Egérverő

Uj Péter
2004. 07. 21. · Hócipő 2004/15
Egér nélkül próbálok írni, nehéz ügy, nem is értem, hogyan tudott a homo sapiens tízezer éven át egér nélkül írni, főleg a magyarok, mert ők már az előtt tudtak írni, mielőtt bárki, tehát ők már minimum hetvenezer éve írtak egér nélkül, a Szíriuszon megtanították őket, nyilván, mielőtt kettős spirállal elindították a nemezsipkás légideszantot a szívcsakrára, persze előtte megjárták Dél-Amerikát (maya-magyamagyar, ugye), "1965-ben dr. Móricz János a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain közölte felismerését, mely szerint Equadorban az őslakosok közül sokan magyarul beszéltek. Ezek az indiánok megmutatták Móricznak legféltettebb helyüket, a Táltosok barlangját, ami tulajdonképpen egy hosszú barlangrendszer, hatalmas termekkel, arany tárgyakkal és könyvtárral, ahol hetvenezer évre visszamenően - úgynevezett laminákon - le volt jegyezve a Föld történelme, méghozzá (ezzel Dániken is foglalkozik egyik könyvében) székely rovásírással!", "szintén Equadorban található egy kopjafa, amelyen négy név szerepel: Akuta, Ruga, Attila és Csaba neve. Ez azt jelezheti, hogy rokonaink, a hunok eredetileg Dél-Amerikában éltek, és a 400-as években, az óceánt áthajózva kerültek Ázsiába", mindezt több megbízható forrásból is tudjuk, már ha Dániken neve eleve nem volna garancia bármire, legutóbb például maga Bíró Ica, az egykori metál-lady támadta élesen a finnugorelméletet, és szállt síkra a magyar-kínai rokonság, illetve az egész Földre kiterjedő ősmagyarság nagyszerű tudományos eszméje mellett, igaz, őszerinte nem Equadorban, hanem Kína nyugati tartományaiban beszélnek magyarul az emberek, márpedig, ő Bíró Ica, aki nem csak metállady volt (lemezének címe: Azé a nő, aki megműveli! - halál komolyan), de centrumos naptár is, vagy Áfész, esetleg Triál, szóval ő, eltöltött két hetet a Shaolin kolostorban is, és ez alatt olyan mély tudást szerzett a keleti hagyományokról, hogy azóta, ha rosszul érzi magát, sinológust kell hozzá hívni, mindenesetre a finnugorelméletnek és a mögötte álló, nyilvánvalóan nemzetellenes erőknek alaposan betette a kaput ez az egész csakrás metal-lady megvilágosodás, olyan az egész, mintha egyre több embernek vették volna ki az agyát tévedésből a szegedi klinikán.

Azért írok egér nélkül, egyébként, mert az imént teljes erőből falhoz csaptam a neves szoftvercég által gyátott, kitűnő minőségű, drót nélküli hardvert, ugyanis nem volt hajlandó működni, de a hozzá mellékelt szervizprogram újra és újra közölte velem, hogy minden rendben van, az egér nagyszerűen működik, kattintsak a Next gombra, oszt gyerünk tovább, de a kurzor egy tapodtat sem akart mozdulni, mert az egér nem működött, viszont a szervizprogram továbbra is állította, hogy működik, így addig idegesítettük egymást, hogy muszáj voltam fizikailag megsemmisíteni a neves gyártó pofátlan hardverét, igaz, az is hozzá tartozik, hogy előtte egy órán át próbáltam kiprintelni egy ötsoros levelet a szerkesztőség öt printerének valamelyikén, de öt különböző hibaüzenethez jutottam a próbálkozások révén, és kezdtem elveszíteni a fejemet, már azért is, mert egy telefonszolgáltatónak printeltem volna a levelet, amely telefonszolgáltatót egy hónapja bombázom különböző beadványokkal, kérvényekkel, telefonokkal, e-mailekkel, hogy lenne szíves végre megszüntetni egy előfizetői szerződésemet, mert évek óta nem használok egy számot, és többé nem akarok havi 2750 forintot fizetni ezért, de a telefonszolgáltató újabb és újabb tréfás feladatot talált ki nekem, az ügyfélszolg egyszer még azt mondta, hgy mondjam le mailen, a mailre nem válaszoltak, majd az ügyfélszolg azt mondta, mailben nem lehet, faxoljak inkább, előzőleg persze fölhívtam egy számot, hogy ott ügyfélszolgálnak, ott azt mondták, nem ezt a számot kell hívni, hívjam a másikat, ott azt mondták, hogy hívjam az előzőt, ott megmondják a faxszámot.

Tehát mindezért az egér csattant végül, illetve az egér a falon, mindenesetre örüljünk, hogy a háztartási gépek fejlettségi szinte már túl van ezeken, és nem kell például úgy mosógépet venni sok tízezerért, hogy utána lutri legyen, megy-e vagy sem, illetve, hogy hetente négy-nyolc órát kelljen a karbantartásával- szerelésével foglalkozni. A tévedésből a világ legfejlettebb iparának tartott információtechnológiai ágazatban ugyanis ez utóbbi a sztenderd, illetve bocsánat, hagyományőrzök: standard: soktízezerért megveszel valamit, ami vagy működik, vagy nem, többnyire nem, ha vesződsz vele napokon át, akkor lehet, hogy egy darabig működik, aztán megint nem, akkor szétvered, és veszel másikat sok tízezerért. Lehet, hogy ezért a legfejlettebb a számítástechnika, egyébként a mosógépgyártók erre nem jöttek rá, nincsen könnyen szétverhető mosógép a piacon, pedig ezzel a módszerrel lenne biztosítható a folyamatos értékesítésnövelés: szétveri - újat vesz, szétveri - újat vesz, hát így lehet kaszálni rendesen, nyereség, osztalék, száguldó részvényárak, minden.

Megyek, veszek új egeret, addig is éljen a tudástársadalom!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.