Tincs, ami nincs!

Trunkó Barnabás
2010. 03. 17.
Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke bejelentette, hogy pártja győzelme estén levágatja a haját. A megfigyelők szerint a hír nem okozott jelentős változást a nemzetközi tőzsdeindexekben, viszont felkeltette a fodrászipar érdeklődését. Munkatársunk, Trunkó Barnabás a borbélyszékben ülve készített interjút egy hajiparossal.

Hócipő: Egy mosás és hajvágás lesz!

Fodrász: Hogyan parancsolja a szerkesztő úr, milyenre vágjam a haját?

Hócipő: Hosszúra, ha lehet, ugyanis erősen kopaszodom.

Fodrász: Az őszülés ellen az a legjobb szer!

Hócipő: Na, mit tippel a választásokra?

Fodrász: Tetszik tudni: mi fodrászok, soha nem szoktunk politizálni. Nekünk az egyik fej olyan, mint a másik. Én egy mocskos liberálbolsit ugyanúgy megnyírok, mint egy igaz magyar embert! Vegyek le a hátuljából is?

Hócipő: Ha már megnöveszteni nem tudja! Egyébként mit szól a Kövér Laci bejelentéséhez?

Fodrász: A szakma nagy várakozással tekint a választások eredménye elé, már csak önös érdekből is. A Kövér úr ezzel maga mellé állította az ország összes fodrászát. De még a körömépítők között is nőtt a biztos szavazók aránya.

Hócipő: Fidel Castro is azt ígérte, hogy akkor vágatja le a szakállát, ha Kuba függetlenné válik.

Fodrász: Castronak kifejezetten jól áll a szakáll!

Hócipő: Mesterházynak is jól állt az cica-szakáll, de úgy gondolta, hogy ilyesmit nem viselhet egy miniszterelnök-jelölt.

Fodrász: Nyugodtan visszanövesztheti!

Hócipő: Nézze, nagy esélye van annak, hogy Kövér úr kénytelen lesz az olló alá hajtani a fejét. A fodrászipar készül az eseményre?

Fodrász: Természetesen. A Fidesz nyilván közbeszerzési pályázatot fog kiírni.

Hócipő: Miért? Kövér úrnak nincs megszokott borbélya?

Fodrász: Dehogy nincs! A Gedeon bácsi, de ő állítólag a nők bálványa, és ez most nem tenne jót a Kövér úr imidzsének.

Hócipő: Maga milyen frizurát javasolna?

Fodrász: Egy amolyan kényelmes, sportos, sőt harcias frizurát, természetesen pajesz nélkül. De én meghagynék egy Kozsó-féle hosszú fürtöt is, hogy mindenkit emlékeztessen a száműzetésben töltött nyolc keserves esztendőre.

Hócipő: És mi lesz, ha Kövér úr a végén meggondolja magát, és mégis megtartja a magyaros frizuráját. Vagy a felesége ragaszkodik hozzá?

Fodrász: Olyan nincs. A nyiratkozás benne van a Fidesz stilyst programjában. Az még a Deutsch Tamásra is kötelező.

Hócipő: Márpedig a Fidesz győzni fog, sőt lehet, hogy a MSZP még a megjósoltnál is kevesebb szavazatot szerez!

Fodrász: Na látja, akkor a Kövér úr még a bajuszát is le fogja vágatni!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.