Peronforradalom

Trunkó Barnabás
2013. 01. 23. · Hócipő 2013/02
Azon a hétfői reggelen a budapestiek azt latolgatták, hogy Tarlós, vagy a Vitézyek ötlete volt-e az ingyenes BKV-utazás. A közösségi (azelőtt: tömeg-) közlekedés sokat tapasztalt utasai bepárásodott szemmel állították, hogy a fővárosnak - a Millenniumi Földalatti 1896-os átadása óta - ez volt az első hangulatjavító intézkedése.Egyes krakélerek már ekkor jelezték, hogy emlékezzünk csak a nyuggerek ingyenes Malév-jegyeire, de őket lehurrogták, hogy már Malév sincs!
Kora délelőttre aztán a város két részre szakadt.
A balhé amiatt tört ki, hogy a BKK 8:45-kor hozta meg a döntést, és erről mindenki értesülhetett, aki 8:47-kor a Facebook előtt ült. Pont a szolgálatos ellenőrök nem interneteztek abban az időben, így kommunikációjuk megoldatlan maradt. A szélsőséges utasok egy csoportja el akarta söpörni a metrólépcsőknél szolgálatot teljesítő kontrollcsoportokat, aki úgy álltak a vártán, mint honvéd a Hargitán.
A liberálisabb közlekedők továbbra is a főpolgármester döntését magasztalták, és megígérték: ha majd visszajön a Demszky, nem fogják feljelenteni a Tarlóst a főügyésznél, Kolláth Györgynél.
Egy törzsutas felvetette, hogy össze kéne írni azokat, akikre nemzetbiztonsági okokból az ingyenes utazás nem vonatkozik. Meg is nevezett két népcsoportot, az utastársak kétharmados helyeslése mellett.
A késő délelőtti órák azzal teltek, hogy az utasok megpróbálták definiálni: kik lettek az ingyenutazás vesztesei. Elsőként azok tiltakoztak, akik 8:45 előtt lyukasztottak; azt követelték, hogy az így deflorált bilétákat a BKV nyilvánítsa érintetlennek. A bérletesek is vérszemet kaptak, azt igényelve, hogy a szelvényük érvényessége egy nappal hosszabbodjék meg.
A kompromisszumokra hajlamos utasok - a főpolgármesteri döntést dicsérve - még abba is belementek, hogy azon a hétfői napon Széll Kálmán térnek hívják a Moszkva teret.
Délre kiéleződött a főváros és a vidék közötti ellentét is. Az utóbbiak szerint a pestiek izéljék meg ingyenjegyeiket, miközben ők csak a sárban gyalogolva tudják elérni az új járási székhelyet, ráadásul fogalmuk sincs arról, hogy az hol van!
Az egyik belvárosi polgármester rájött, hogy most megint betarthat a lord maiornak, és aznap ingyenessé tette a parkolást.
A szervezett bűnözés is lecsapott az új üzletre, a külső kerületekben álruhás ellenőrök bírságolták az utasokat arra hivatkozva, hogy Tarlós már le van váltva, és Matolcsy lett az új főpolgármester, de nyugdíjasként MNBelnök is.
Este a közterületesek úgy döntöttek, hogy mégis előveszik a megkímélt állapotban lévő, garázsban tartott hókotróikat, és eltolták a hó zömét.
Másnap az ellenőrök újra bírságolni kezdtek, és előkerültek a kerékbilincsek is. Helyreállt a rend!
Trunkó Barnabás
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Trunkó Barnabás
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.