Orosz béke

Bartus László
2025. 01. 01. · Hócipő 2025/01
A férfi kényelembe helyezte magát a moszkvai járat business osztályán, előkészítette az olvasnivalót, ami régi szokása volt hosszú repülőutakon. Irodalmi érdeklődésének megfelelően az egész heti Nemzeti Sportot.

Neki nem létezett elavult sporthír, egy héttel korábbi futballhírek is lázba hozták. Szerette újraolvasni is őket, ezért majd különgép hozza vissza a sportújságokat, mert addigra megtudja a nemzetközi sajtó, hol járt, és mégsem cipelheti a hóna alatt a nemzetstratégiai terméket. Vodkát rendelt, hogy hangolódjon a tárgyalópartnerre, de az első korty után mégis inkább Mészáros Lőrinc ajándékba küldött pálinkáját húzta meg (ez a titkos jel, amikor pénzösszeg érkezik a számlára), az íze pedig jobban megy a szotyihoz.

Még intézkedett, hogy a nagykövetség szállásolja el, nem akar Szijjártó moszkvai lakásában megszállni, ami a GRU tőszomszédságában van, a szolgálati lakások negyedében. Nem szerette a meggondolatlan túlbuzgóságot, jobban szerette diplomáciai nyitottságnak nevezni a kapcsolatokat, az oroszok pedig ellenkezőleg. Még Szijjártót is túl sokszor rendelik Moszkvába.

Már olyan is előfordult, hogy a külügy munkatársa orosz rendfokozatán szólította meg a főnökét, amit muszáj volt viccnek álcázni, de az erőltetett nevetés közben is látszott a jelenlevőkön a döbbenet és az irigység, hogy Kovácsot megint előléptették Moszkvában.

A férfi elégedetten dőlt hátra, élete csúcspontjára jutott. Európa vezetője lett. Még nem így hívják, de majd fogják.

Ő már látja az illiberális Európai Uniót, amelynek ő lesz a vezetője. Kinőtte a magyar ugart, nemzetközi politikus lett. Gyerekkorában Kissingert látta ilyennek a tévében. Állandóan repült, mindenhol fogadták, és szervezte a világ ügyeit. Torgyánné is rájött egy fél­év alatt, hogy politikusnak lenni azt jelenti, mint ügyeket intézni. Ő pedig intézi.

Fél év alatt megteremti a világbékét, a Felcsút bajnokságot nyer és bekerül a BL főtáblájára. Mészáros Lőrinc átveszi a Gazprom európai divízióját, Amerikát mi irányítjuk, ha Trump megnyeri a választást. Márpedig megnyeri, mert a Facebookon az oroszok irányítják az amerikai közvéleményt. S ha egyszer béke lesz, az ő érdeme lesz.

Márpedig egyszer béke lesz, mert az oroszokat nem lehet legyőzni. Orosz béke lesz, de béke. Fogpiszkálót kért a stewardesstől.

Nyolc nap alatt körbeutazza a földet, amivel felülmúlja Verne kicsinyes képzeletét. Moszkva előtt Kijevben meglepődtek, amikor titokban váratlanul megjelent, de azért fogadták, mert egyrészt ebédidő volt, másrészt nem tudták elképzelni, hogy mindenféle terv, javaslat, elképzelés és felhatalmazás nélkül érkezik az EU soros elnöki tisztét ellátó ország vezetője. Még amikor elment, akkor is azt kérdezgették egymástól, hogy mit akart, tudja valaki? Nehezen tudták elképzelni, hogy a látogatás célja maga a látogatás volt. De ő úgy távozott, mint aki jól végezte dolgát, a békemisszió sikeres volt.

Moszkva is meglepődött, hogy úgy érkezik, mint egykor Lenin, táskájában az írógéppel, az éjszaka közepén. Nem volt könnyű helyet találni neki Putyin aznapi programjában, de kapott egy órát, mert ha semmi nem lesz, akkor is úgy látszik majd, hogy Európa behódolt Oroszországnak.

Kíváncsian várták, mit mond, amit az orosz titkosszolgálat nem tud. De nem mondott semmit. Végül, a férfi megtörte a kínos csendet, az iránt érdeklődve, mit gondolnak a békéről, a tűzszünetről.

Putyin mély levegőt vett, mert emiatt egy judo edzést és egy hokimeccset mondott le, majd közölte, hogy nem lát esélyt sem tűzszünetre, sem békére, egyedül a feltétel nélküli ukrán kapituláció fogadható el számára. Mire a béketábor nemzetközi vezetője, a békemisszió rendíthetetlen utcai harcosa közölte, hogy köszöni a tájékoztatást, majd kacsázó léptekkel távozott a csapatával, akik buzgón próbáltak lépést tartani vele, nehogy ott rekedjenek.

