Svédasztal gyrosszal

Trunkó Barnabás
2008. 09. 10. · Hócipő 2008/19
New Yorkban, egy ugrásnyira a Times Square-től és a Rockefeller Centertől van a Cadillac Winter Garden Theater. Tipikus broadway-színház, 1500 fős nézőtérrel (ingyenes parkolás a két utcával odébb lévő parkolóházban). Néhány héttel 9/11 után, 2001. október 5-én premier volt: az ABBA-számokból fabrikált, Mamma Mia! című retromusicalt mutatták be. Azóta mindennap azt játsszák, hétvégeken két előadást is tartanak. Az ősbemutató egyébként 1999-ben volt a londoni West Enden, azóta a világ különböző színpadain 30 millióan látták az előadást. Naná, hogy végül mozit is csináltak belőle!

Mégsem ezért ültem be a multiplexbe, hanem azért, mert a zseniális Seregi László azt üzente, hogy ő már háromszor látta. Aztán olvastam, hogy Fáy Miklós is háromszor nézte meg, bár nem biztos, hogy egymás mellett ültek.


- Megint a Moneypennire gondolsz?

A Mamma Mia! úttörő opus a musical/mozical irodalomban. A musicalek, sőt annak idején még az operettek szövegkönyvét is úgy készítették, hogy előbb kitalálták a történetet, majd egy ügyes zeneszerzővel (Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Bernstein, Webber stb.) írattak hozzá egy jó kis zenét. Szerencsés esetben a betétszámok közül néhányból sláger lett. Ennél a mozinál azonban mindez fordítva történt: az összes ABBA-szám már jó három évtizede sláger, és ezek köré találtak ki egy történetet. Ez utóbbi állítás egyébként túlzás, hiszen a sztori Gina Lollobrigida Mrs. Campbelljéből már jól ismert. Vagyis: három stramm férfi közül ki lehet a szépen felcseperedett tinilány apja? Az alapsztori dramaturgiailag rengeteg lehetőséget rejt, ám ezzel a Mamma Mia! alkotói nem éltek vissza. Cserébe viszont megkaptuk az ABBA-topslágereket, a Dancing Queentől az I Have a Dream-en és a Chiquititán keresztül egészen a The Winner Takes It Allig.

A filmbemutató óta a Mamma minden országban vezeti a mozitoplistát, de ez már valójában 2007 márciusában eldőlt, amikor az alkotók Meryl Streepet kérték fel a főszerepre. És ez a varázslatos, emlékezetes drámai szerepeken (Kramer kontra Kramer, Sophie választása) edződött nő elfogadta a felkérést egy habkönnyű, édeskés (Honey, Honey, Honey), romantikus musical vezető szerepére, amelyben egy negyven körüli anyát kellett alakítania. Ez nem jelenthetett problémát neki, hiszen egy vérbeli színésznő a filmvásznon tud lenni nagymama, bakfis, érett hölgy, vagy akár szűz gimnazistalány is. Bár Meryl már elég régen lehetett gimnazista. Viszont ő csak akkor 59 éves, ha a rendőr igazoltatja!


- Biztos, hogy itt áll meg a villamospótló?

A film női alkotói a férfi szereplőket is nagy hozzáértéssel válogatták ki. Az eredeti nézői célszegmens (tinik, szinglik, elhanyagolt középkorú háziasszonyok) nyilvánvaló igényei alapján került fel a plakátokra és a főcímre Pierce Brosnan, Colin Firth és Stellan Skarsgard neve. A pasikat színészileg nem tette próbára a kihívás, szerepük elsősorban dramaturgiai. Hiszen ne tagadjuk: az egész nézőtér lélegzetvisszafojtva várta, hogy James Bond mikor fog már dalra fakadni? Colin Firth pedig még egy ki nem bontott comming outot is bevállalt!

A mellékszereplők is remekek, különösen a két vokál, őket csak azért nem magasztalom, mert minden amerikai producer noteszában tucatnyi olyan musicalszínész neve sorakozik, aki hibátlanul el tudná játszani a szerepet. Esetleg próba nélkül is!

Amúgy az egész mozi profi munka, leginkább mégis a díszlettervezőt dicsérném (remélem, olvassa az Olimposzon!), hiszen a film Görögországban játszódik, és Kernék Csudafilmje óta tudjuk, hogy egy hellászi tengeröbölben képileg aligha lehet hibázni. A kellékes egy vitorlás hajót is kerített, aminek a filmben nem volt komoly funkciója, de mutassanak nekem egy olyan operatőrt, akinek nem párásodik be a szeme, ha az Égei-tengeren, naplementekor egy tovasikló kétárbocost fényképezhet!

Egy musicalrendező számára nagy kihívás, ha kiszabadulhat a világot jelentő deszkákról, és természetes környezetben rendezhet meg például egy táncjelenet, amiből persze rögtön revü lesz. A békatalpban táncoló tánckar jelenete a színpadi változatban is szerepel, de ott a végén esetleg csak a zenekari árokba ugorhatnának be, itt meg az azúrkék tengerbe! A kórust zömében a helybeliek adják, amiből persze rögtön kiderül, hogy a svédek legendás dallamvilága nem kompatibilis a szirtakival. De ha már a helyszínen tartózkodunk, természetesen nem maradhat el a bazi nagy görög lagzi sem.


- Hát a Robert Redfordot hol hagytátok?

A gyártó a Universal Stúdió volt (az egyik producer: Tom Hanks!); a film az utóbbi évek legnagyobb kasszasikerének ígérkezik (Money, Money). Irigykedik is a többi hollywoodi stúdió. Az egyik konkurens így nyilatkozott: „A sztori cukros, romantikus és nem életszerű! Még hogy három férfi közül ki az apa? Ez ma már egy DNS-vizsgálattal eldönthető!”
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.