2010. 11. 09.

Megyesi Gusztáv
Tűz lesz, babám
Négy nap után összeomlott a tűzoltók új riasztási rendszere, jelentették a hírportálok, ezért a régi szisztéma szerint vonultak ki az esetekhez. Már 2006-ban, az emlékezetes műegyetemi tűzesetnél is lefagyott a rendszer, ami aztán tragédiába torkollott, ráadásul a mostani szoftverhez csak egyetlen egy ember ért, azt viszont nyugdíjazzák. Mi lesz? Ezt kérdezte Megyesi Gusztáv a tűzoltóság legőszintébb tűzoltójától.2010. 11. 06.
Szabados Gábor
Farkasokkal táncolók
Farkast láttak többen is Eger felnémeti városrészében - számolt be a heol.hu megyei hírportál. Eger fideszes városvezetése szerint egyértelmű, hogy a farkas az MSZP-s hordák előőrse.A Stones Magyarországon
Londoni sajtóértesülések szerint a Rolling Stones utolsó világkörüli útjára indul 2011-ben. A turné a banda megalakulásának 50. évfordulóján, 2012-ben fejeződne be. A világon egyedül nálunk már kaphatók jegyek a turné öt, magyarországi állomására.
2010. 11. 05.
Farkasházy Benedek
Nagyon nulla
Három-hármat játszott a DVSC labdarúgócsapata Eindhovenben, az egykori debreceni Dzsuzsákkal felálló PSV ellen... Már ami a kapott gólok és kapufák számát illeti.Tűz van babám
A tesztüzem alatt összeomlott a fővárosi tűzoltók új riasztási rendszere, amit 186 millióért vásároltak, ráadásul nyugdíjazás előtt áll az egyetlen ember, aki átlátja és érti azt. Úgyhogy tartsunk minden szobában poroltót.
2010. 11. 03.

Bartus László
Vándorcirkuszok: Yankees a nemzeti kincs
A baseball szabályai könnyűek, ha valaki megtanulja a Wii-t használni. Nekem Dietmar Clodo, a bombagyáros küldött egyet tavaly, hogy tartsak lépést a korral és a kanapén fekve sportoljak. Azóta tudom, hogy a strikeout nem Cser Ágnes elmaradó bérmegmozdulásait jelenti, hanem azt, hogy az ütőjátékos harmadszor is elvétette a labdát.2010. 11. 03.
Boncz Géza
Saárossy Eugén: Családi album II.
Soma úgy kezdte gyermekkorát, hogy megszületett. Egyszóval már akkor is föltalálta magát. Egyből felvették a bölcsődébe, felvették az óvodába, felvették az elemibe, a polgáriba, és felvették egy Pestre induló vonatra is.A fővárosban kitanulta a vegyészséget, és patikában dolgozott, alkotott.
2010. 11. 03.

Farkasházy Tivadar
A honfoglalók
A TÖRZSFŐ
Eddig jól ment a szekere, de későn vette
észre, hogy itt nem lesz hét vezér, csak egy, a lebédiai koleszosok
ideje lejárt, s ideje a jurtát valami stabilabb kővárra cserélni, benne
egyre illedelmesebben meghúzódni, mielőtt kiszögeznék a falára. Mivel
nem volt rá képes, harmadmagával brüsszeli kalandozásra adta a fejét...2010. 11. 03.

Farkasházy Tivadar
Az újságírás vége VIII.
Az egész média nyakába ültetnek kilenc évre egy felettébb kétes szakmai múlttal rendelkező hölgyet, a szóvivő mindezt a demokrácia és a szabadság diadalának tünteti fel, ezt is simán leírják. Százmilliárdos adókat vetnek ki újabb szektorokra, amelyeket a Videoton két törzsszurkolója teljesen jogosnak tart, miközben cégeiket is alaposan sújtja, egyikük másnap megkapja az egyik legnagyobb keresztet.2010. 11. 03.