Az oroszok hosszan néztek a békebrigád után, mire az egyik orosz tábornok megszólalt: frontvonalban ezért főbelövés jár. Putyin csak annyit mondott, hogy nemcsak frontvonalban.

Brüsszelben a fejüket kapkodták, merrefelé repked a soros elnök, és arra tippeltek, valamelyik utazási irodánál pontokat gyűjt. Pekingben pedig a maszek bizniszeit intézi.

Hszi Csin-ping Moszkvából már hallott a nagy utazóról, s azzal a pókerarccal fogadta, mellyel ujgur munkatáborok kiürítését rendeli el kivégzés által. Micimackó mosolygós tekintetével várta, hogy a világpolitikai tényező előterjeszti világrengető javaslatait. Felkészült arra, hogy valami érdekes dolog is elhangzik a kínai autók európai vámjával kapcsolatban, de arról a férfi nem tudott semmit.

Amikor a vendég rátért a látogatás voltaképpeni céljára, hogy ő tulajdonképpen a béketábor képviseletében a békemisszió miatt van itt, mert béke nem lesz magától, a békéért tenni kell, Hszi rezzenéstelen arccal csak annyit mondott, hogy ő nem áll háborúban egyik fél oldalán sem. Ezzel a békéről szóló tárgyalás véget ért.

A férfi ezután elmesélte a kínai elnöknek a magyarországi békekölcsönök történetét és a békeharc különböző formáit a fém- és papírgyűjtéstől a kerékpárversenyig, mire Hszi merev arcán egy sötét árny suhant át, és jól láthatóan az órájára nézett.

Erre a férfi zavartan közölte, hogy béke nincs ingyen. Lehetne szó egy kisebb békekölcsönről, a múltkori hitelnek a duplájáról? Cserébe felajánlotta, hogy megosztja vele a béketeremtés dicsőségét, mielőtt Trump hivatalba lép.

Békeverseny alakult ki: ki teremt békét az orosz-ukrán háborúban? Hszi szava pedig többet nyom a latban. Hszi ekkor felállt, az emberei aggódni kezdtek a béketeremtő misszió tagjainak testi épsége miatt, de az akkumulátorgyárakra és a kínai uniós bázisra gondolt, a kínai rendőrség, katonaság és titkosszolgálat jelenlétére, ezért csak annyit mondott, hogy ezt majd Trump és Putyin elnök úrral megbeszéli.

A békemisszió behúzott nyakkal távozott, az ebédet már nem szolgálták fel nekik, hanem három órával előbb kivitték őket a repülőtérre. Mindezeket még nem tudta a Moszkva felé tartó repülőn.

Washintonba úgy érkezett meg a békeharcos, mint egy hős, aki mindenkivel tárgyalt, kivéve azokat, akiket képviselt. Kicsit meglepődött a NATO -csúcstalálkozóján, ahol arra a vásári komédiásra hasonlított, akit mindenki seggbe rúghatott, pofán verhetett, és kézről kézre löködték.

Erdogantól kérte a békemisszió támogatását, aki egyedül állt szóba vele az ajándék ló miatt, de azt mondta, Ankarába ne repüljön, mert nem lesz otthon.

Floridában, Trump birtokán vigasztalódhatott, de miután kiderült, hogy golfozni nem tud, egy zacskó szotyival kiültették a tengerpartra, hogy a békéről gondolkozzon. Még egy közös fotót kikönyörgött, aztán hazarepült beszámolni a békemisszió sikeréről, ami keresztény kötelessége volt, mert az úttörő a keresztény, ahol tud, segít.

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/4  •  II. 12. – II. 25.
SEMJÉN IMPALÁT,
TIBORCZ SZÁLLODÁT LŐTT
Para-Kovács Imre: mihez kezdhetett volna egy kiművelt fő annyi pénzzel, amennyi a földszintes gondolkodásra képes családnak jutott Váncsa István: a kormányzati kommunikátorok elméje nem borult el, csak alternatív valóságban élnek, melyben Tiborcz sem gazdag Smuzewitz Ilona: a magyar lakosság választott képviselői révén gyakorolja a jólétet Farkasházy Tivadar: vajon a Madridban Francót méltató Orbán járt-e előtte Ibizán is Habony aranybékás klubjában? Havas Henrik bevallja, hogy évek óta szivárogtat Soros Györgynek, és mindenkinek, aki hajlandó fizetni Dési János a Nemzeti Paranormális Jelenségek Kutatóintézetéből jelentkezik Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megszerezte Deutsch Tamás „Jesz áj szpík inglis” című videóklipjét Bemutatjuk a felcsúti Mini Duhajt Selmeczi Tibor: Trumpnak Kárpátalját kéne elfoglalnia, mert ott jobb a sör, mint Kanadában.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.