1/2 katonai alakulatok

Trunkó Barnabás
2011. 05. 04. · Hócipő 2011/09
A minap hideg töltött káposztát vacsoráltam, ezért rémes álmom volt.

A húsvéti ünnepek előtt egy csendes faluban, a festői szépségű Középcsútdobozon egyenruhás emberek jelentek meg. A gázcseretelep mellett gyülekeztek, majd végigmasíroztak a falun, és a vegyesboltban energiaitalokat vásároltak bankkártyával. Mind rövid bőrkabátot és bőrből készült simléderes tányérsapkát viseltek, a hozzá illő lovaglónadrággal és térdig érő fűzős csizmával. A sapkájukat egy kifejezetten piros színű, háromágú Mercedes-csillag díszítette.

A falu polgárainak egy részében rémületet keltett a csapat, amelynek tagjai következetesen elvtársnak szólították egymást. Hamar elterjedt a hír, hogy a félkatonai alakulat mennyei páncélvonattal érkezett a helyszínre, ami az akció alatt egy használaton kívüli szárnyvonalon várakozott.

A különleges alakulat tagjai magyarok lehettek, mert a vezetőjük bőrkabátján egy hímzett HUN felirat díszelgett, amiről azonban kiderült, hogy nem a nemzeti hovatartozást jelzi, hanem a parancsnok nevét, akit Hun Bélának hívtak. A rendfokozata felől érdeklődő helybeliek csak annyit tudtak meg, hogy az illető: népbiztos.

A bőrkabátosok igen fegyelmezetten viselkedtek, csupán hordozható magnókészülékükről bömböltették a Beatles együttes híres „Back in the USSR” című számát. A helybeliek ennek okán el is nevezték őket Lennon-fiúknak.

A nagy számban kivezényelt rendőrök kezdettől fogva urai voltak a helyzetnek, bár egy kicsit irigykedtek, hogy a félkatonáknak milyen jó bőrkabátjuk van. Úgy volt, hogy a terrorelhárítókat is kivezénylik, de ők sajnos nem értek rá, meg éppen bejáratták az új Audi Q7-es munkagépeiket, sok extrával.

A központi hírügynökség helyszínen tartózkodó haditudósítóinak százszor le kellett írniuk azt a mondatot, hogy: „Mindenki őrizze meg a nyugalmát, a rendőrség fenntartja a rendet!”

A falu egy része örömmel fogadta a bőrkabátos garnizont; régi emlékeket idézve kölnivel kínálták a katonákat, és rutinos mozdulattal adták át karóráikat a megszállóknak. Másik része - ugyancsak a helyi szokásoknak megfelelően - a húsvéti ünnepekre kirándulni indult az Artyek nevű úttörőtáborba.

A fordulat akkor következett be, amikor a csapaterős rendőrök udvariasan őrizetbe vettek néhány bőrkabátost, akik nem hoztak magukkal váltóruhát. A statáriális bíróság azonban szabadon engedte őket, és csupán figyelmeztetésben részesítette a hadfiakat, mert azok rágyújtottak a Volán-busz megállójában. A határozott kormányzati fellépésre a bőrkabátosok hamarosan elhagyták a falut, de nem a rendőröktől ijedtek meg, hanem a településen egy másik alakulat jelent meg. Ez egy történelmi uniformisba öltözött tiszti különítmény volt, bizonyos Prónay Péter vezetésével.

A falusi szóbeszéd szerint a bőrkabátosok parancsnoka - miután szikratávírón üzenetet kapott Moszkvából - egy kétfedelű repülőgépen kelet felé távozott.

A rendőrök meg azóta sem kapták meg a készenléti pótlékukat.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.