Ede bácsi és a Harley-Davidson

Nem lett volna szabad hagyni, hogy Sándor Pál tizennyolc évig ne csináljon filmet! Most meg aztán 104 percbe próbálta belegyömöszölni mindazt, ami a rendszer-megváltoztatás óta történt. A főváros elszlömösödését, az egzisztenciák nyomorodását, a gyorsmenzák gasztronóm-sivárságát, az egymásnak feszülő indulatok tobzódását, a kábszer megjelenését, a tévéshow-k mindenhatóságát, az egymillió ázsiai előfutáraként letelepedett, no meg a tősgyökeres hazai etnikumok világvárosi jelenlétét. Ebből akár egy pergő ritmusú mozi is kikerekedhetett volna, de erről szó sincs: 11 órakor ültem be a multiplexbe, fél óra múlva rápillantottam az órámra, de még mindig csak 11:10 volt.

A Noé bárkáját mégis szeretem! A Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium megszűntével kizárólag a filmipar foglalkozik az idősekkel; a filmszemle nagydíját is egy gerontofil mozi nyerte.

- Edeül nem megy!

Sándor Pál hősei egy jellegzetes pesti házban élnek, ahol az egykori lepukkant tanácsi bérlakások már nyilván társasházi öröklakásokká és tulajdoni hányadokká avanzsáltak a telekkönyvben. Itt él Ede bácsi is. De nem a mosodás Minarik, hanem reinkarnációja: Stock Ede, a nyugalmazott moziüzem-vezető (Garas Dezső). Ede bácsiék nem hárman vannak, hanem csak ketten, vagyis ő meg a Valér. A Tálas Valér (Kállai Ferenc).

A duó a hátára veszi a filmet; szinte hihetetlen, hogy a két nagy bölény a mozivásznon még soha nem játszott együtt. Olyan ez, mintha Protapopovék egy jég-show zsűrijében találkoztak volna először.

Ede a Csabagyöngye környékéről már ismert karakter, agilis fickó, de a fedőfoglalkozása most nem mosodás, hanem egy kínai kulináris kényszervállalkozás ételkihordója. Minarikos megszállottsága akkor bukkan elő, amikor az egyik kereskedelmi tévé meghirdeti a „Magyarország legjobb nagypapája” vetélkedőt, ötmillás fődíjjal. Esélyei oly’ minimálisak, hogy - a médiavetélkedők íratlan szabályai szerint - biztos nyerő. Ehhez már csak a nyilvánvaló családi tragédia kapcsán nyakába szakadt rumlis életvitelű tinilány unoka közreműködése, no meg a ház támogató összefogása szükséges.

A másik főhős figurája az Altonára hajaz (Maximilian Schell); tizenöt éve nem mozdult ki a lakásából, bár ennek oka ismeretlen. De amikor Kállai a pizsamájára húzott házikabátjában előtotyog, rögtön elhisszük neki az extrém önkéntes száműzetést.

- A vizitdíjat majd a produkció fizeti!

A két öreg napsugárfiús torzsalkodása bájos, még káromkodásuk is (e nélkül ma már nincs magyar film!) nagyon emberi. A werk-információk szerint az egyébként bontásra ítélt forgatási helyszínt Sándor Pál telerakta különféle karakterekkel, jelezve, hogy egy ilyen gangos ház valójában a társadalom (vagyis a legalsó középréteg) keresztmetszete. Vagy akár az is lehetne. Van itt rapper, fegyverbuzi, hollywoodi szerepekről álmodó női trió, részeges kurva, egzotikus mozgáskultúrákba menekülő nagycsaládos, no meg persze roma és kínai, de van Szőke-Badár is. Meg kutya. Plusz egy kakadu. És persze ott van Törőcsik is, akit csak a hölgyek iránti tiszteletből nem nevezhetünk nagy bölénynek: tolakodóan diszkrét rajongása Ede iránt sokáig emlékezetes marad.

A rendező jóindulatúan és naivan mutat rá arra, hogy a legkülönbözőbb emberek is össze tudnak fogni egy közös célért. Ezt honnan vette? Nyilván nem a napi aktualitásokból; talán egy tizennyolc évvel ezelőtti Tóth Zsuzsa-forgatókönyvben találta.

A film amúgy profi munka, teletűzdelve igazi képi, filmes szimbólumokkal, amiket majd a filmfőiskolán (egyetemen) is fognak tanítani, és amelyek jó része meg is fejthető. Így például a nyitó képsorok tartós (hosszú), özönvízszerű esőzése, amely vagy a hektikus meteorológiai okokra vezethető vissza, vagy végre kihasználták a filmgyári esőgépet. De lehet, hogy ez az özönvíz volt a címadó geg is.

Az előszobaajtó rácsai mögött elsorolt kívánságlisták jelenete a film csúcspontjára kapaszkodott, Kállai is itt nyújtotta a legemlékezetesebbet.

A tiniunoka pályaudvari, interruptált dugásainak is sejtem a szimbólumértékét, bár a két kukkoló zsaru egy kicsit megzavart.

És ott van még a Harley -Davidson is, amit a nagyot álmodni merő Ede végül is megvehet magának. Úgy vágyakozott iránta, mint Fellini hősei az éjszakai tengeren tovaúszó, kivilágított óceánjáró után.

- Dezsőke, ez nekem olyan Körhinta-fíling!

Így voltam én a villanyvasúttal! Reménytelenül sóvárogtam utána, az osztályban csak a Hauser Tominak volt. Alig vártam, hogy a srácaimnak (magamnak) vehessek egy Márklint, már a karácsonyfa alatt felbontottam. A fiaim rá se néztek, akkoriban már a legó volt a trendi. Kétszer összeraktam a síneket, egyszer kisiklattam a mozdonyt, majd az egészet felraktam a kispadlásra. Rájöttem, hogy nem ilyen villanyvasutat akartam!

Szeressétek Sándor Pált!