Vándorcirkuszok: Yankees a nemzeti kincs

Bartus László
2010. 11. 03. · Hócipő 2010/22
A New York Times komolyzenei adójának bemondónőjét még senki nem látta, hangja Siklósy Beatrix, Hoffmann Rózsa, Szalai Annamária, és Szalai Annamária erotikus lapja, a médiafelügyelet előképének tekintendő Miami Press szado-mazo főszereplőjének keveréke. Egészen a múlt hét végéig azt gondoltuk, nem is élő személyről van szó, harmadik típusú találkozások ezek, amikor a kimért hang felkonferálja a következő számot, az autó lassulni kezd, majd hirtelen gyorsulni. A múlt héten azonban E.T. önmagából kikelve kiabálta az éterbe két Bach között, hogy „Go Yankees, Go Yankees!”, nem hittünk a fülünknek. Nem tudjuk, hány Yankees rajongó, sőt Yankees játékos hallgatja a New York Times komolyzenei adóját, de nyilván sok, mert a hölgy ugyanezt a buzdítást megismételte félóránként, Ravel és Beethoven sem úszta meg, és még ki sem rúgták a csatornától. Miután a Yankees vereséget szenvedett a Texas Rangerstől a rájátszásban, és elesett a világbajnoki döntőtől, a kimért hang visszatért, csak most még komorabb lett, nagyjából olyan hátborzongató, mint Siklósy Beatrixé, ha egy Picassokiállítás megnyitóján nem éneklik el a székely himnuszt, vagy a feldúlt Hoffmann Rózsáé, ha meg nem buktatott elsőst lát. Szalai Annamária lehet még ilyen őszi estéken, ha egy regisztráció nélküli blog nem olyan erkölcsös, mint a Miami Press, amit fóliába csomagoltak.


Az 1849-es New York Knickerboxers, először 29-1-re kaptak ki.


Ez viszont nem New York!

Hogy a baseball még a komolyzenei adóba is betört, az nem csoda, hiszen ez Amerika nemzeti sportja, egy baseballfordulót többen néznek meg, mint az összes többi sportot összesen, beleértve a sakkot is. Képzeljük el azt a sportágat, ahol a hazai csapat bemutató edzésén, amelyen azzal szórakoznak, hogy baseball labdákat ütögetnek a nézők közé, zsúfolásig megtelik egy stadion. Ha a baseball nemzeti sport, akkor a Yankees nemzeti kincs, csak a színe nem zöld, mint Torgyán nyakkendője, hanem kék-fehér, mint az MTK. De erről itt még senkinek nem jutott eszébe Auschwitz. A Yankees tavaly nyerte a 27. világbajnoki címét. A csapat úgy vonult végig a Fifth Avenue-n a tiszteletére rendezett parádén, mint Neil Armstrong, miután először lépett ember a Holdra. Milliós szurkolótábor szórta a konfettiket, a menet a City Hallnál ért véget, ahol a játékosok köszönetet mondtak a városnak, és Bloomberg polgármester kitüntette a csapatot. Idén már nem lesz ünneplés, a bárokban lehalkult a zene, mint Csernyenko temetése napján, és nagyjából mindenki azt elemzi, hogy ez hogyan történhetett meg. A szokásosnál is több a „fucking”, és általában arra a végeredményre jutnak, hogy a pitcher (a dobójátékos) was very bad.


Joe di Maggio Marilynt is elnyerte


De csak vele csalta


Ki ér előbb a bázisra, ilyen egyszerű! (Joe di Maggio)


