Bűnmagyar

Uj Péter
2010. 03. 10. · Hócipő 2010/05
Eddig olyan bánatosan csordogált ez a kampány. Szegény választópolgár ült otthon, a kopogtatócéduláját szorongatta, várta, hogy majd jön valaki, hogy megpróbálják rábeszélni, megagitálni, téríteni, győzni, de aztán azt vette észre, hogy a szocialista jelölt előzetesbe került, az SZDSZ-es egyszerűen megszűnt, az MDF-est kizárták, a fideszest berendelték a központba, a száját leszigszalagozták, odabilincselték a radiátorhoz egy sötét helyiségben, és rázárták az ajtót triplán, nehogy valami hülyeséget csináljon és eltolja a kétharmadot, az LMP-s jelölt szarik bele, vigyorogva ördögbotozik a téren, csak a jobbikos jön nagy elánnal, belőle lehet választani, már akinek van rá gusztusa.

Így ment ez egészen március 3-ig, amikor váratlan dolog történt, olyan dolog, amely új fejlődési stádiumba lökheti a húsz éve kínlódó magyar demokráciát.

2010. március 3-án Hatvani Csaba, Terézváros szocialista alpolgármestere egy közbiztonsági fórumon bemutatta az új kerületi rendőrkapitányt. Hatvani Csaba abban a pillanatban két ügyben is rendőrségi eljárás alatt állt. ...miután én vagyok a gyanúsítások érintettje, így én tudom a legjobban, hogy nem követtem el semmit” - érvelt kikezdhetetlen logikával a Stop.hu újságírójának, utoljára szegény, internetes kultusszá vált Polgármester Jenőtől lehetett ilyen kifogástalan logikájú mondatot hallani: „...az kizárt dolog, mer’ nem tudom”; később az is kiderült - nyilván az új kapitány szakmai alkalmasságát illusztrálandó, meg persze, hogy igazán pöpec legyen a kabarétréfa -, hogy a bemutatott vezető semmit sem tudott arról, hogy házigazdája, kvázi-kollegája, az alpolgármester gyanúsított egy meglehetősen nagyszabású csalási ügyben, nyilván lemondták a Népszabadság-előfizetést az ORFK-n, hát honnan tudja akkor, nem?

Persze azt sem lehet kizárni, hogy a frissen bemutatott kapitányról néhány napon belül kiderül: gyanúsított egy másik ügyben, mert korábban társtulajdonosa volt egy őrző-védő cégnek, amely 200 milliárd forint értékű szerződéseket kötött a BKV-val frissen kimetszett csecsemőszervek beszerzésére. Mint ahogy az is előfordulhatott volna, hogy a közbiztonsági fórum valamennyi résztvevőjére kommandósok csapnak le a helyszínen, és terrorcselekmény gyanújával jól összeverik őket, egy méterről kilődösik néhány szemét, de amikor éppen beszállítanák a rabomobilokban a roskatag közönséget, feltűnnek a Rebisz emberei, és rövid gumilövedékes tűzharc után legyűrik a kommandósokat, és őrizetbe veszik őket nemi erőszak és zsarolás gyanújával, de alig kattannak a bilincsek, amikor APEH-ellenőrök tűnnek föl, és eljárást indítanak az egész bagázs ellen, mire egy vámkommandó támadja le az APEHosokat, akik ukráncsempész-Marlborót szívnak, a vámosokra lecsap a Köjál, a Köjálra a munkaügy, a munkaügyre a közterület-felügyelet, arra a BKVellenőrök, a BKV-ellenőrökre a rendőrség megint, és a posztmodern bűnüldözési szociokelgyó enfarkába harap.

Kompország végre kiköt, de nem a nyugati vagy keleti parton, hanem az őrszobán.

A magyar demokráciának nevezett problémahalmaz megoldódik egy időre. Harmadolva, mondjuk, nyolc évre.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.