The Merchant of Hungary

Trunkó Barnabás
2013. 08. 21. · Hócipő 2013/17
Nem szeretnék annak a bírónak a helyében lenni, akire - az ügyforgalom egyenletes elosztása miatt - kiszignálják majd a Csányi kontra Lázár pert. Persze még azt sem lehet tudni, hogy hol fogják tárgyalni az ügyet, de azért Strasbourg már nyilván készül.Még az is lehet, hogy a kijelölt bíró elfogultságot jelent majd be, mert neki is van devizahitele, vagy erős dohányos. Esetleg focirajongó, bár ennek a valószínűsége napjainkban erősen kétséges.
A perben két igen befolyásos ember fog összecsapni, és ehhez képest az kutyafüle, amikor mi óvodás korunkban Kalmár Pistivel azon versenyeztünk, hogy a homokozóban ki tud messzebbre pisilni.
Az eljárás legérdekesebb mozzanata a valóság bizonyítása lesz, amelynek során a bíróság azt fogja vizsgálni, hogy valóban Cs. Sándor- e az ország első számú uzsorása. L. János itt nehéz helyzetbe kerülhet, mert lehet, hogy Ózd környékéről tanúnak jelentkezik néhány kamatos ember, akik eskü alatt vallják, hogy: „Tesókáim, ilyen gyatra kis THM-mel ez a Sanyi gyerek még az esernyőmet sem hozhatná utánam!”
L. János ügyvédei nyilván arra is fognak hivatkozni, hogy például Cs. Sándor becsapta a devizahiteleseket! Ezt viszont az egyik barátom a leghatározottabban kikéri majd magának. Az ország egyik legképzettebb brókeréről van szó, pénzpiaci elemzéseivel és magabiztos prognózisaival van tele a média, de - itt most nem részletezendő okok miatt - kénytelen volt ő is felnyalni egy komolyabb svájci frank elszámolású hitelt. De ha kell, megesküszik rá, hogy nem csapták be, mert ő nem köt hebehurgya szerződéseket, hetekig tanulmányozta a világpiaci devizatrendeket, és azt is látta, hogy a svájci jegybank mindent elkövet a frank árfolyamának gyengítése érdekében, elsősorban az export miatt.
A leendő bírónak még fogalma sincs arról, hogy közbenső döntéseivel, pervezető végzéseivel a választási kampány aktív részesévé válik. Egy-egy jól elhelyezett, és a sajtó által megfelelően publikált bizonyítási indítvány felér majd egy választási nagygyűléssel, és a pert figyelemmel fogják kísérni a kettős állampolgársággal rendelkező választók is, függetlenül attól, hogy jövőre lesz-e Bálványos, vagy esetleg a trianoni határokon belül kell majd szabadegyetemezni.
A per végeredménye - valljuk be őszintén -, szinte közömbös, mert ez az eljárás nem az ítéletről szól, hanem magáról a perről.
Egyébként ott a homokozóban a távpisilési versenyt Kalmár Pisti nyerte, mert ott volt az apukája is, aki végig biztatta, sőt a verseny előtt beletöltött egy liter málnaszörpöt is.
Trunkó Barnabás
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Trunkó Barnabás
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/02 • I. 14. – I. 27.
Para-Kovács Imre: Trump káeurópai makettje úgy pörgeti a hazudozást, hogy reggelente a Magyar Nemzetből kell kimazsoláznia, mit hablatyolt előző nap
Váncsa István megtudta: énekelni és tangóharmonikázni tudó belgyógyászokat keresnek a kórházak, akik kis kalappal rendelnének az épület bejárata előtt
Smuzewitz Ilona: Segítene Trump védőpajzsa a vasúti mosdókban nyíló kisboltok felújításában?
Farkasházy Tivadar a 38. évfolyamról és az összmagyar Tarrfogyatkozásról
Havas Henrik jelenti a Karmelitából: hogyan keverték össze Orbán előre megírt válaszait a nemzetközi sajtótájékozhatóján várható kérdésekre
Dési János nem érti, miért 300 milliós peront épített a vasútminiszter-gróf, ahelyett, hogy NER-es létrakölcsönzőt nyitnának
Verebes István: a hatalomgyakorlásnak felelőssége van, vagy következménye?
A Heti Kamu megtudta: vonatpótló sífutó-csoportokat szervez a MÁV
Selmeczi Tibor egy Blikk-címlapról, amely 50 évet késett
Megünnepeljük az orosz újévet, és, hogy újra oroszol tanulhatunk, ha Viktor nyer
2025 Hócipő-Díjasai – II. rész
2025 Hócipő Hírei – II. rész

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.