Legszebb őszi élményem

Uj Péter
2006. 10. 25. · Hócipő 2006/23
Tanyát ütött a délelőtt a tájra. Az őszi nap hívogató sugarai beszűrődtek a redőnyön, a redőny túloldalán pedig már nyüzsgött az élet! Légkalapács vidám hangja keveredett a markoló kanalának fémes csattogásával, a negyvenkilences villamos nyikorgása a hetes busz mormogásával, a piros lámpa előtt motorját túráztató kretén túráztatott motorjának üvöltése a szomszéd házból hallatszó flexeléssel. (Tapasztalataim és ezekből következő meggyőződésem szerint 2006-ban Magyarország kilencvenháromezer négyzetkilométerén nem lehet olyan pontot találni vasárnap délelőtt, ahol legalább halkan ne hallatszana flexelés. Tervezek egy tanulmánykötetet a flexelés hirtelen megnövekedett szerepéről a nemzeti kultúrában. Egyáltalán, honnét került be ennyi flex az országba? Kinek áll ez érdekében? Egy nemzetközi flexmaffia kezébe kerültünk?)

Nagyszerű alkalom, mondtam a meglepett családnak, hogy ezen a szép, verőfényes őszi délelőttön bátor szembenézéssel kitörjünk a hazugságspirálból, és idillikus családi program keretében ellátogassunk a Budapesti Állat- és Növénykertbe végre.

A program célcsoportja az egy egész öt tized éves Uj Lili Balanka volt, a Balanka név egyébként saját találmánya, és makacsul ragaszkodik hozzá, annak ellenére, hogy hibátlanul mondja ki a dugóhúzó szót, és kívülről tudja a Leesett a pap az ágyról, tviszt kezdetű műdalt. A célcsoport a felvetésre az emu és a gólya szavak ütemes ismételgetésével válaszolt, valamiért ez a két állat akadt be neki.

Nekiindultunk vasárnap délelőtt, kocsiba be, tíz perc alatt ott vagyunk, visszaérünk fél egyre, ebéd, alvás.

Személygépjárművemmel vasárnapi tempóban, kiegyensúlyozott idegállapotban indultam a cél felé két fő szállított személlyel, úgymint a mondott Uj Lili Balanka és az ő anyukája.

A Móricz Zs. (ejtsd: zsö) körtér (ejtsd: kőrtér) felől a Gellért tér felé haladva már föltűnt, hogy az átlagos vasárnap délelőtti forgalomhoz képest elég nagy a mozgás, de akkor még nem gyanakodtam semmire. Gondoltam, hogy ez a valószínűtlenül napfényes ősz kihozta mindenkiből a hiperaktív hét végi pihenőt, mindenki megy, amerre lát. Aztán a Lánchíd felé tartva, a Várkert kaszinó előtt dugóba kerültem. Vasárnap délelőtt. Nyilvánvaló volt, hogy a Lánchíd le van zárva, csak az nem volt nyilvánvaló, hogy már megint miért. Kábé tíz perc alatt elaraszoltunk a hídfőig, ahol két rendőr irányította a forgalmat. Azonnal fölismertem őket sárga láthatósági mellényükről és a fejükön elhelyezkedő úgynevezett tányérsapkáról. A híd és a Fő utca lezárva, rajtszámos emberek kocognak arra hülye ruhákban. Valami maratonfutás van, a franc egye meg.

Egy gyors, szabálytalan, de a rend éber őreinek figyelmét szerencsére elkerülő manőverrel megfordultam, és az Erzsébet híd felé vettem az irányt. Az volt a tervem, hogy a pesti oldalon lekanyarodok jobbra át a híd alatt, és a Március 15. térnél leereszkedem az alsó rakpartra, onnan végig a Dráva utcáig, Dózsa György út, Városliget, tiszta sor.

Persze az alsó rakpart is le volt zárva. A rohadt futók. Milyen hülye sport ez. Labda nélkül rohangálni, mint valami patás állat. Ez is a hatalommániás, kényszeres hazudozó Gyurcsány miatt van, hogy mondana már le a rohadék. Orbán sosem focizott az Nagykörúton keresztben.

Tehát Kossuth Lajos utca, Astoria, Rákóczi út, az Uránia után visszafordul, Astoria, Kiskörút, Deák tér, Andrássy. Az Andrássy az Oktogontól már alig haladt, negyed óra alatt másztunk el a Hősök teréig, ott kiderült, hogy le van zárva minden, persze, minden utca teleparkolva, keringtünk pár percet a környéken, hátha meg tudunk állni, de egyetlen hely sincs, így megpróbáltam az Ajtósi Düreren kijutni a Hermina útig, hogy majd azon vissza az Állatkerti körút felé. Persze tudhattam volna, hogy ez a terv a lehető leghülyébb. De nem tudtam, mert ha tudtam volna, nyilván nem ez lett volna a terv, ugye. Már az Ajtósi Düreren is állt a forgalom, alig jutottunk el a Hermina-kereszteződésig, a Hermina tele szintén, és minden négyzetcentiméteren parkolt valaki. A kocsiban negyven fok (a nap tűz), hátul a kis Balanka egyre nyűgösebb volt, apukája a kormánynál vörös fejjel kurvaanyázott mindenkire, és megesküdött, hogy ha talál egy maratoni futót valahol, addig nem engedi el a nyakát, ameddig az illető át nem tér a lengőtekére.

