Zene nélkül mit érek én

Uj Péter
2019. 09. 11. · Hócipő 2019/19
A széles körű technológiai fejlődés, amely úton-útfélen ámulatba ejti korunk rohanó világának egyszeri emberét, sajnálatos módon mind a mai napig meg-megmu­tatja Janus-arcának sötétebbik oldalát.

Talán elég csak a számítástechnikára utalnom, amely egyszerre biztosít önfeledt szórakozást, gombolyaggal játszó cicákat és meztelen testrészek fotóit a világ számos nemzete számára, ám ugyanakkor sajnos szélesre tárja a kapukat a gyűlöletbeszéd, a faji és vallási türelmetlenség, valamint Németh Szilárd előtt.

Ahogyan a divatnak is megvannak a maga tenyérbemászóan bicskanyitogató jelenségei – a felhajtott gallérú vitorláspólótól a vállon átvetett, hosszú pánton hordható, útlevél nagyságú férfiretikülig, amely az utóbbi egy-két évben öntötte el ízlésileg gyengébb ellenállóképességű honfitársaink oldalát – a technológiai fejlődés is produkál időről időre olyan vadhajtásokat, amelyek nem véletlenül váltják ki a legalantasabb rombolási ösztönöket a tisztességes emberből.

Ezek közül is a leghaszontalanabb, legidegesítőbb és a legluddisztikusabb reakciókat előhívó az egyszerűen csak bluetooth speakernek nevezett bluetooth speaker (ejtsd: blútúsz speaker), amely a normális életvitelű, egészséges felfogású emberek idegeinek tönkretételére használatos drót nélküli, elemes (ejtsd: ellemes) eszköz. Természetesen nem ez az első ilyen aljasság a technikatörténetben, a mobilis zajkeltő eszközök egész sora szerepelhet az emberiség elpusztítandó örökségének soha véget nem érő listáján, de a bluetooth speaker (ejtsd: blútúsz speaker) talán minden korábbinál haszontalanabb, károsabb és ostobább.

Már Bohumil Hrabal megírta annak idején a Sörgyári Capriccióban, hogyan forgatja fel, hogyan zúzza porrá egy világvevő rádió a békés csehszlovák polgárok mindennapjait, hogyan csinál belőlük komplett idiótát. Pedig a világvevő még a legkevésbé sem volt mobilis, nem cipelhették magukkal az utcára, buszra, strandra, kertbe, horgászni.

Az igazán pokoli találmány a táskarádió. Aligha létezik olyan kelet-közép-európai polgár, akinek ne okozott volna már fájdalmasan keserű pillanatokat egy megfelelően nyugalmas környezetben elhelyezett, vízállásjelentést, kortárs operát vagy gagauz népzenét bömbölő bőrtokos Szokol.

A „táskamagnók” (emlékszik még valaki a szóra?), majd az elemről is működtethető rádiós magnetofonok következtek, különösen a kétkazettások, így jutunk el a környékbosszantó zajkeltés szubkulturális ikonjához a ghetto blasternek (indul a flaszter maszter) is nevezett, direkt kültéri bömböltetésre tervezett óriásmagnókig.

De még mondhatjuk, hogy a ghetto blasternek volt egyénisége, stílusa, identitása. A manapság járványszerűen terjedő bluetooth speakereknek (ejtsd: blútúsz spea­ker) ilyen már nincsen. Ezeknek már csak üresen kongó, idegesítő hangjuk van, semmi más.

A BS-ben nyilván az a legidegesítőbb, legelmebajosabb, hogy olyan niche-be törekszik, ami nincsen. Oda akar még egy kis zajt bepréselni (az életünkbe), ahová már nem lehet. Mert a huszonegyedik század elején egyébként is mindenhol zene van. Hangos. És szar.

Zene a konditeremben, az áruházban, fodrásznál, műkörmösnél, hentesnél, a kocsmában, a buszon, borfesztiválon, kórházban, meccsen, autóban, a röpülőgépen.

Ahol nem hangszóróból bömböl, ott a fejhallgatóból, mert úgyis mindenkinek a fülén van minden percben, hiszen a huszonegyedik századi ember már semmit nem tud csinálni zene nélkül, illetve nem zene az valójában, csak zavaró zaj, mert a huszonegyedik századi ember legnagyobb félelme, hogy magára marad a gondolataival. (Egyikmásik ember- s honfitársunk fejét elnézve ez tényleg rémisztő lehetőség.)

Na most ide akar még befurakodni ez a redvás bluetooth speaker (ejtsd: blútúsz speaker) Hogy azt mondja, a kedves színpadikus romentikus pair, hogy kiandalgok már a tengerpartra naplementézni orálszeksz előtt, de ha már, mégis vinnák magammal egy jó kis spea­kert, oszt a telefonról döngetek szép halkan, csak annyira, hogy öt kilométeren belül hallani lehessen, egy finom kis teknót. Hogy dufta-dufta, tetszik tudni, köpcenti is meglegyen.

Ceterum censeo bluetooth speaker esse delendam.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/23  •  XI. 6. – XI. 19.
Farkasházy Tivadar: Rekviem november 4-én három tételben, avagy hogyan jutottunk Ferenc Józsin, Horthy Mikin és Kádár Janin keresztül, egy az oxfordi barikádokon harcoló KISZ-titkárig Para-Kovács Imre: már a látszatra sem adnak, hol­ott Orbán az általa elárult civilizációnak köszönheti, hogy nem veszik le úgy a tábláról, mint Türkmenisztánban vagy Oroszországban tennék Váncsa István egyetért Nagy Mártonnal, hogy nagy gazdasági ugrás előtt állunk, csak attól tart, hogy a reterát bűzös mélysége felé Smuzewitz Ilona: Új értelmisége bármikor lehet az országnak, legfeljebb ostobák lesznek és műveletlenek Havas Henrik Lázár Jánost látta a Karmelita előtt, egy „Nem kérünk a tudásalapú társadalomból!” feliratú táblával Dési János: Forradalom előtt állunk, hiszen a rádió ismét hazudik éjjel, hazudik nappal, hazudik minden hullámhosszon Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta, mivel besült a honvédség toborzókampánya, hazánkba is behívnak tízezer észak-koreai katonát
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.