A reményhez

Bartus László
2009. 12. 16. · Hócipő 2009/25
Színes bőrű elnököt választott Amerika, mert nőt nem akart. Földiekkel játszó égi tüneményt, istenségnek látszó csalfa, vak reményt. Azonnal Nobel-békedíjat kapott a reményért, mielőtt bármit tett volna, ami megöli a reményt. Obama majdnem egy évig húzta, hogy ne csináljon semmit, és a reményt megtartsa. Többen fogadásokat kötöttek, hogy kihúzza-e így négy évig. Pechére kénytelen volt döntéseket hozni, így népszerűsége hamar 50 százalék alá esett.Obama több rekordot is megdöntött: háromszor annyit utazik, mint Bush elnök, de csak feleannyit, mint Torgyán József, és negyedannyit, mint Sólyom László, aki ciklusa végére a világ összes természetvédelmi táját bejárja közpénzen. Általában a téli hónapokban repül délre és fordítva, mint a vándormadarak. Ausztráliában hivatalosan találkozott a koalamackókkal, és ketrecükben fogadták a kenguruk. Obama csak egyszer kirándult, akkor is New Yorkba, és abból azonnal botrány lett, hogy mire költi az adófizetők pénzét.
Obama az első amerikai elnök, aki mélyre hajol tárgyalópartnerei előtt, a Fehér Ház szerint csak azért, mert túl magas. A rendes magyar emberekben, akik nem rontanak genetikailag saját nemzetükre, még él a remény, hogy Obama összefut majd valahol Orbán Viktorral, és mélyen meghajol előtte. Orbán adottságai kiválóak ehhez. Kisebb mint a japán császár. Pontosabban: alacsonyabb. Obamának jó nagyot kell hajolnia. Legalább akkorát, mint egy képviselőjelöltnek Felcsúton.
Obama megreformálja az amerikai egészségügyet, létrehozza az OEP-et, és arra tanítja az amerikaiakat, hogy van, ami ingyen van. Ettől várhatóan nő majd a táppénzcsalók száma, azok sem akarnak majd biztosítást fizetni, akik tudnának. Majd fizet helyettük az állam. Ez magyar modell, ingyen adtuk Obamának. Cserébe, hálából, Obama küldött egy palesztin terroristát Magyarországnak, aki állítólag teljesen ártalmatlan, csak szülőhazájában felakasztanák. Már keresik neki a munkát. Ha jól lovagol, alakíthatja Horthyt a Bartók Béla úton, ha megtér, állíthat keresztet papokkal, ha képes lezárni egy hidat, lehet a Magyarok Nyilai parancsnoka. Ha fel is robbantja a hidat, hólapátolásra ítélik. Ez a magyar Guantánamo.
Bartus László
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Bartus László
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/02 • I. 14. – I. 27.
Para-Kovács Imre: Trump káeurópai makettje úgy pörgeti a hazudozást, hogy reggelente a Magyar Nemzetből kell kimazsoláznia, mit hablatyolt előző nap
Váncsa István megtudta: énekelni és tangóharmonikázni tudó belgyógyászokat keresnek a kórházak, akik kis kalappal rendelnének az épület bejárata előtt
Smuzewitz Ilona: Segítene Trump védőpajzsa a vasúti mosdókban nyíló kisboltok felújításában?
Farkasházy Tivadar a 38. évfolyamról és az összmagyar Tarrfogyatkozásról
Havas Henrik jelenti a Karmelitából: hogyan keverték össze Orbán előre megírt válaszait a nemzetközi sajtótájékozhatóján várható kérdésekre
Dési János nem érti, miért 300 milliós peront épített a vasútminiszter-gróf, ahelyett, hogy NER-es létrakölcsönzőt nyitnának
Verebes István: a hatalomgyakorlásnak felelőssége van, vagy következménye?
A Heti Kamu megtudta: vonatpótló sífutó-csoportokat szervez a MÁV
Selmeczi Tibor egy Blikk-címlapról, amely 50 évet késett
Megünnepeljük az orosz újévet, és, hogy újra oroszol tanulhatunk, ha Viktor nyer
2025 Hócipő-Díjasai – II. rész
2025 Hócipő Hírei – II. rész

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.