Az Állatkerti körútra meg sem próbáltam felhajtani, kövér gázzal menekültem az M3-as felüljárón, aztán a Kacsóh Pongrác úti földalatti-végállomásnál meg tudtam állni végre, pedig már mindenki haza akart menni, a gyerek sírt, de azt mondtam, hogy most már megyünk az állatkertbe, ha ennyit szívtunk, nincs mese, egy megállót földalattizva két perc alatt odaérünk. A tömegközlekedési eszköz igénybevétele végett belülről kissé remegve, egy és negyed órás vasárnapi autózás után BKV-jegyet próbáltam vásárolni a földalatti-végállomás jegykiadó automatájából. Kétszáz jó magyar forint becsöngetésére azonban semmi választ nem adott a gép, ami részéről mindenképp dühítően sztoikus magatartás.

Egy darabig vágyakozva képzelődtem arról, hogy ha most a kezem közé kerülne egy maratoni futó, akkor a fejével szétverhetném az automatát, de aztán csak káromkodtam egyet, és potyázni vezényeltem a családot. Ha valakinek ezek után lenne pofája büntetni, azt egyszerűen kettéharapnám. Egy kemény megállót mentünk, ugye, utána babakocsi cipelése föl, a magyarságot belülről feszítő energiák nem bírtak még egy városligeti babakocsi-feljáró formájában felszínre törni eddig ugyanis.

Itt már célegyenesben voltunk. De: az állatkert főbejárata vasárnap déli fél tizenkettőkor kábé úgy nézett ki, mintha a Gum áruházba ballábas gumicsizma és búvárszivattyú érkezett volna: hosszan kígyózó sorok mindenfelé, alig átlátható rendszerben. Még negyed óra sorbanállás, némi küzdelem az eleinte bőven mögöttem sorban állt, majd valahogy elém került mongoloid arcú, sorbanállási technikájából következtetve valamelyik távol-keleti orosz területről érkezett emberrel és szűkebb családjával, közben a körúton rózsaszín nyitott turistabuszból fényképeztek bennünket, posztkomcsi sorbanállókat elegáns nyugati turisták.

190/120-as vérnyomással, egy kvázi idegösszeroppanás árán bejutottunk az Állatkertbe. Igaz, nemsokára indulni kellett haza, ebédelni, aludni. Balanka arcáról viszont földöntúli boldogság sugárzott, amikor meglátta az emut, a flamingót, a zsiráfszart csipegető galambokat. Úgyhogy helyére csúsztak a dolgok, megint gyorsan elfelejtődött, hogy mekkora lepratelep is ez a város.

Sok szép élménnyel gazdagodva tértünk haza Móricz Zsigmond körtéri lakásunkba, és még este, lefekvés előtt is meséltük egymásnak a nap legizgalmasabb eseményeit. Kisvártatva (azonban) nyugovóra tértünk. (Légkalapács, markoló, busz, villamos, flexelés.)

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2017/11  •  V. 24. – VI. 6.
Itt az Orbán-féle új magyar harcmodor: TÁMADÁST SZÍNLELVE MENEKÜLÜNK!
Legyen az vasárnapi boltzár, olimpia, letelepedési kötvény, CEU, civilek
Para-Kovács Imre megtalálta Soros bölcseinek jegyzőkönyvét Bartus László pedig a drótot, amin Soros rángatja a magyar baloldalt Smuzewitz Ilona megfejtette Mészáros Lőrinc titkát: egy órával korábban kel mindenkinél Trunkó Barnabás megtudta, a Patyomkin páncélos eredeti tekercse mellett őrzik Orbán svájci bankszámláját az orosz filmarchívumban Farkasházy Tivadar szerint Julius Streichert, a Der Stürmer szerkesztőjét is érdemes lett volna meghívni egy kávéra A Vál-völgyi kisvasút helyett véletlenül Gál-völgyinek küldtek 600 milliót Exkluzív Hócipő fotók:
• Schmidt Mária tánca Kovács Ákossal Áder eskütételén
• Pénzügyi mozgások Orbán és Bayer között
• Balog megpróbálta megetetni a mentősöket tíz százalékkal
Hócipősök könyvei
PARTNEREINK




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.