Florida, a paradicsom

Bartus László
2008. 08. 13. · Hócipő 2008/17
M.László magyar állampolgár 42 centet lopott egy bevásárlóközpont szökőkútjából. A rendőrség szerint az előre megfontolt szándék bizonyított, bűntársakra eddig nem találtak, de a nyomozás még tart. A példátlan esetet M. László a floridai Naples városában követte el, nem a napsütéses Budapesten, aminek csak annyiban van jelentősége, hogy M. Lászlót a rablás után őrizetbe vette a rendőrség, és le is tartóztatták. M. Lászlónak van rendes becsületes neve is, Mujzer Lászlónak hívják, de ezt az adatvédelmi ombudsman miatt magyar újságban nem írjuk le, csak vezetéknevének kezdőbetűjét használjuk. M. László igazi nevét mindazonáltal onnan tudjuk, hogy Floridában a megyei rendőrség honlapján minden nap megjelenik, hogy aznap kiket csuktak börtönbe, és a fogva tartottaknak nemcsak a nevét és a szeme színét, de még a fotóját is közlik. Ítélet nélkül. Ennélfogva a Naples Daily News című napilap már másnap jelentette, hogy Laslo Mujzer 43 éves magyar állampolgár, aki Bonita Springsben a 26801 Silverado East Drive címen lakik, elrabolta azt a bizonyos 42 centet a szökőkútból. Adatai nyilvánosak. Ez annak a törvényalkotói hanyagságnak tudható be, hogy a magyar adatvédelmi törvény hatálya nem terjed ki az Egyesült Államokra, és nem kötelező érvényű további más országokra sem. Amerikában pedig a személyes adatokat szigorúan védik, egészen addig, amíg az illető börtönbe nem kerül. Onnan az információs szabadság az erősebb. Ezért az amerikai bíróságok kapacitásának hetven százalékát sem azok a perek kötik le, amelyekben jó hírnevük megsértése miatt perelnek jogerősen elítélt bűnözők, és azokat többnyire meg is nyerik.

A rendőrségi honlap tudatja azt is, hogy a lecsukottak szabadlábra helyezéséhez mekkora összegű óvadékot kell letenni. M. László esetében 500 dollárt kellett volna fizetni, hogy az ellopott 42 cent fejében az atyafit kiváltsák. Az összeg szokatlanul magas, mivel a rab tisztában van azzal, hogy Magyarországon akkor is csak 50 ezer forintra büntetnék, ha „Éljen a forradalom!” felkiáltással egy napra lezárná az Erzsébet hidat, és barikádot emelne rajta. És ez csak az óvadék, a büntetés ezen felül jár. Azt nem lehet tudni, hogy M. Lászlónak a szökőkútból rabolt 42 centen felül volt-e még 500 dollárja, vagy bárkinek megért-e 500 dollárt, hogy Mujzer Lászlót a vesztőhelyről kiszabadítsa, mert a foglyot időközben átvette az idegenrendészet, és kitoloncolásra vár. Ha szerencséje van, akkor ez október 26-ig megtörténik, és közvetlen járattal repülhet Ferihegyre, mert utána már nem repül a Malév.

M.László papírjaiból ugyanis kiderült, hogy illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban, feketemunkásként szerezte adózatlan 42 centnyi jövedelmét, már amennyiben a szökőkútból való pénzszerzés volt a becsületes munkája. Azt ugyanis a nyomozás eddigi adatai nem állapították meg, hogy M. László notóriusan vagy csak alkalomszerűen fosztogatja a világ szökőkútjait, erre specializálódott vagy alkalmi tolvaj, ebből gazdagodik, esetleg kifejezetten ezzel a szándékkal érkezett Naples városába, és bérelt (vagy a rabolt vagyonból vásárolt) lakást a 26801 Silverado East Drive cím alatt. Nem tudjuk, hogy egy világutazóval van dolgunk, aki bejárta a római Trevi-kúttól kezdve Párizs és London híres szökőkútjait, a mesebeli keleti vízeséseket, a perzsa kerengőket, titokzatos vizesbarlangokat, Ali baba és a negyven rabló szerelmese, esetleg a francia légióban szolgált és a sivatagban szökőkutakat látott, vagy csak a víz édes susogása vonzza a kutakhoz, vesebeteg, esetleg a bedobott centek látványa csábítja, vagy éppenséggel Egeriának, a szökőkutak istennőjének áldozik, és így jutott a floridai Naplesbe, a Coastland Center nevű plázába. Megannyi megválaszolatlan kérdés, amely befolyásolhatja ítéletalkotásunkat. M. László talán érméket gyűjt, a 42 centtel gyűjteményét gazdagította. Lelki szemeinkkel azonban csak azt láthatjuk, hogy M. László e pillanatban kitoloncolásra vár, és a börtön falikútjához legközelebb eső cellát választotta, ahol a vízcsobogást hallgatja.

