Nincs harag!

Trunkó Barnabás
2012. 10. 03. · Hócipő 2012/20
A Demokratikus Koalíció nem állít önálló miniszterelnök-jelöltet! Ennek persze számtalan oka lehet, de mindegyik eltörpül amellett, hogy nincs harang!A DK egyébként alkalmas lehetne arra, hogy összefogja a demokratikus ellenzéket, ennek csupán egy akadálya van: a harang! Az ország maradék egyharmada most abban reménykedik, hogy mégis összefog majd a demoellenzék, és kiizzad egy tökös miniszterelnök-jelöltet, mert ellenkező esetben a szocik egyedül fognak kormányt alakítani, Mesterházy Attila szíves közlése szerint.
Ilyenkor általában Németh Miklóst szoktuk előhúzni a talonból, de a berlini falnak ma már nincs igazán húzóértéke, így aztán ismét előkerült Bajnai Gordon neve, kinek esélyeit csupán az rontja, hogy maga Medgyessy Péter ajánlotta. Pedig kétségtelen, hogy a rendszerjólmegváltoztatás utáni miniszterelnökök közül Bajnai blamálta a legkevésbé magát, bár ebben az is közrejátszhatott, hogy ő töltötte be legrövidebb ideig ezt a posztot. (Úgy tekintem, hogy Boros Péter versenyen kívül indult, de lepontozásra alkalmas előzményekkel.)
Úgy tűnik, hogy Bajnaitól a jelenlegi sikerkormányzat és a sztárpárt is tart, mert amint felmerült, hogy esetleg, netalántán, ne adj’ isten, visszatér a politikába, rögtön felmelegítették a libás projektet. A „libás” jelző egyébként is bevált hívószó.
Már arra is gondoltam: ha minden kötél szakad, jómagam vállalom el a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltségét. Vagy legalábbis regisztráltatom magamat (újmagyarul: előzetes feliratkozás). Tudom, hogy az önjelölés nem mindig szimpatikus, de én demokrata vagyok, és a koalícióban is bízom, hiszen - ha jól emlékszem - újkori történelmünk során minden hazai koalíció sikeresnek bizonyult.
Esélyeimet talán növeli, hogy bizonyítottan nincs kormányprogramom, mert az csak kötöttséget jelent, de ígérem: ha meglesz a kétharmad, akkor majd kialakítom a kormányzási koncepciómat is. Ha kell, akkor mindennap.
Hogy ne okozzon az indokoltnál nagyobb meglepetést, előre jelzem: nálam az állami és kormányzati posztokat kivétel nélkül alkalmas és hozzáértő szakpolitikusok töltik majd be, hiszen nem voltam koleszos. A gazdasági kérdésekhez sajnos sosem értettem, jogász vagyok, de azt ígérem, olyan sokkulcsos adórendszert fogok bevezetni, hogy még az IMF is megnyalja mind a tíz ujjamat. Külpolitikámban arra törekszem, hogy Azerbajdzsánon kívül még legalább egy-két országgal baráti kapcsolatot alakítsak ki.
Amikor a feleségem meghallotta, hogy a soron következő választások után miniszterelnök akarok lenni, csak annyit mondott: - Meg vagy te bolondulva! Még nem tudja, hogy akkor ez már nem lesz feltétel!
Trunkó Barnabás
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Trunkó Barnabás
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.