De nehéz a pisztolytáska

Trunkó Barnabás
2012. 06. 27. · Hócipő 2012/13
Nem szeretnék V. László helyében lenni! A rendőrkorrupciós ügyben szorul körülötte a hurok, bár feltűnően sokáig nem szorult. De most a miniszterelnök az asztalán lévő aktára csapott (éppen az asztalnál ült, várva az IMF tárgyalódelegációját), és utasítást adott a tarthatatlan állapot felszámolására. A kormányfő éleslátására vall, hogy egyből tudta, kinek kell szólni!

V. Lászlót a sajtó az „éjszaka császárának” titulálja, habár a majdnem minden részletre kiterjedő nyomozás hamar kiderítette, hogy bűnös tevékenységének zöme egy másik napszakra, jelesül: délelőttre esik. Bűntársaival együtt ilyenkor járta végig a levajazott rendőröket; a délelőtti pénzosztás senkinek sem volt gyanús, csak egyes zsaruk morogtak, amikor megtudták, hogy a főnökük mennyivel többet kapott.

Az oknyomozó újságírók az egész nyári uborkaszezonban arról fognak majd cikkezni, hogy V. László és emberei miként épültek be a rendőrség ma már egyre áttekinthetetlenebb struktúrájába. Olyan firkász is akad, aki azt állítja, hogy a zsaruk épültek be V. László klánjába, de a kriminológusok zöme ezt kizártnak tartja, hiszen a láthatósági mellényt, gumibotot és pisztolytáskát viselő hekusok feltűnést keltettek volna ebben a sajátos populációban.

Annyit már mindenki tud, hogy a közrend lefizetett őrei egyes célszemélyeket zaklatásszerűen ellenőriztek, míg másokra rá se hederítettek. A nyomozás most azt próbálja kideríteni, hogy a két lista milyen rendezőelvek szerint állt össze. De erről a vizsgálat jelenlegi szakaszában - a nyomozás eredményessége érdekében - bővebbet nem mondhatok.

Nem irigylem V. Lászlót! Állandó frászban lehetett szegény, hogy mikor bukik le; egy-egy megvesztegetett rendőr mikor kezd féktelen költekezésbe a hamburgeres büfében, mikor cserélteti ki a vezérműláncot a Ladájában, vagy szed fel egy fecsegő kurvát. V. Lászlónak a társai is állandó veszélyforrást jelentettek, hiszen egy vádalku árán összedönthetik az egész birodalmat. Nem beszélve arról, hogy a kenőpénzek forrását is meg kellett teremteni; még szerencse, hogy nálunk már nincs válság.

A tematizált sajtóorgánumokban persze felmerült az is, hogy a V. László-féle maffia az elmútnyócév szüleménye. Ezt azonban - itt most nem részletezendő okok miatt - teljességgel kizártnak tartom.

V. László egyébként a Dobó Istvánról elnevezett általános iskola VI. osztályos tanulója, és akkor lépett a bűn útjára, amikor megtudta, hogy az iskolakerülőket vagy a dolgozatírás elől illegalitásba vonuló nebulókat a rendőrök - indokolt esetben a kommandósok - fogják visszakísérni alma materükbe.

Az iskola egyébként hamarosan a Prónay Pál nevet veszi fel.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.