Csak arra nem gondolhatunk, hogy honfitársunk a pénzért lopott volna, öncélúan. Ez nem jellemző. Nem hihetjük, hogy képes lett volna 42 centért lebukni, mint illegális bevándorló, kockáztatni azt, hogy feketemunkával havi félmillió forintnak megfelelő dollárt keressen adózatlanul. Az elnökválasztás után két éven belül számítani lehet amnesztiára, amikor az összes illegális bevándorló amerikai állampolgárságot kaphat, ha legalább öt éve itt van és nem követett el bűncselekményt. Márpedig 42 cent elrablása a szökőkútból az. Mit lehet kapni 42 centért, amiért milliókat és egy amerikai állampolgárságot dob el magától az ember? Két deci vizet sem. Ha szomjas, jobban jár, ha a szökőkútból iszik, és nem a pénzt veszi ki onnan. Azt a rosszindulatú feltételezést is kizárhatjuk, hogy honfitársunk megszokásból lopott, hazája kultúrájában gyökerezik, hogy ha valahol pénzt lát, és az nincs lebetonozva, akkor elemeli. Egy amerikai esküdtszék előtt ez is enyhítő körülménynek számítana, de ezt a kártyát nem játszanánk ki, megőrizve a látszatot, hogy a magyar nép nem ilyen. Meg lehet nézni az összes magyar szökőkutakat, azokból még senki nem vett ki centet. Az sem tisztázott, hogy M. László csak lehajolt a szökőkút szélére, hogy feketemunkában megfáradt arcát hűsítse, és útjában voltak a fémtárgyak, esetleg a szemébe tükröződtek, ezért azokat onnan eltette, szárította, vagy önmagáról megfeledkezve vetette magát a szökőkútba, és az aranyhalakat megtaposva kapkodott a centek után, hogy a zsákmányt megszerezze? Mi van, ha M. László csak környezetvédő, aki tisztítani akarta a kutat?

A rendőrség súlyosbító körülménynek tekintette, hogy a szökőkútra táblát helyezett el a megyei hatóság: a szökőkútba dobott pénzt humanitárius célokra szánták. Igen ám, de honnan tudják, hogy M. László nem humanitárius célra szánta a 42 centet? Esetleg ő maga a rászoruló, és a pénz a lehető legjobb helyre került? Vagy nem tud angolul, csak spanyolul, franciául, oroszul, németül és kínaiul, ezért nem tudta elolvasni a táblát? S egyáltalán: miért lopott volna azzal, hogy a pénzt a szökőkútból elvette? Aki a pénzt bedobta, annak már nem kellett, eldobta. Ettől kezdve nem az övé, önként vált meg tőle. Nem a tulajdonosától vette el, nem leütötte.

Egyszóval a körülmények nem tisztázottak, és egy magyar sztárügyvéd segítségével magyar bíróság előtt M. Lászlót minden bizonnyal felmentenék, és rövid időn belül - már mint Mujzer László - a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Tisztikeresztjét kapná áldozatos humanitárius munkájáért, és tévéinterjúkat adna mint adakozó. Innen is látszik, hogy legjobbjaikat veszítik el és toloncolják ki az amerikaiak. Magyarországon egy rendőr tisztában van mindezzel, ezért mielőtt egy bejelentés nyomán esztelenül a helyszínre rohanna és megkezdené a forrónyomos üldözést, fejben előre lejátssza ezeket, és már el sem indul. Tudja, hogy a tettes kitüntetése lesz a vége. Takarékoskodik az állam vagyonával, nem pazarolja olyasmire, aminek semmi értelme. Az egyszerű amerikai járókelőből hiányzik ez az előrelátás, odamegy a pláza biztonsági őréhez, és jelenti, hogy egy férfi pénzt lopott a szökőkútból. Az őr értesíti a rendőrt, aki még azt megelőzően ott terem, hogy a mi M. Lászlónk (aki nem lassú ember) elhagyhatná a pláza területét, és azonnal megbilincseli. Ha nem találja, tíz másik rendőrautó landol perceken belül, hogy átfésülje a környéket. Ilyenkor már egy tűzoltóautót is kirendelnek. Ha feltételezik, hogy a rabló előre megfontolt szándékkal akadályozza a rendőrséget abban, hogy őt elfogja, felszáll Naples légterébe egy helikopter is.

Megkérdezték az egyik rendőrt: nem túlzás ez 42 centért? Nem, válaszolta a rendőr, mert amikor látják az emberek, mi a következménye annak, ha jogtalanul eltulajdonítanak 42 centet, akkor nem nyúlnak 42 dollárhoz és 42 ezer dollárhoz sem. Itt kell a tolvajt megállítani. Amúgy pedig a lopást büntetik. Nem az összeget.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.