Ami világbajnokság

A baseball szabályai könnyűek, ha valaki megtanulja a Wii-t használni. Nekem Dietmar Clodo, a bombagyáros küldött egyet tavaly, hogy tartsak lépést a korral és a kanapén fekve sportoljak. Azóta tudom, hogy a strikeout nem Cser Ágnes elmaradó bérmegmozdulásait jelenti, hanem azt, hogy az ütőjátékos harmadszor is elvétette a labdát. A stadion eredményjelző tábláin levő számok megfejtésével nem kell törődni, úgyis reménytelen vállalkozás, legegyszerűbb megjátszani őket a lottón. A baseball kifejezései egyébként beépültek a közbeszédbe is, ha valaki megkérdezi, meddig jutottál egy nővel, azt kell mondanod, hogy első base vagy második base, ha nagyzolni akarsz, azt mondod, hogy home run, befutottál a célba, de ezt úgysem hiszik el. A baseball annyira amerikai nemzeti sport, hogy az amerikai bajnokság végső győztesét nemes egyszerűséggel világbajnoknak nevezik. Ha a Videoton baseballban is világelső szeretne lenni, ahhoz valamelyik amerikai ligában kell indulnia, és annak győzteseként játszhat World Seriest, döntőt. A nemzeti együttműködés rendszere nagy eredményeket érhet el, hiszen már megkezdődött a magyar baseball felzárkózása. 2008-ban Foley nagykövet az irodájában fogadott egy Simonyi Dénes nevű magyar baseballjátékost, aki három hónapig a Saint Louis Cardinals, a Major League Baseball (MLB) csapata által felajánlott „Tavaszi Edzés” ösztöndíj keretében tréningezett Amerikában. A magyar egy saját maga által aláírt baseball-labdát ajándékozott az amerikai nagykövetnek, miután meghívták őt, hogy játsszon a Cardinals ificsapatában. A baseballt egyébként eredetileg gyerekek játszották az utcán egy fadarabbal. Először csapatokat alakítottak, majd pénzt tettek bele, és létrejött a két Liga, az Amerikai és a National Liga. Ezek győztesei játsszák a World Seriest, a világbajnoki döntőt. A New York állambeli Cooperstownban van a baseball Mekkája, itt található a Baseball Hall of Fame. Szavazás alapján döntik el, ki kerülhet be a legjobb játékosok arzenáljába, akik arcmását bronzba öntik. A legtöbb pénz a Yankeesben van, évente négymillióan látogatnak ki a stadionba, a legolcsóbb éves bérlet ára 2500 dollár, a legdrágább 25 ezer, egy meccsre 100 dollár körül van, de ezzel nincs esély arra, hogy a néző a kivetítőre kerüljön, akármilyen jól táncol.


Babe Ruth, nem irigyeltük az asszonyt

Egy baseballmeccs ugyanis nemcsak sportesemény, hanem show-műsor, vidám, családi szórakozás, mint Amerikában minden, a nézők magukat és egymást szórakoztatják. A végén győz a Yankees, felcsendül a New York, New York, és mindenki hazamegy boldogan. Ha egy fehér ember megindul egy fekete felé a baseballütővel, az nem azért van, mert le akarja ütni, hanem azért, hogy játszanak egymással. Ezzel nagyjából el is mondtunk minden lényeges különbséget Kelet-Európa és Amerika között. Egy jó baseballjátékos évi fizetése 15-18 millió dollár, közel havi másfél millió dollár, havi 300 millió forint. Mindezt nem sújtja válságadó, nincs 98 százalékos levonás, nincs bérplafon, mint a Magyar Nemzeti Bankban. Ezért a Yankees játékosai magánrepülőgépekkel röpködnek, mint Peter Pan. Senki nem sajnálja tőlük, mert megdolgoznak a pénzükért: el kell találni vagy kapni egy kicsi labdát, és utána gyorsan kell tudni futni. Nem mindenki képes rá.


A Yankees 27-szer nyerte meg a világszériát, ez az utolsó, a 2009-es


NY AZ NEM YORK

A Yankees a világ egyik legjobb vállalkozása, mindenből pénzt csinálnak. Sokan azt sem tudják, hogy az NY felirat a baseballsapkán a Yankees logója, csak hordják. Két éve felépítettek egy új stadiont, a régi stadion székeit eladták a szurkolóknak ereklyeként, darabját 800 dollárért, 160 ezer forintért. Ebből volt hetvenezer. A stadionban szervezett csoportokat is fogadnak, külön naplementetúra is van. A Yankees legnagyobb riválisa a Boston Red Sox. Erre a meccsre vár minden játékos, itt a maximumot kell nyújtani. Rendkívül feszült hangulatú meccsek ezek, néha fültő mellett zúg el a labda, Balsai István a megmondhatója, hogyan lehet az ilyet megúszni. De azért még ez sem hasonlítható egy Újpest-Fradi meccshez vagy egy református istentisztelethez a Hazatérés Templomában. Ez a kultúremberek sportja.


