Levelező tagozat

Trunkó Barnabás
2012. 05. 30. · Hócipő 2012/11
Panaszkodnak a postások: az - internet, az e-mail és az SMS elterjedésével világszerte csökken a levélforgalom. A postáskisasszonyoknak immár egyre kevesebb bélyeget kell felnyalniuk a borítékokra; az így felszabaduló energiájukkal kaparós sorsjegyet próbálnak rásózni a sárgacsekkes ügyfelekre.

A mentőcsomag Csikágóból érkezett, a feladó maga a miniszterelnök volt, aki az ottani Szent István-templomban tartott részországgyűlésen bejelentette, hogy a jövőben a külföldön élők postai úton is szavazhatnak, s egyben a kettős állampolgárság regisztrálására is buzdított. A bejelentést mise követte.

A miniszterelnök bátor ember! A messzire ment ember azt mond, amit akar, ő szembeszállt még a saját pártjával is, hiszen a Fidesz már az emlékezetes alkotmánybírósági határozat (AB 2.0.) után kijelentette: törjön le a kezük, ha valaha is a levélbeni szavazásra voksolnának. De úgy tűnik: begipszelt kézzel is meg lehet majd nyomni azt a szavazógombot!

Az új szavazási szisztéma kapcsán a posta kulcspozícióba kerül, a Zrínyi utcai választási központ meg fog lepődni, hogy milyen sok boríték érkezik majd. A feladók persze ismeretlenek lesznek, mert a választási titkon kívül postai titok is létezik. (Kezdetben felmerült, hogy a szavazatokat ne az OVB-nek, hanem közvetlenül a pártoknak címezzék, de ez esetben az ellenzéki pártok címére érkezett küldemények visszamentek volna a feladóhoz „A címzett ismeretlen” jelzéssel.)

A miniszterelnököt az amerikai környezet ösztönözte kreativitásra, hiszen az Illinois-tól ugyan kissé távolabb eső Texas állam már vagy 15 éve olyan törvényt hozott, hogy a választások napján éppen a kozmoszban tartózkodó polgárai az űrhajó-fülkéből is szavazhatnak. Texasi kozmonauta ezzel a jogával csak egyszer élhetett volna, de úgy döntött, hogy a körülmények nem garantálják a szavazás titkosságát, ugyanis az űrállomás fedélzetén - rajta kívül - csak egy-egy, szavazati joggal nem rendelkező japán és holland űrhajós tartózkodott.

Ebben az ügyben egy kicsit túlpreferáljuk a kettős állampolgárokat, ugyanis például a Floridában dolgozó magyar delfinidomár - ha szavazni akar - kénytelen felutazni a washingtoni nagykövetségünkre, míg a kettős állampolgársággal rendelkező hamburgerárus az aquapark bejáratánál lévő postaládánál is elintézheti a dolgot.

A posta persze egy kicsit lassú, ezért valószínűleg lehetővé tesszük az SMS-ben történő voksolást is, de azzal megint a kinti választópolgárok járnak jól, mert megússzák a mobiladót! Viszont - állapítsuk meg tárgyilagosan! - a kettős állampolgárok egy kicsit meg is szívták! Csak pártra szavazhatnak!

Figyelem! Postaláda-forradalom készül!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.