Megyesi Gusztáv
Alkotmány készül
Külföldön járva, a várnai strandtól kezdve a Cote d’Azur-ön át a Kilimandzsáró haváig, ahol csak magyar ember megfordul, a pofájáról sül le a bőr, amikor meghallja, hogy minden rendes népnek van otthon preambuluma, csak neki nincsen; hát persze, hogy a külföldiek pökhendien átnéznek rajta, vagy ha szólnak is hozzá, foghegyről teszik.2010. 11. 03.

Para-Kovács Imre
Szökőkút
Az egész úgy kezdődött, hogy megjelent egy felirat a Fény utcai piac bejáratánál, hogy „itt hamarosan szökőkút épül”, és tényleg, a magántőke már csak ilyen, az nem ígérget, hanem teljesít: alig pár hét alatt megépül a szökőkút, egy fényes fémgömb, amin víz csurog lefelé.2010. 11. 03.

Uj Péter
Tiszta és átlátható
Lapzártára esett be, hogy Kubatov Gábor kerülhet a Fradi elnöki székébe, de az szinte biztos, hogy elnökségi tag lesz. „Szeretném a munkámat felajánlani a klubnak, a sportolóknak, a Fradi szurkolóinak” - nyilatkozta a Blikknek az önzetlen és szorgos képviselő. Ilyen nagylelkű fölajánlást persze esztelenség lenne nem elfogadni.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/24 • XI. 19. – XII. 2.
Para-Kovács Imre keresi a kizárólag propaganda-filmekben és műtrágya-ismertetőkben felbukkanó atyafiakat, anyámasszony katonákat és fehérnépeket
Váncsa István az ismét népszerű „fosztogass úgy, mintha osztogatnál” receptről
Smuzewitz Ilona: Magyar ország és Egyesült Államok ország elnökeiről, akik a tenyerükbe köptek, mielőtt kezet fogtak egymással
Farkasházy Tivadar a sapkabolttá változott ovális irodáról, a saját szemével halló Szijjártóról és az ATV tervezett, autópálya-építési sikerekről beszámoló Führer-interjújáról
Havas Henrik beavat a Mészáros Lőrinc-mélyinterjú előkészítésének rejtelmeibe
Dési János: Hogyan szerezzünk miniszterként szponzort a másodosztályba csúszott focicsapatunknak?
Verebes István röviden arról, hogy ne legyen hosszú
A Heti Kamu a MOMA, a Guggenheim Muzeum és a New York-i galériák Orbán rajzáért folytatott versenyéről
Selmeczi Tibor: Hogyan készítsük el szankciómentes orosz olajjal Orbánék fehér házi menüjét?
2025/24 • XI. 19. – XII. 2.
Para-Kovács Imre keresi a kizárólag propaganda-filmekben és műtrágya-ismertetőkben felbukkanó atyafiakat, anyámasszony katonákat és fehérnépeket
Váncsa István az ismét népszerű „fosztogass úgy, mintha osztogatnál” receptről
Smuzewitz Ilona: Magyar ország és Egyesült Államok ország elnökeiről, akik a tenyerükbe köptek, mielőtt kezet fogtak egymással
Farkasházy Tivadar a sapkabolttá változott ovális irodáról, a saját szemével halló Szijjártóról és az ATV tervezett, autópálya-építési sikerekről beszámoló Führer-interjújáról
Havas Henrik beavat a Mészáros Lőrinc-mélyinterjú előkészítésének rejtelmeibe
Dési János: Hogyan szerezzünk miniszterként szponzort a másodosztályba csúszott focicsapatunknak?
Verebes István röviden arról, hogy ne legyen hosszú
A Heti Kamu a MOMA, a Guggenheim Muzeum és a New York-i galériák Orbán rajzáért folytatott versenyéről
Selmeczi Tibor: Hogyan készítsük el szankciómentes orosz olajjal Orbánék fehér házi menüjét?


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.





Hatalmas hiszti