Légpuskával jobban jársz (Jonathan Papelbon)

Természetesen a Yankees a jobb, a Red Sox erőlködik. A Boston miatt nevezik a Yankee Stadiont így: The House that Ruth Built, amely Babe Ruth-ra utal, a legnagyobb Yankees-játékosra, aki valaha a Bostonban játszott, de leigazolta a Yankees. A stadiont nem Ruth építette, hanem csak sok győzelmet szerzett a New Yorknak. Amúgy a baseball csak azoknak unalmas, akik nem értik a szabályokat. Rendkívül izgalmas sport, néha élvezetesebb, mint egy Pápa-Győr meccs második félideje. A lényeg, hogy 9 ütési jog (innings) van. A pitcherdob, a batter próbálja elütni, ha nem sikerül, akkor a catcher kapja el. A labdát a strike zónába kell dobni, vagyis nem szélesebben, mint az elkapó vállai. Ha a dobó négyszer kívül dobja a labdát a strike zónán, akkor az ütő egy base-t sétálhat. Három base van, és a home plate-re kell bejutni. Akinek több játékosa jut be, az győzött. Ha kimegy a labda a pályáról, az rossz, de bedobás és 11-es nincs. Ha az ütőjátékos elvéti, az a strike. Három strike után az ütőjátékos kiesik. Három kiesés után cserélnek, a másik csapat lesz a dobó.


Focipálya volt, csak King Kong nekiment (NY)


Rangers-Yankees 2010 pizsamában. Ennyivel.

A bajnokság az említett két ligában zajlik, mindkettő playoffal végződik. A két legjobb csapat 7 meccset játszik egymás ellen, aki négyet nyer, az megy a World Series döntőbe, ahol szintén 7 meccs után az a világbajnok, amelyik csapat négyszer nyer. Az Amerikai Liga rájátszásában a New York játszott a Texas Rangers ellen, és kiesett, a National Ligában a San Francisco legyőzte a Philadelphiát, és most a Texas és a San Francisco között dől el a világbajnoki cím sorsa. Ez csak addig lesz így, amíg a Videoton be nem nevez. Azután Cooperstownba kétharmados többséggel beválasztják a legjobb felcsúti pitchert, akinek bronzba öntött arcképéhez zarándokolnak a szervezett csoportok. Utána a pitcher megváltoztatja a szabályokat, miszerint az ellenfélnek nem lehet több dobása, és saját kezűleg aláírt baseball-labdákat osztogat.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2021/24  •  XI. 17. – XI. 30.
HÓCIPŐ-FILM: MEGFXJTUK
AVAGY MIT FŐZÖTT KI LÉVAI ANIKÓ A BOSZORKÁNYKONYHÁJÁBAN? • LÉVAI ANIKÓ SZEREPÉBEN: LÉVAI ANIKÓ!
Para-Kovács Imre a Fidesz-kongresszuson tapasztaltakról, avagy a munkaalapú társadalomról, a Caliber RM 019 Tourbillon Celtic Knot óráról és a vidék megtartó erejéről Farkasházy Tivadar kísérletet tesz a paripahaciendás tüntetésszámláló megfejtésére Bartus László: Viktor, Lőrinc és a nőügyek Smuzewitz Ilona kiakadt, hogy miért nem szerepel Márki-Zay az ElkXrtukban, mikor ő patkolta a kardlapozós lovakat Verebes István: Ugyan kérem, hol vagyunk már attól, hogy felháborodjunk? Dési János: Előbb olvass, utána kukázz, fordítva baj lehet belőle Avar János szerint jó dolog, ha egy ország kultúrpolitikai kulcsposztján olyasvalaki ül, aki a kultúránál csak annak művelőit utálja jobban Trunkó Barnabás megfejtette, csak úgy jöhetett ki 30 millióból a Fidesz frakcióülése, ha megint Németh Szilárd főzött A Heti Kamu megtudta, az Alkotmánybíróság szerint lehet népszavazást tartani Demeter Szilárd agyátalakító műtétjéről A háttérhatalom előretolt bástyái: Para a Népszava hétköznapilapnál Az Orbán-rendszer legnagyobb hazugságai – XXII. rész: Na, heló krumplik, avagy az ezermilliárdos nyugdíjcsökkentés
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.