Jégtánc

Uj Péter
2017. 09. 27. · Hócipő 2017/20
„Országos tervpályázatot írtak ki. A bíráló bizottság, Grobác Dezső Ottokár főmérnök vezetésével, az egymillió forintos első díjat Grobác Dezső Ottokár főmérnöknek ítélte. Az elgondolás szerint légihíd kötötte volna össze a sorompó két oldalát.1964 végén fel is avatták a „Ciolkovszkij–Asbóth Oszkár” légihidat, melyet az orosz és magyar aerodinamika úttörőiről neveztek el. A légihíd tervét menet közben módosították, rakétakilövő pályákat építettek helyette, a lovas kocsik számára külön zabtartóval, az autók számára pedig beépített televízióval, melyekből már felavatás előtt kilopták a képcsöveket.
De a televízió kisebb károsodása nem zavarta meg az avatóünnepség fényét. Nagyon jól mutattak a matyóföldi, hímzett bádogból készült rakéták, melyeket egy ismert szürrealista iparművész ábrái díszítettek.”
(Moldova György: Az eltörött csavar)
Most így lapzárta táján úgy áll, hogy éppen téli olimpiát rendeznénk. Ha közbe nem jön valami Soros. Van ez így, az ember már nem lepődik meg a szokásosnál jobban, megrántja a vállát, lapoz tovább. Tavaly még viccelődtünk azzal, hogy külön hegyet fogunk építeni az alpesi számoknak, aztán tessék, itt van. De hát egy Moldova-novellában élünk már egy ideje, csak a poénok maradnak ki mindig.
Egyelőre hegy nem is lesz, valahogy nem is forszíroztuk, valami rejtélyes és eltúlzott, rossz értelemben vett józanságot tanúsítva, tényleg nem értem, hogy miért, pedig a hit meg tudná mozgatni. Ehhez képest csak a korcsolyaszámokra szállnánk be, az osztrákok mellé, nem is rendezőnek, csak helyszínnek, ha valami meglepő, akkor ez a fékezett önbizalmú, szegényrokontempó. Semmi nagyotálmodás, ami, eddig úgy tudtam, nemzeti velejünk. Vagy mindegy már, csak lehessen építeni egy bazi nagy jégcsarnokot, nem is csarnokot, palotát, de akkorát, amilyet még nem látott a Protopopov. Legalább abban mutassuk meg. Meg tegyük el a pénzt.
(Nem is tudom, miért, erről eszembe jut egy interjúrészlet a közelmúltból. A HVG kérdezte a kirúgott makói iskolaigazgatót, Rója Imrét az iskola híres, Makovecz Imre tervezte tornaterméről: „Amikor elkészült, kérdeztem a tervezőt: Imre bácsi, hol vannak a kosárpalánkok? Mire ő: de igazgató úr, a templomi hatást nem törhetjük meg. Képzeljenek el egy tornacsarnokot 21 méteres belmagassággal!” Ezt mondta Rója, aki valahogy sehogyan sem találja az összhangot ezzel a NER-izével. Mondom, Moldova a kanyarban sincs!)
2026 még messze van, bármi lehet, Tirolban még népszavazás is lesz a téli olimpiáról, úgyhogy egy darabig még ráérünk gondolkodni, ötletelni. Nekem rögtön eszembe is jutott, hogy a vizesvébé sikere nyomán a jégtáncdöntő lehetne a Dunán, a Parlament előtt, akkor hétmilliárd ember láthatná az új idők új Sallay-Regőczyjét az ország háza előtt tetőtől talpig alufóliában (esetleg folpackban) szambázni. Az aztán akkora országimázs lenne, amit csak Mészáros Lőrincben lehet kifejezni. Évtizedekre előre betelnének a szállodák. Nem lehetne Red Bull Air Race-t szervezni az utasszállító-forgalomtól.
Ha meg már úgyis be kell fagyasztani a Dunát, akkor valaki beugorhatna a koronáért a Parlamentbe, és lehetne, ugye… De nem akarok tippeket adni.
Inkább a megnyitóünnepséget kellene megtolni, azt imádják az emberek, meg ahhoz értünk is, nemzetgenetikailag. Például Ice-T, Ice-Cube és Vanilla Ice Havasi Balázs zongorajátékára kireppelnék Leslie Mándokit egy Lehel hűtőszekrényből, és együtt előadnák Desmond Child Mirelit Hekktörzs című, Dózsa László 56-os hőstettei ihlette új világslágerét, ami ugyan kísértetiesen hasonlítana a „Zsuzsi, Zsuzsi, mutasd a pinád…” kezdetű népies műdalra, de a projektért felelős kormánybiztos nyilatkozata és nyomában mintegy kétszáz cikk/riport a kormánysajtóban azonnal eloszlatná a kételyeket. Majd Budapest állandó vendége és leghíresebb tiszteletbeli jégkorongjkátékosa, Vlagyimir Putyin tartana rövid bemutatót, büntetőket lőne védőfelszerelés néküli önkéntes civil aktivistáknak és a Debreceni Egyetem szenátusának, amely a látványosság kedvéért anyaszült meztelen állna a süvítő korongok elé.
De kár is ötletelni. A mi szegényes fantáziánk biztosan nem ér fel ahhoz, ami itt kampányban összeötletelődik még. Amikor majd minden sarkon, mnden fánál kell valami nagyot mondani. Ahhoz még Moldova sem ér föl. Vagy csak ritkán.
Uj Péter
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Uj Péter
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/23 • XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról
Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül
Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét?
Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket!
Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni
Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját
Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb?
Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon
Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám
A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora
2026/23 • XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról
Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül
Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét?
Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket!
Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni
Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját
Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb?
Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon
Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám
A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.





